Ez a magyar rögbi első próbálkozójának még nem sikerült, a másodiknak azonban már részben, ezek alapján a harmadikként vállalkozó Kade fivérek kimondottan jó eséllyel indultak.

Esztergom a hazai rögbisport egyik fellegvára, talán nincs is ott olyan helyi kisfiú, jó pár éve már kislány sem, akit legalább egy edzésre ne csalt volna el osztálytársa, barátja, rokona. A családi szál édesapjuk révén erősen tetten érhető a Kade fivéréknél is, akik bizony nemcsak átszállójegyet váltottak a sportágban, hanem maguk is beálltak aztán a Vitézek közé.

A testvérek július utolsó hétvégéjén utaztak vissza az egyszavas, tömör jellemzésük szerint mindig „csapadékos” francia városba, Rouenba, és kezdik meg ott második évüket a felnőtteknél másodosztályban szereplő klub utánpótlásában. A báty esetében akár vízválasztó is lehet az előttük álló év: vajon közelebb vagy távolabb kerül álma megvalósításához?

Az esztergomi rögbistadionban megbeszélt találkozóra Zsombor két mankóval érkezett, míg Zalán egyperces késéssel futott be. Előbbi kisebb, de mégis 1,5 óráig tartó sebészeti beavatkozáson esett át a közelmúltban – 1-2 hét kihagyással edzhet újra –, utóbbi autóvezetői tanfolyamot kezdett el a nyári szünidőben a vakáció hazai része alatt. Ahogy elmondta: már a szükséges óraszám felét levezette, de számításai szerint csak a legközelebbi, októberi hazalátogatása során lesz meg a vizsgához szükséges penzum második felével.

„Arra számítottunk, hogy azért lesz majd egy kis méregetés az elején”

A két rögbisnél mindenekelőtt azután érdeklődtünk: a sportág egyik meghatározó nemzetének ifjú, de azért már nem éppen gyerek képviselői hogyan fogadták a számukra teljesen ismeretlen helyről érkezőket? Külsős riválisokat láttak bennük, erősítést jelentő csapattársakat, vagy inkább földönkívülieket?

„Nagyon kedvesek voltak a srácok, egyből befogadtak, és azok, akik két szót tudtak angolul, azonnal kommunikálni próbáltak velünk. Az viszont, hogy Magyarországról érkeztünk, önmagában semmit nem mondott nekik. Nemcsak a magyar rögbiről nem hallottak semmit, amin mondjuk nem csodálkozhattunk, hanem az országunkról sem. Azért akkor egy kicsit eltűnődtem, hogy mi közben itthon mennyi mindent tanulunk róluk földrajz-, de még inkább történelemórán – mondta Zsombor. – Arra számítottunk, hogy az elején azért lesz majd egy kis méregetés, de nem kellett különösebben megküzdenünk a tiszteletükért, a barátságukért, az pedig, hogy milyen felépítésű vagy, milyet ütközöl, milyet fogsz, hozzátartozik sportági rivalizáláshoz.”

A két fiatal magyar rögbisnek a formaságok elintézéséig arra is várnia kellett pár napot, hogy edzésen beszálljon a közös munkába – a játékengedély szerves és elengedhetetlen része a biztosítás, amire a sérülésveszély miatt van szükség –, utána azonban pont a közepébe csöppentek. 

„Akkor még nem tudtuk ugyanis, hogy általában a szerdai napon vannak a hét legkeményebb edzései. Egyrészt a fizikai munkát illetően, másrészt pedig akkor dől el, hogy ki kerül be a 23-as meccskeretbe – közölte Zalán. – Mit mondjak, az egész ég és föld volt a hazaihoz képest. Kezdjük azzal, hogy itthon jó, ha meccsre összejön a 15-ös csapatlétszám, egy-egy edzésen ennek nagyjából a fele jelenik meg, viszont kint az U18-as edzésen 50-55 játékos volt. A végén pedig három csapatra bontva játszottunk úgy, hogy még cserék is voltak, posztonként akár 2-3 játékos küzdött egymással. Persze így az edzés egésze is sokkal jobban fel lehet építve, egy pillanatra sincs üresjárat, viszont van tempó. Amikor elvégzek egy feladatot, nincs idő nézelődésre és arra, hogy kifújjam magam, máris ott az újabb gyakorlat. Érkezik a passz, folyamatos a munka, állandóan mozgásban vagyunk, mindezt maximális koncentrációval, ami ilyen iram mellett szokatlan, így fárasztó volt eleinte . Ezt a ritmust bizony nem volt egyszerű felvenni, és nem egyik napról a másikra ment.”

