Index Vakbarát Hírportál

Ezüstérmes lett a magyar férfiröplabda-válogatott az ezüst divízióban

2023. július 9., vasárnap 18:29

A magyar férfiröplabda-válogatott ezüstérmes lett az Európa-liga ezüst divíziójában, mivel 3–0-ra kikapott Lettország vendégeként a döntő visszavágóján, vasárnap Rigában.

A nyolc tétmérkőzés óta veretlen Lettország kezdte jobban a találkozót, de a vendégek egy 6–1-es sorozattal fordítottak, és az első szettben először és utoljára 12–11-nél vezettek. A házigazdák sorozatban négy pontot ütöttek, az ekkor megszerzett előnyüket magabiztosan őrizték meg a játszma végéig (25–21).

A második felvonásban is csak egyszer állt jobban a magyar válogatott: 5–4-nél. Utána egyre nagyobb fölényben voltak a lettek, egy alkalommal már tíz ponttal is vezettek, és újabb részsikerükkel eldöntötték a finálét (25–16).

A balti csapat szövetségi kapitánya a harmadik szettben is az alapcsapatát játszatta, így a játék képe nem változott. A vendégek ezúttal egyszer sem kerültek előnybe, és bár 17–16-ig jól tartották magukat, a folytatásban már csak két pontot szereztek.

A győztes lettek a következő kiírásban az arany divízióban szerepelnek majd. A magyar együttesnek nem sikerült a feljutás, ennek ellenére a legjobb El-szereplését produkálta, ugyanis tavaly negyedikként, 2021-ben bronzérmesként zárta a sorozatot.

A finálé csütörtöki első mérkőzését 3–1-re nyerték meg a lettek Békéscsabán.

Ezüst divízió, döntő, visszavágó

Lettország–Magyarország 30 (21, 16, 18)
A legeredményesebb játékosok: Jansons 21 pont, Smits 17, illetve Kecskeméti 15, Bögöly 9

A párharcot Lettország nyerte kettős győzelemmel, 6–1-es játszmaaránnyal.

Rovatok