Index Vakbarát Hírportál

Rommá törték a Chelsea sztárjának luxusautóját

2023. augusztus 12., szombat 11:59

A Chelsea sztárjának luxus-Rolls-Royce-át érte baleset Amszterdamban. Annak ugyan nincs jele, hogy a futballista, Hakim Zijes az autóban tartózkodott volna, de az anyagi kár hatalmas.

Amszterdamban érte baleset Hakim Zijes luxusautóját, egy Rolls-Royce Cullinant. A jelek szerint a járművel felhajtottak a járdaszegélyre, és egy kerékpártárolónak ütköztek. Az említett luxusautó a The Sun szerint 360 ezer fontba, azaz átszámítva megközelítőleg 160 millió forintba kerülhet.

Annak ugyan nincs semmi jele, hogy Zijes az autóban ült volna a beleset pillanatában, de a volán mögött ülő sofőrt a jelentések szerint őrizetbe vették.

Nem ez az első eset, hogy a labdarúgó autója egy baleset szereplője lett, a De Telegraaf szerint Zijes autója július 31-én egy forgalmas kereszteződésben összeütközött egy Volkswagen Polóval.

A marokkói válogatott játékos még 2020 nyarán érkezett a Chelsea-hez 40 millió euróért. Júniusban Szaúd-Arábiába, az al-Nasszr csapatához szeretett volna csatlakozni, azonban ez nem sikerült. 

A Zijes szaúdi labdarúgó-bajnokságba való átigazolásának kudarca mögött meghúzódó okokról vegyes hírek láttak napvilágot. Egyesek szerint az üzlet az után hiúsult meg, hogy a focista nem ment át az orvosi vizsgálaton egy állítólagos térdsérülés miatt. A jól értesült sportújságíró, Falah Al Qahtani azonban vitatta ezt az állítást, ehelyett arról számolt be, hogy Zijes még orvosi vizsgálaton sem esett át az al-Nasszrnél.

A támadó a 2022-es katari világbajnokságon nyújtott jó teljesítménye döntő szerepet játszott Marokkó menetelésében, ami miatt sok szurkoló és megfigyelő azt állítja, hogy a játékos teljesítménye csak azért esett vissza a Chelsea-nél, mert úgy érezte, nem szeretik, nem szívesen látják, és nem engedik játszani az általa preferált poszton. 

Rovatok