„Nálunk is hasonló volt a helyzet az U21-es keretben, de amíg Zalánéknál egy első és egy második csapat külön is szerepel bajnokságban, addig nálunk csak egy van, arra pedig voltunk vagy negyvenen – vette át a szót Zsombor. – Amíg otthon páran futkosunk edzéseken, addig kint a tolongáshoz és a háromnegyedhez tartozó játékosokat különválasztották. Ez komolyabb helyeken persze alap, de nálunk azért nem volt jellemző klubedzésen, inkább csak a válogatottban jöttünk össze annyian, hogy volt lehetőség így dolgozni. Én előbbiekkel egy órán keresztül megállás nélkül, intenzív tempóban gyakoroltam a bedobást, a tolongást, a csomagot, és közben persze jól »szétzúztuk« egymást, de úgy, hogy ahhoz itthon nem lehettem hozzászokva.”

Lett is olyan izomlázam, hogy még másnap sem tudtam megmozdulni... Naponta 2-3 edzésünk van, és fél év kellett, amíg teljesen belerázódtunk. Addig napközben mindig szükség volt a délutáni sziesztára, cserébe viszont este sem kellett azon törjük a fejünket, milyen szabadidős programot keressünk, mit kezdjünk magunkkal. Nem volt gond az elalvással...

Összehasonlításképpen elmondták: amíg itthon például 4-5 bedobásfigurát tudnak alkalmazni, addig kint legalább 25 van a repertoárban. A mérkőzésen a tolongás utáni játékot indító karmester, a sportági „tízes” tucatnyi támadásvariánsból mondja be a következőt, nekik pedig egy másodperc áll a rendelkezésükre, hogy a taktika szerint cselekedjenek. A minél alaposabb elsajátítás érdekében az edzéseket nagyon sokszor egészíti ki videós elemzés, illetve a különböző taktikai figurákat nyomtatott formában is megkapták, hogy szabadidejükben alaposan bemagolják mindet.

A technikai alapokat persze itthon is kellően elsajátították, a passz kint is passz, egy rúgás az ott is rúgás, az ütközés pedig ütközés, de hogy taktikailag melyik passz, rúgás, ütközés mikor hová megy, koncentrálódik, abból hogyan és hányféleképpen indul a játék, abból bizony bőven akadt pótolnivalójuk.

„Hogy mondják franciául azt, hogy igen?”

A roueni utánpótlásban nem jellemző külföldiek foglalkoztatása: a franciákon kívül román és grúz származású játékosok vannak, de ők inkább családjuk miatt élnek ott, nem kifejezetten a rögbi miatt érkeztek. Ellentétben a két magyarral, akiket tavaly egy Franciaországban rendezett korosztályos tornán szúrtak ki maguknak, és ajánlották fel számukra a kinti folytatás lehetőségét. A felek közötti megbeszélés aztán nem tartott sokáig...

„Persze azért tavaly ilyenkor nagy volt még az izgatottság, egy ismert profi játékossal készített közös képért azonnal eldobtunk volna mindent, most meg klubtársként napi szinten találkozunk olyanokkal, akik megjárták a francia élvonalat, évek óta profi rögbisek.”

„Gyerekkorunk óta mindkettőnknek az az álma, hogy profi rögbisek legyünk, és egy ideje már komolyan beszélgettünk arról otthon a szüleinkkel is, hogy külföldi irányba kellene elindulunk ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk – folytatta Zalán. – Nekem tavaly januárban már körvonalazódott egy angliai lehetőség, de márciusban eldőlt, hogy nem tudok menni, az iskolai beiratkozáshoz ottani lakcím kellett volna, ezt pedig nem tudtuk elintézni.”

