A Prospex-Delta vitorláscsapata nem titkoltan azzal a céllal fejleszti, tervezi katamaránját immáron évek óta, hogy elsőként szelje át a képzeletbeli célvonalat Európa legnagyobb tókerülő versenyén, a Kékszalagon. A technika és a sebesség azonban mit sem ér szakértelem és elhivatottság nélkül; alábbi cikkünkben – az idei rajt előtti napon – bemutatjuk a legénység tagjait.
A csapat balatonfüredi bázisán, a Hajógyári Kikötőben a kormányos dr. Kaiser Kristóf kalauzolt körbe minket. Arra kértük, magáról és minden tagról mondjon egy-egy jelzőt, mielőtt egyesével felkértük volna őket a bemutatkozásra. Mindenkitől ugyanarra a három dologra voltunk kíváncsiak:
Húsz éve, 12 éves koromban indult a „karrierem”. A szüleim beírattak egy vitorlástáborba, és szerelem volt első látásra. A következő évben is elmentem, utána viszont jelezték, hogy most már minden szempontból „sok” lesz, és elég. Én viszont megegyeztem a táborvezetővel, Eszes Bélával, hogy segítek neki, ahol és amiben lehet, pakolni, tisztítani a hajókat stb., cserébe pedig engedje meg, hogy ott lehessek. Belement, sőt, külön edzéseket is tartott nekem, hiszen a fia, Eszes Tamás éppen az olimpiára készült, így otthonosan mozgott ebben a világban. Egy évvel később már a Balaton Yacht Club igazolt versenyzője voltam, onnantól kezdve pedig végigjártam az ilyenkor szokásos ranglétrát.
Ami a Prospex-Deltát illeti, alapító tagja vagyok a csapatnak, közösen ez már a negyedik évünk, én viszont a nyolcadik Kékszalagomra készülök katamaránnal. Az eddigi hétből négyszer a dobogón végeztem, nyernem viszont sosem sikerült, pedig már csak ez hiányzik a kollekciómból. Első helyem a Fehérszalagról és Ezüstszalagról is van – utóbbit kormányosként egyedül én nyertem meg két alkalommal, amire nagyon büszke vagyok.
Mint minden sportnak, ennek is megvannak a maga szépségei. Az egyik legfontosabb, hogy az ember gyakorlatilag élete végéig űzheti, függetlenül attól, hogy egy high-tech katamaránon vagy egy kisebb hajóosztályban vitorlázik.
Segít a látásmód fejlesztésben, ehhez pedig versenyezni sem kell, hiszen egy családi vagy baráti vitorlázásnál sem lehet figyelmen kívül hagyni a természeti elemeket. Ha valaki mégis késztetést érez megméretni magát, ott már bejön a taktika, a csapatszellem és sorolhatnánk. Úgyhogy tényleg csak biztatok mindenkit, ha eddig nem tette, minél előbb szálljon hajóra!
Négyévesen ismerkedtem meg a vitorlázással, édesapámnak köszönhetően, aki az olimpiai hajóosztály válogatott tagja volt. Ezek után nem volt kérdés, hogy az én utam is ki van kövezve – pontosabban vizezve... Hétesztendősen ültem először egyszemélyes hajóban, aztán végigjártam a ranglétrát, finndingiben pedig a mai napig versenyzem.
Kristóf invitálására a tavalyi évben csatlakoztam a Prospex-Deltához, ez az első szezonom a csapattal és a katamarán hajóosztállyal. Az elején furcsa volt egyéni versenyzőként másokért is dolgozni, de szerencsére nagyon hamar befogadtak a többiek, és gyorsan összhangba kerültünk.
A közeg miatt mindenkinek ajánlanám a vitorlázást, azoknak viszont különösen, akik szeretik a kihívásokat, mert abból ebben a sportban jut bőven... A természet erejétől függünk, ki vagyunk szolgáltatva, mégis próbálunk helytállni. Ennél nagyobb feladat pedig szerintem senkinek nem kell.
Gyerekként édesapámmal üldögéltem a hajóban, neki köszönhetem a szenvedélyemet. Hétévesen voltam először egy vitorlástáborban, ahol azt mondták, tehetséges vagyok, és azt javasolták, maradjak a sportág közelében. Egy év múlva már a Tihanyi Hajóegylet versenyzője voltam. Tíz éven keresztül ifjúsági osztályokban indultam, aztán a szerelem az egyetem mellett is megmaradt. Utólag kijelenthetem, hogy jó szakot választottam, gépészmérnökként végeztem, ezt pedig a a jelenben is hasznosítottam.
Olyannyira, hogy a Prospex-Delta indulásától tagja vagyok a csapatnak, és a mostani árbócunkat én terveztem. Részt vettem a rudazat, a keret és a vitorlák kialakításában is, éppen ezért minden részletét ismerem a hajónak.
