Index Vakbarát Hírportál

Családi sportnappal nyílt meg a Nemzeti Atlétikai Központ

2023. június 17., szombat 13:01

Több ezer résztvevő kapott ízelítőt az augusztusi világbajnokság hangulatából a Nemzeti Atlétikai Központ nyitónapján szombaton, Budapesten.

Az ország minden szegletéből érkeztek amatőr és profi sportolók, érdeklődők, családok, baráti társaságok, pihenni vágyók, valamint az építészet szerelmesei, hogy birtokba vegyék Magyarország legújabb sport és szabadidőparkját – adott tájékoztatást beszámolójában a vb szervezőbizottsága.

Sok ezren vettek részt a futóversenyeken is azon a speciális, különlegesen gyors borítású futópályán, amelyen a világsztárok versenyeznek majd augusztus 19-től az atlétikai vb-n. Kipróbálhatták azokat a játékos atlétikai eszközöket is, amelyekkel a világbajnokság idején is találkozhatnak majd a családok a parkban.

Budapest legújabb ékessége augusztusban a világ harmadik legnagyobb sporteseményének ad otthont, az atlétikai vb után pedig a nagyközönség igényeit szolgálja majd.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a világbajnokság kormánybiztosa kiemelte: a páratlan létesítmény, az évszázados magyar atlétika méltó otthona, amely egyúttal egy olyan szabadidő- és sportközpont lesz a világbajnokság után, amely mindenki számára nyitva áll, ahol a profik mellett az amatőr sportolók és a kikapcsolódni vágyók is otthon érezhetik magukat, ahova a vb után a mindennapokban is visszatérnek majd.

A vb hangulatát varázsolta a Nemzeti Atlétikai Központba, amikor benépesültek a lelátók és szórakoztató programok, koncertek, sportaktivitások várták a látogatókat. Az érdeklődők a nyitónap alkalmából még azokba, a vb alatt a közönség elől elzárt helyiségekbe is beléphettek  amelyekben az atlétika szuperhősei készülődnek majd a rajt előtti pillanatokban.

Bárki kipróbálhatta magát 100 méteres síkfutásban ott, ahol a világ jelenlegi leggyorsabb emberei versenyeznek majd a vb első hétvégéjén, az augusztus 19-i előfutamokban és 20-án, a döntőben.

A 2,3 és 4,5 kilométeres futóversenyek szintén érintették a stadion belső versenypályáját, de bejárták a teljes szabadidőparkot is, amely a jövőben éppen azt a célt szolgálja majd.

A bemelegítést Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó vezette, a távokat teljesítők jutalma pedig egy gyönyörű érem, egy emlékfotó, valamint a budapesti atlétikai világbajnokságra beváltható ötvenszázalékos kedvezményes jegyvásárlásra jogosító kupon volt.

Több mint 200 ország, több mint 2000 atlétája érkezik augusztusban a világ harmadik legnagyobb sporteseményére Budapestre és a hazai szurkolók mellett óvatos becslések szerint is 100 ország több tízezer külföldi vendége várható.

Németh Balázs, a Budapest 2023 NZrt. vezérigazgatója emlékeztetett, miszerint eltökélt szándékuk, hogy minden idők legjobb atlétikai világbajnokságát rendezzék meg.

Csodát ígérünk, ezért minden körülményt megteremtünk, hogy a csoda valóban megtörténjen. Azzal, hogy mindenki számára megnyitottuk a Nemzeti Atlétikai Központot, most ennek kézzel fogható, bejárható, megtapasztalható mérföldkövéhez érkeztünk. Ahogyan az épület, úgy mi, szervezők is készen állunk: augusztusban az atlétika szuperhősei és kilenc napon át naponta nézők tízezrei foglalják el a stadiont, ahonnan több mint egymilliárd ember számára közvetítik a televíziók a versenyeket. Az egész világ ránk figyel, mi pedig az egész világnak megmutatjuk, hogy mire vagyunk képesek.

A budapesti atlétikai világbajnokságon rekord nagyságú, akár több mint 30 tagú is lehet a magyar válogatott, ennek kapcsán Gyulai Miklós, a magyar szövetség elnöke kihangsúlyozta: „öröm és hála, hogy a Nemzeti Atlétikai Központban végre méltó otthonra találhatott a magyar atlétika”.

„Ez a csodálatos, modern stadion és a hozzá tartozó edzőpálya reményeink szerint olyan óriási hatással lesz a sportágunkra, mint amilyen a 70 évvel ezelőtt megnyílt legendás Népstadion, megannyi magyar atlétikai világrekord helyszíne volt. Természetesen nem csak az atlétika, hanem a teljes magyar sport ünnepe ez a nyitónap.”

A sportvezető hozzátette: a hazai rendezésű atlétikai világbajnokság egyszerre lesz különleges és megismételhetetlen élmény a magyar szurkolóknak, akik megcsodálhatják a világ legjobb atlétáinak fantasztikus teljesítményét. Valamint különleges élmény lesz a magyar atléták számára is, akik most először versenyezhetnek világbajnokságon hazai közönség előtt.

„Arra bíztatok mindenkit, hogy jöjjön el a vb-re és szurkoljon a magyaroknak, mert nagyon fontos centimétereket, másodperceket jelent az semmivel sem összehasonlítható erő, amit a hazai közönség buzdítása jelent.”

(Borítókép:  Hegedüs Róbert / MTI)

Rovatok