Elmondásuk szerint fél pillanatra sem bizonytalanodtak el, mielőtt belevágtak volna a kalandba, Zsombor szerint úgy voltak vele: ha adott a lehetőség, ők bizony élnek vele és mennek, másban egyelőre nem is gondolkodnak.

Erre azonban a fiatalok még Magyarországon is sokan gondolnak, akár rögbisként is, más kérdés, hogy a sportági kertkapuig is kevesek jutnak el, nemhogy annak előszobájáig, vagy ne adj' Isten a báltermébe. A fiatalok szerint az elhatározás önmagában még kevés, legyen az bármilyen komoly, ha nem társul mellé talentum, óriási elszántság és rengeteg munka.

„És a vállával olyat beütközött az orromra, hogy a könnyem is eleredt”

Az mindenképpen jó előjel lehet Zsombor és Zalán számára, hogy első évükben rendszeres játéklehetőséghez jutottak az U21-es, illetve az U18-as csapatban, amelyek azt a klubtörténeti sikert érték el, hogy egyszerre kerültek a rájátszásba. Hasonlóra ugyanis korábban még nem volt példa. A két fiatal így emlékszik a bemutatkozására a tétmérkőzésen:

„Sokat nem kellett várjak a premierre. Én csereként léphettem pályára először, amit nem kifejezetten szerettem itthon, és nem is nagyon voltam hozzászokva – mondta Zsombor. – Mondjuk a korosztályban már csak azért sem, mert alig jött össze a csapatlétszám... Nagyon izgultam, amikor kint végül becseréltek, pedig amúgy nem vagyok izgulós típus, itthon legalábbis hasonlóra nem volt példa. Kint viszont minden más volt, és bizony ott dobogott a torkomban a szívem. Ami aztán úgy is maradt az első kontaktig, arra viszont olyan sokat nem is kellett várjak...”

Onnantól aztán azonnal helyére került minden.

„ Bár ez is csak úgy tudatosult bennem egy pillanatra, mert máris ott volt a következő ütközés. Meg a következő, meg a következő, és nem volt megállás, csinálni, dolgozni, figyelni kellett, lehetőség és idő sem volt másra gondolni. Utána voltam már kezdő is, de lényegében mindegy, mert elengedtem ezt a szálat. Hozzászoktam, hogy folyamatosan cserélődik a csapat, az a lényeg, hogy mindig pályára lépjek, ami megadatott. Húsz feletti meccs jött össze, amin végül játszottam.”

Én is hamar pályára kerültem, és hasonlóan izgatott voltam, mint a bátyám – emlékezett Zalán. – Annyi a különbség, hogy a kezdőbe kerültem. Ráadásul rögtön én kaptam a kezdőrúgást, és mielőtt túlizgulhattam volna a szituációt, hogy most akkor mi lesz, »segítségemre sietett« az ellenfél egyik játékosa: amikor megfogtam a labdát, már ott volt közvetlen előttem – ami itthon azért nem volt feltétlen jellemző –, és a vállával olyat beütközött az orromra, hogy a könnyem is eleredt.

„Keltem fel a földről, néztem egy nagyot, hol vagyok, hová kerültem, de szerencsére ezzel át is lendültem ezen a holtponton. Utána már minden jól ment, vittem egy célt, ami mondjuk a világ bármely csapatában nagyban segíti az újonc beilleszkedését, és végül nyertünk. Egy olyan ellenféllel szemben, amelyet korábban még soha nem tudtunk megverni. Ezt a kifejezetten remek indulást aztán részemről egyénileg hasonlóan sikeres folytatás követte. Én is sokat játszhattam, és komoly panasz nem lehetett rám, mert az U21-es edző a napokban szólt, mostantól már az idősebbekkel, Zsomborékkal is fogok edzeni.”

A két magyar fiatal ettől persze még nem feltétlen tud állandóan együtt tréningezni és/vagy játszani is.

