Index Vakbarát Hírportál

Legalább 57 úszó kapott hasmenést a triatlon-világbajnokságon

2023. augusztus 7., hétfő 06:55

Hasmenésben megbetegedett legalább 57 versenyző a július végén tartott sunderlandi triatlon-világbajnokságon – közölték a brit egészségügyi szakemberek.

Legalább 57 úszónak lett hasmenése, miután rész vettek a triatlon világbajnoki sorozat sunderlandi állomásán – írja a The Guardian.

A július végén tartott eseményen mintegy 2000 ember versenyzett. Az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynöksége (UKHSA) közölte, hogy mintákat vettek a betegektől, hogy kiderítsék a fertőzések okának hátterét. 

A Környezetvédelmi Ügynökség a Roker-strandot is ellenőrizte.

A vizsgálatból megállapították, hogy a víz nagy számban tartalmazta a bélsár baktériumát, az E. colit.

A kimutatott érték több mint 39-szerese volt az előző hónapban mért eredménynek. 

A Brit Triatlonszövetség úgy nyilatkozott, hogy saját mintavételi eredményeik megfeleltek az előírásoknak.

A lap szerint a nyílt vízi úszást azon a partszakaszon tartották, ahol a szennyvízkibocsátás miatt alapjáraton vitatott volt a víz minősége. Sokak szerint törölni kellett volna a versenyszámot.

Rovatok