Index Vakbarát Hírportál

Forrong a magyar öttusa, kipörgették a vb-csapatból az aktuális Európa-bajnokot

2023. június 29., csütörtök 10:00 | aznap frissítve

Nehezen elképzelhető, hogy bármely más sportágban kihagynák a világbajnoki csapatból azt a versenyzőt, aki pár nappal korábban Európa-bajnokságot nyert. Pedig jelen állás szerint pont ez történik a magyar öttusában, ahol a magyar szövetség (MÖSZ) szakmai bizottsága nem javasolta a vb-csapatba Erdős Ritát, aki június közepén az isztambuli Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is aranyérmet nyert. Kérdés: ezek fényében miként dönt majd az elnökség?

Mindent megnyert a korosztályában

Annyira tekervényes a történet, hogy legegyszerűbb, ha részleteket közlünk a kárvallott, Erdős Rita háromszoros Európa-bajnok (korosztályos) öttusázó minap írt Facebook-bejegyzéséből:

„Nem tudom mivel érdemeltem ki azt, hogy ennyire semmibe vegyen engem a jelenlegi öttusaszakma. Elszomorító, hogy mások úgy gondolják, nem vagyok elég jó, és nem érdemlem meg, hogy indulhassak egyéniben a junior-világbajnokságon. Úgy, hogy két évvel ezelőtt, elsőéves juniorként, legjobb magyarként szerepeltem mind az Eb-n (8.), mind a vb-n (4.); tavaly az összes hazai juniorversenyt megnyertem, kétszeres junior magyar bajnoknak mondhatom magam.

Tavaly egyéni junior Európa-bajnok lettem, a világbajnokságról pedig ezüstérmet hoztam haza. Illetve a legjobb juniorkorú versenyző díját vehettem át év végén a Magyar Öttusa Szövetségtől.

Tavaly és idén az év elején a felnőttválogatott tagja voltam.

Aztán márciusban megsérültem, zúzódott a térdem, minek következtében nem tudtam edzeni és elindulni a válogatóversenyeken (illetve a felnőtt-világversenyeken sem), ami borzasztó nehéz volt számomra, hiszen egy versenyző akkor boldog, ha edzhet, és felkészülhet a versenyekre, ahol bizonyítani tudja magának és a támogatóinak, hogy a belefektetett munka megtérül, és a sok áldozat, amit meghozunk az út közben, az igenis kifizetődik.

[…]

Nehéz időszak volt ez a két hónapos kényszerpihenő, de szerencsére előnyömre tudtam fordítani ezt a fájdalmat, és amikor el tudtam kezdeni az edzéseket, az volt bennem, csak azért is megmutatom, hogy igenis van helyem idén is a válogatottban.

Alig hat héttel az után, hogy el tudtam kezdeni az edzéseket, az Európa-bajnokságot ismét sikerült megnyernem. Ha valaki sportol/sportolt, az nagyon jól tudja, hogy másfél hónap milyen kevés egy felkészülésre, és milyen nehéz jó állapotba kerülni ilyen rövid idő alatt. Nekem az edzőim segítségével mégis sikerült.

De úgy látszik, a szakmának ez sem elég. Szerintük nem bizonyítottam elégszer, nem vagyok elég jó ahhoz, hogy az utolsó Juniorévemben még egyszer elindulhassak szeptemberben a korosztályos világbajnokságon.”

Ami múlt vasárnap történt Isztambulban, a junior Európa-bajnokságon – Rita aranyérmét egyéniben és csapatban –, arról természetesen az Index is beszámolt. 

Mennyire szakmai a bizottság?

Akkor azzal fejeztük be írásunkat, hogy 

„Rita annyira kiemelkedő versenyzője a hazai és a nemzetközi mezőnynek, hogy a két egyéni junior Eb-aranya mellett tavaly a junior-világbajnokságon is ezüstérmes lett, vagyis fel sem merülhetne, hogy ne legyen biztos helye a magyar világbajnoki csapatban. Igen ám, csakhogy sokáig sérült volt, és ezért nincsenek eredményei a válogatókról.

No de egy Európa-bajnoki cím csak-csak felér egy válogatóval! 

Akárhogy is, a Magyar Öttusa Szövetség szakmai bizottsága kedden tesz javaslatot az elnökségnek a junior vb-csapatról. És bízni lehet abban, hogy a sportág eredményességét szolgáló döntés születik. Két nappal azok után, hogy Erdős Rita Európa-bajnok lett, immár másodszor.”

Nos, azon a bizonyos kedden, június 20-án a MÖSZ szakmai bizottsága meg is tette a javaslatát az elnökségnek. Az ülésen, amelyen a bizottsági tagok fele meg sem jelent, akik pedig ott voltak, azok közül többen tartózkodtak a szavazástól. És amitől sokan tartottak, az aktuális Európa-bajnok, Erdős Rita kimaradt! A grémium Dulai Kingát, Gyugyi Laurát, Tóth Dorkát és Dobronyi Dorinát javasolta a vb-csapatba. 

Akik természetesen valamennyien Rita mögött végeztek az Eb-n, Dobronyi el sem indult, Tóth pedig 30. lett. 