A korosztályos együttes idősebb tagjainak nagyobb része, mintegy 90 százaléka ugyanis hét közben a felnőttekkel közösen készül a fejlődés érdekében, és csak a meccs előtti utolsó gyakorlásra térnek vissza kortársaik közé, majd kapnak lehetőséget a hét végi bajnokin. Mert a játékpercek is fontosak, az is szerves része a töretlen előrelépésnek.

A magyar rögbis szerint „a beszoktató év” után ezúttal már neki is ebbe a körbe kell tartoznia, edzésekre odakerülni a felnőttekhez, ellenkező esetben ugyanis egyértelmű az üzenet: nem feltétlen üti meg a szintet.

Megvan az esélyem, hogy másodiksorosként érdekes legyek akár a felnőtteknél is, mert hozzám hasonló felépítésű játékos most nincs a keretben. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor szabad az út előttem a nagy csapatba, biztos a helyem és csak rám várnak. Csupán egy lehetőség, amivel szeretnénk élni, jó lenne kihasználni.

Zalán életkorából adódóan még ezt az idényt is az U18-ban töltheti, viszont a másik korosztályhoz hasonlóan a legjobbak tőlük is az idősebbekkel edzhetnek hét közben. Ami azonban nemcsak a klub vagy az edzők szakmai döntésén múlik.

„Egy hete hívott az edző és beszéltem vele erről a lehetőségről, aminek persze én is nagyon megörültem, viszont feltételhez kötött a dolog. A szövetséghez kell egy hivatalos kérvényt erre vonatkozóan benyújtani, ami leginkább egy orvosi vizsgálatból áll: fizikailag alkalmas vagyok-e egy komolyabb kihívásra, vagy egészségileg veszélyt hordoz magában. Szerintem nem lesz gond a vizsgálattal, ezt most úgy előlegezem meg magamnak, hogy pontosan még nem tudhatom, milyen szempontoknak kell majd megfeleljek, de hamarosan úgyis kiderül. Azért lenne jó, mert felgyorsítaná az én fejlődésemet is. Sokat léptünk előre az első évben, de még mindig van hová fejlődnünk, utolérni a korosztályunk legjobbjait. És talán nemcsak edzéseken, hanem a könnyebbnek gondolt meccseken is pályára tudok lépni.”

Kötelező a tanulás, és ott egy bizonyos szint elérése

A két magyar rögbis egy éve ilyenkor családi kíséretben, kocsival vágott neki a nagy kalandnak, annyi holmit kellett magukkal vinni, ezúttal viszont már csak ketten mentek, és repülővel. A testvérpár fél évig egy iskolai kollégiumban lakott, a második fél évben viszont bérelt lakásba költöztek, ahol a házban jó néhány társuk is meghúzza magát. Róluk egy francia házaspár – egyikük török, másikuk algériai származású – gondoskodik több éves rutinnal, biztosítja számukra az étkezést, és nemcsak házvezetőként, hanem pótszülőként is megjelenik kicsit az életükben.

Zsombor fél évig kint tanult, de aztán különbözeti vizsgák teljesítését követően visszaváltott a hazai középiskolai tanintézményére. Franciaországban ugyanis plusz két évébe telt volna a hazai érettséginek megfelelő szint elérése, míg itthon idén májusban már megszerezte az érettségit, és így kint már elkezdheti egyetemi tanulmányait.

Folyamatosan nézik a tanulmányi eredményeket, az nem elég, ha jó rögbis vagy, megállod a helyedet sportolóként. És önmagában még a tanulás sem elég, amennyiben ugyanis valaki a tanulmányi eredményeivel nem ér el egy bizonyos szintet, attól elköszönnek. Azért a fárasztó edzések után néha előfordult, hogy nehezen szántam rá magam a rendszeres tanulásra, különösen a matekkal gyűlt meg a bajom, de végül ebből is sikeresen jöttem ki, az érettségin túl vagyok.

Zalán tavaly ősszel francia nyelvvel kezdte meg kinti tanulmányait, majd folyamatosan érkeztek a tantárgyak is, elsőként a történelem, aztán a földrajz. Dolgozatokat nem kellett írnia, jegyeket nem kapott, most egy hároméves középiskolához csatlakozik, az elsőt átugorva mindjárt annak második évétől indulhat.

