Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A rendezvényt színes parti programok teszik különlegesebbé, amelyekből kiemelkedik az egy hónapon át nyitva tartó vitorlázástörténeti fotókiállítás. Továbbá a július 6-i rajtnapon például megrendezik a Kékszalag Brunchot, a Kékszalag Lunchot – bográcsból és foodtruckkínálatból –, túrát vezetnek a Száka-völgyben, játékos erdei természetismereti foglalkozást, élményfestést tartanak a gyerekeknek, majd a „Fújjuk be a célba” elnevezésű műsor alatt az Óbudai Danubia Zenekar Fúvós Kvintettjének klasszikus zenét népszerűsítő vidám koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. 

  • A nevezések alapján a csütörtökön rajtoló 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra összesen 2532 vitorlázó adta le a nevezését. Ők 515 hajóval (ezen belül nyolc külföldi) vágnak neki a több mint 150 kilométeres távnak – derül ki a versenyiroda közleményéből.

    A távot 48 óra alatt, vagyis legkésőbb szombat délelőttig kell teljesíteniük a versenyzőknek.

    Összesen 29 hajóosztályban és nyolc értékelési csoportban lesz értékelés.

    A legnépesebb hajóosztályba sorolható:

    • a nyílt többtestű (14 hajó)
    • a Dolphin (17 hajó)
    • 8m One Design (15 hajó)
    • Magyar Cruiser Hajóosztály (15 hajó)
    • Nautic 330 (15 hajó)
    • Regina (12 hajó)
  • Tegnap még kérdőjeles volt, mikor rajtolhat el a Kékszalag mezőnye, mivel csütörtök reggelre viharos időjárást vártak az előrejelzések. 

    Végül a Kékszalag rendezői és a versenykoordinációs központ két órával elhalasztotta a rajtot, mert a vitorlázók zömének nem probléma ugyan a 60 km/h-s szél megvitorlázása, de a Balaton minden szegletéből a versenyre igyekvő hajók biztonságos kikötése, a kikötői vendéghelyek hiánya okán ilyen nagy létszámú mezőny számára nem biztosított. A halasztás után így a legtöbb hajó éjszakára maradhat a szokásos biztonságos kikötőhelyén. Reggelre a vihar elvonult, így kezdődhet a verseny. 

  • Igaz, hogy kétórás csúszással, de perceken belül elrajtol az 55. Kékszalag Balatonfüredről, Európa leghosszabb tókerülő versenye. Tartsanak percről percre frissülő közvetítésünkkel, és nem maradnak le a legfontosabb eseményekről. 

Rovatok