Tudni kell, hogy Erdős végül úgy vehetett részt az isztambuli Eb-n, hogy – mivel nem voltak értékelhető eredményei a válogatókról – Dobronyi edzője, Geleta Balázs nagyvonalúan visszaléptette tanítványát Rita javára az Eb-től azzal, hogy cserébe „Dorisz” majd a vb-n fog indulni. 

Erdős győzelme bekavart

Csakhogy akkor még senki sem gondolta, hogy a páratlan versenyzői adottságokkal rendelkező Erdős, a Trion SC sportági klasszist sejtető ígérete mindenki meglepetésére, hat hét edzéssel a háta mögött megnyeri az Eb-t. Méghozzá akkora fölénnyel, hogy a kombi, a befejező szám utolsó körében már szinte csak sétálnia kellett.

Ezek után jött a hideg zuhany…

Martinek János szövetségi kapitány lapunknak úgy fogalmazott: „mossa kezeit”, mondván, hogy neki nincs befolyása a történtekre. Miközben elismerte, hogy a magyar öttusa érdeke az lenne, ha a legjobb versenyzők képviselnék hazánkat a junior vb-n.

Erdős Rita klubja, a Trion SC vezetői, Burcsa Szabolcs és Czink György hiába protestált. Pedig négyszemközt mindenki elismerte nekik, hogy Ritának a csapatban a helye, csak nyilvánosan ezzel már senki nem mert kiállni mellettük. 

NEHÉZ HELYZETBEN AZ ELNÖK

Ezek után nem maradt más hátra, mint interjút kérni Simicskó Istvántól, a Magyar Öttusa Szövetség elnökétől.

Hogyan értesült Erdős Rita Európa-bajnoki győzelméről, majd arról, hogy a szakmai bizottság nem javasolta őt a vb-csapatba?

Tudomásom szerint van a szakmai bizottságnak, illetve a szövetségi kapitánynak egy általam már régóta kért követelményrendszere. Többször jeleztem a szövetségi kapitány úrnak, hogy a sportolók ezt nagyon várják, hogy világos és egyértelmű legyen, mely versenyek számítanak válogatónak, akár a vb-re, akár a 2024-es olimpiára. Szoros a verseny, sok a fiatal tehetségünk. Mivel az olimpián már lassan harminc éve nincs csapatverseny, maradt az egyéni; hazánkat két-két férfi és női versenyző képviselheti Párizsban. Minden olyan nagyobb versenyről, Európa- és világbajnokságról, világkupáról el kellett volna dönteni, hogy most beleszámít a kvalifikációba, vagy nem, legalábbis ezt kértem. Hogy lássunk tisztán. És múlt kedden a szakmai bizottság megtette a javaslatát. Visszatérve az eredeti kérdéshez, nagy örömmel értesültem Rita Európa-bajnoki aranyérméről. Teljesen jogos és logikus az edzőjének, a klubjának és ő magának is a reakciója, hiszen Rita Eb-aranyérme fantasztikus teljesítmény.

Hát akkor?!

Egyik oldalon vannak a válogatási elvek, a másikon pedig az a logikus elvárás, hogy a legjobb formában lévő sportolókat jelöljük a vb-csapatba, márpedig annál jobb nem kell, mint a friss Európa-bajnok. Az imént ön is mondta, hogy annál nívósabb válogató nincs is, mint egy Európa-bajnokság. Igen. A szakmai bizottságtól tudom, hogy az Eb előtt Dobronyi Dorinát visszaléptette az edzője Rita javára azzal, hogy majd a vb-n visszakapja tőle az indulás jogát. Csak akkor még senki sem tudta, hogy Rita meg fogja nyerni az Eb-t. Ezeket a dolgokat tisztáznom kell, nem látom át még az egész problémát. Ez egy sajátos helyzet, nekem az az alapelvem, hogy sportolókat támogató elnökséget kell működtetni. Legutóbb sikerült keresztülvinnem a közgyűlésen, hogy a sportolók képviselője, jelen esetben Koleszár Mihály, szavazati joggal rendelkezzen az elnökségben. Minden hónap második szerdáján tartjuk az elnökségi üléseket.

Elképzelhetőnek tartja, hogy az elnökség felülbírálja a szakmai bizottság ajánlását, és Rita mégiscsak bekerül a vb-csapatba?

Csak jelzem, hogy a húszéves öttusázó hölgy jelenleg is gőzerővel készül a tatai edzőtáborban. Szükség lesz az elnökség tagjainak a bölcsességére, nyilván senki sem akarja egy nagyszerű sportolónak elvenni a kedvét az öttusától…

Erdős Rita a keddi szakmai bizottsági állásfoglalás után könnyek között közölte az édesapjával, hogy befejezi a sportolást…

Nyilván figyelembe fogjuk venni a szövetségi kapitány és a szakmai bizottság javaslatát, de ennek nem feltétlenül kell kötelező erővel bírnia. Fogok beszélni a szövetségi kapitánnyal, Martinekkel és a főtitkárral, Mizsér Attilával. Egyértelmű, objektív válogatási elveknek kell lenniük. És az is nyilvánvaló, hogy a legjobb formában lévő, leginkább éremesélyes versenyzőket kell helyzetbe hozni, indítani a világversenyeken.

Rovatok