A testvérek tisztában vannak azzal, könnyebb a helyzetük abból a szempontból, hogy közösen vágtak neki az embert próbáló kihívásnak: ahogy életük korábbi szakaszában, úgy most is ott maradtak egymás mellett. Egy idegen helyen a lakásban nem az üres szobában egyedül kell feltalálniuk magukat. Bár a zsúfolt, programokkal teli hétköznapokban erre sok lehetőségük, amúgy se lenne. Hét végén pedig ott a meccs, majd a pihenés, regenerálódás az újabb hét előtt. A klub fizetéssel támogatja az étkezésüket, lakhatásukat. Saját bevallásuk szerint még spórolni is tudnak annyit, hogy fedezzék az utazásaikat haza.

„A sportágunk egyik csúcsát jelentő francia élvonalbeli bajnokságot, a Top 14-et céloztuk be magunknak. Szerintem jó helyen vagyunk, hogy célunkat elérjük, és jó időben tudtunk váltani a franciaországi rögbiiskolára – nyilatkozta Zalán. – Ha felnőtt szintig otthon maradtunk, akkor erre esélytelenek lennénk, így viszont meglátjuk, hogy elegek vagyunk-e ehhez vagy sem.”

„Mivel Zalánnál idősebb vagyok, én azért határesetes belépőként éreztem meg ebbe a történetbe, neki több idő áll a rendelkezésére, hogy felépítse magát” – vette át a szót Zsombor, aki 2021 őszén már bemutatkozott a magyar XV-ös válogatottban, idén nyáron pedig a nemzeti hetes csapatban is ott volt az Európa-bajnoki összecsapásokon kiválóan teljesítő együttesben.

A Top 14 egy nagy cél, de figyelembe véve azt, hogy honnan indultam, milyen alapokat kaptam és hány éves vagyok, azért az élvonal alatt lévő további két profi osztály sem lenne rossz végeredmény számomra. De egyelőre kizárólag az első osztályt látom magam előtt lebegni, most még biztosan nem szeretném ennél alább adni a céljaimat. Aztán majd elválik, mit hoz az élet. Szerintem amiatt sem kellene szégyenkeznem, ha végül második vagy harmadik vonal lenne belőle. Persze, ha már választani lehet, akkor inkább második...

Az első magyar fecskének még nem jött össze

Katona Jonathán 2013 nyarán a magyar válogatott mellett dolgozó francia szakember közreműködésének köszönhetően került ki a nagy múltú, a francia élvonalban is meghatározó szerepet játszó Lyon elismert akadémiájára.

Ott egy évet töltött, majd egy alsóbb osztályban szereplő, félprofi francia felnőttcsapathoz került, ahol újabb évet húzott le. Németország volt a következő állomáshelye, ott is félprofiként szerepelt, de a sportági erőviszonyoknak megfelelően ez már élvonal volt, és két év után kupagyőztesként távozott Angliába. A sportág őshazájában már teljesen a civil életre fókuszált, de amatőrcsapatban azért még játszott. Jelenleg is tagja a magyar válogatott bő keretének úgy a XV-ös, mint a hetes szakágban.

„Talán lehetett volna több is bennem a francia harmadik vonalnál, a fizikai adottságaim szerintem megfelelőek voltak, taktikailag azonban nagy volt a lemaradásom és mentálisan sem voltam felkészülve, hogy profiként találjam meg a számításaimat” – mondta Katona az Indexnek.

„ És háromnegyed játékosként, ahol több a játék, több a taktika, talán még a kihívás is nehezebb volt számomra, mint egy tolongásjátékosnak, ahol a bruszton, az ütközésen, a fizikai munkán van a nagyobb hangsúly. Nem látom otthon azokat a szakmai alapokat, amelyekre építve a francia profi rögbiben állhatná meg valaki a helyét. Otthon senkinek nincs jelenleg ilyen tapasztalata, amit átadhatna, és amivel a modern profi világban egy fiatal megállná a helyét. Szurkolok a Kade fiúknak, akik számára óriási segítség, hogy együtt utazhattak el, ott vannak egymás segítségére, ez mentálisan nagyon sokat számít. A tehetségük meg adott, nem véletlen hívták el őket.”