Ajánlani inkább egy saját élmény miatt tudnám a vitorlázást: a közelmúltban kimentünk edzeni a hajónkkal, éppen egy kishajós verseny zajlott Füreden, és elhaladtunk a gyerekek előtt, akik pontosan ugyanolyan tátott szájjal figyelték az előttük gyakorlatilag szélcsendben elsuhanó katamaránt, mint ahogyan anno én is. Magamra ismertem, pontosan ugyanezzel a tekintettel néztem a nagy hajósokat. Hihetetlen érzés volt, ennél nagyobb motivációt nem tudok mondani.
Gyakorlatilag csecsemőkoromban ismerkedtem meg a vitorlázással, ennek képi bizonyítéka is van, a mózeskosárban mosolygok a szüleim mellett... Édesapám versenyszerűen vitorlázott, adva volt, hogy ezt én is viszem tovább. 1986 óta, gyakorlatilag 40 éve vagyok igazolt versenyző.
Tavaly júniusban jött a felkérés a csapattól, vállalnám-e a taktikusi szerepet. Korábban is vettem már részt katamaránnal Kékszalagon, akkor azonban olyan élethelyzetben voltam, hogy nem tudtam igent mondani. Aztán örömmel tettem, hiányzott ez az életérzés, és örülök, hogy egy ilyen fiatalos csapatba kerültem.
Hogy miért ajánlanám a vitorlázást? Mert megtanítja, hogy a természet részei vagyunk, méghozzá elég pici összetevői, alázatot és rendszert tanít az életünkben. Ő fújja a passzátszelet, mi csak néha megpróbálunk az orrára koppintani, aztán vagy sikerül, vagy nem. De ha egy szóval kellene leírnom ezt az életet, akkor azt mondanám: szabadság!
Négyéves koromban, apukám révén ismerkedtem meg a vitorlázással, de nálunk ez volt a hagyomány, hiszen már a dédszüleim is hajóztak. Tavasztól őszig lent voltam a tavon, de nem a Balatonon, hanem a Velencei-tónál. Az érettségit követően, 18 évesen aztán nagy a váltás, elfogy a támogatás, sokkal nehezebb talpon maradni, hirtelen minden költség minimum a duplájára nő. Én is az egyetemet választottam, jött egy 2-3 éves kihagyás, amikor a tanulásra koncentráltam.
Aztán újra feléledt a szenvedély. Katamaránokkal nagyjából hét éve kezdtem el dolgozni, a Prospex-Deltával pedig ez a harmadik szezonom. A mostani hajónk azért különösen kedves a szívemnek, mert a tervezésben és az építésben is részt vettem.
A vitorlázás azért szép sport, mert a természet erejét használod fel arra, hogy közlekedj. Meg kel találnod azt a balanszot, az erősebb a szelet, a jobb viszonyokat, amelyek segítenek. Nagy feladat az időjárás bajszát húzogatni, de ha mégis összejön, büszkén húzhatod ki magad.
Tízéves koromban, egy balatonkenesei vitorlástáborban kezdődött minden, 14 éves koromtól pedig komolyra fordult a dolog. Édesanyámnak köszönhető az egész, aki vitorlásversenyeket szervezett. A többi, ahogyan az mondani szokás, már történelem...
A Prospex-Deltával ez a második szezonom, a korábbi egymás elleni versenyekről ismertük egymást, így Kristóf keresett meg, én pedig szerettem volna feszegetni a határaimat, és itt maradtam...
Rendkívül komplex sport a vitorlázás, az adrenalin, a természeti erőkkel való hadakozás, egyszerűen minden magával ragadó, ha ezt valaki megtapasztalja, nem hiszem, hogy el tud szakadni. De nem is szabad, és nem is kell!
Civilben gyógyszerészként dolgozom, egy patikát vezetek, innen ered a becenevem is. 2005 óta vitorlázom, az egyszemélyes, legkisebb hajóosztályból indulva folyamatosan egyre nagyobb hajókban versenyeztem, aztán a 2008-as válság idején döntéshelyzetbe kerültem, és a tanulást választottam.
Az egyetem alatt is megmaradt a kapcsolat, 2014-től 2021-ig a Rafficával versenyeztem, aztán Kristóf megkeresett, és bár először nem tudtam igent mondani, szerencsére kitartottak mellettem. 2022 májusában csatlakoztam a csapathoz, azóta száz százalékig számíthatnak rám, miként én is a többiekre.
Igazából nincs olyan dolog, amit ne szeretnék a vitorlázásban. Ad egyfajta tartást az ember életének, egy rendszert és egy keretet is. A hétvégéink persze telítettek, ehhez kell egy olyan társ, mint a párom, Brigi, akit nem hivatalosan ki is neveztünk a kabalánknak, mert mindenben támogat, ott van, és drukkol nekünk.
Az Index.hu csütörtökön 11 órától élő szöveges közvetítéssel, majd a verseny végén összefoglalóval és képgalériával is beszámol az 55. Kékszalagon történtekről.
(Ez egy támogatott szerkesztőségi tartalom.)