A második magyar fecskének azért félig már sikerült

Róth Bence 2015-ben került szintén francia közvetítő útján a lyoni akadémiára, ahol kitöltötte a hároméves szerződését. 2018 nyarán aztán a másodosztályba felkerült Bourg-en-Bresse csapatához került, és azóta is tipikusan a második, valamint a harmadik vonal között liftező alakulat tagja.

„Az én pályafutásomra döntő hatással volt a francia rögbiben a hazai játékosokat védő kvótarendszer – nyilatkozta az Indexnek Róth. – Ez arról szól, hogy osztálytól és kiírástól függően a 23 fős meccskeretben 16-17 olyan játékosnak kell lenni, aki született francia, vagy az utánpótlásban töltött öt, az akadémia rendszerben három évet. Nekem elméletben megvolt ugyan utóbbi, de sajnos a szerződéskötésnél erre nem gondoltunk, így ez a formula kimaradt belőle, én pedig kvóta felettinek számítok. Utólag kár bánkódni ezen, nem volt mit tenni, én is gyorsan elengedtem. Gyorsan, de mégsem könnyen... Bárki érdeklődött ugyanis utánam, és volt közöttük élvonalbeli klub is, az volt az első kérdés: mi a helyzet ezzel a kvótával, van vagy nincs? A szűkös kiadó helyek miatt így persze értelemszerűen olyan külföldi játékosokban gondolkodtak, akiktől más posztokon, nálam meghatározóbb teljesítményre van kilátásuk. Tehát hiába éreztem úgy, hogy képes lennék helyt állni akár a Top 14-ben is, meg kellett elégedjek a profi státusszal és az alsóbb osztályokkal.”

„Rendkívül elszántam érkeztem, de az első év így is borzasztóan nehéz volt, akkora volt a szintkülönbség és az én lemaradásom. Voltak pillanatok, amikor haza akartam menni, nagy lelkierő és családi segítség kellett hozzá, hogy maradjak, és végigcsináljam. A Kade testvérekkel ellentétben én teljesen egyedül voltam, ők azért ezen az első, ilyen szempontból is vízválasztó éven már túljutottak. ”

„A  lyoni akadémiáról ráadásul tudni kell, hogy az egyik legerősebb az országban, ennek megfelelően koncentrálódnak oda a legjobbak, így érvényesülni is nehezebb. Zsombor és Zalán egy kisebb klubhoz került, ami esetükben nem feltétlen baj, sőt… Kisebb klubnál nincs akkora fókusz és nyomás, viszont több az idő és a türelem arra, hogy pótolják a lemaradást, emellett a fejlődésük mégis garantált. A Top 14-ben több olyan játékos futott be karriert, aki nem nagy csapat akadémiájáról érkezett meg a felnőtt rögbibe. Sőt, a francia válogatottban pont van egy szélső, aki roueni nevelés és még felnőttként is játszott ott, aztán tudott váltani, szintet lépni. Tehát a lehetőség adott a Kade fivéreknek, nagyon drukkolok nekik.”

Róth saját magáról elmondta: az ő helyzete profi rögbisként jelenleg kérdőjeles, közel egy éve komoly térdproblémával küzd. Tíz hónapja megműtötték ugyan a sérült testrészt, de az még most is folyamatosan bedagad, így nem terhelhető. 

„Amennyiben a testem egyértelmű jeleket ad, akkor azt nem hagyhatom figyelmen kívül, és meg kell hozzak egy nehéz döntést. Annak ellenére, hogy életkoromból adódóan azért pár évet még jó lenne ezen a szinten lehúzni. Viszont arra is fel vagyok készülve, ha ez ennyi volt. Marketing és HR-diplomát szereztem, angolul és franciául jól beszélek, Genfben gondoltam munkát keresni egy cégnél nemzetközi kapcsolatok vonalon.”

(Borítókép: Kade Zalán és Kade Zsombor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)