Index Vakbarát Hírportál

Hetvenöt éve lett legenda Papp Laciból

2023. augusztus 13., vasárnap 06:14

Papp Laci ott van a magyar sport világszerte legismertebb két legendája között; a másik természetesen Puskás Öcsi. Már az sem véletlen, hogy mindkettejüket becenevükön szólítjuk, nem pedig a keresztnevüket, a Lászlót és a Ferencet használjuk a leggyakrabban. Az ilyesmi viszont csak azoknak jár ki, akiket nagyon szeretünk és tisztelünk. Mint ahogy az is jelzésértékű, hogy két legjelentősebb sportlétesítményünk, az egymás tőszomszédságában lévő Papp László Budapest Sportaréna és a Puskás Aréna az ő nevüket viseli. Nos, Papp Laci napra pontosan 75 éve, 1948. augusztus 13-án lett először olimpiai bajnok.

Papp László 1926. március 25-én született Budapesten, a Visegrádi utcában, angyalföldi vagány volt a javából. Természetesen a focival kezdte, de aztán 1942-ben, 16 évesen lement a MOM akkor alakuló ökölvívó-szakosztályába. Édesanyja nem volt oda az ötletért, megpróbálta eltanácsolni fiát:

„Fiam, ha pofonokra van szükséged, adok én neked minden este, lefekvés előtt!”

Lacit mindez azonban nem zavarta, örökre eljegyezte magát a legönzetlenebb sportággal, amelyben sokkal jobb adni, mint kapni.

Első magyar bajnoki címét 1946-ban, középsúlyban nyerte, az 1948-as londoni olimpiára már esélyesként utazott ki, edzője akkor már Adler Zsigmond volt.

A boksztornát a Wembley Empire Poolban, a Wembley Birodalmi Uszodában rendezték, na persze nem vízben. A medencét természetesen bedeszkázták, illetve csak a szorító környékét, amúgy mély víz vette körül a porondot. (Ennek később még jelentősége lesz.)

Az első három ellenfelét, a finn Valle Reskót, a luxemburgi Jeannot Weltert és a belga Auguste Cavignacot kiütéssel verte, az elődöntőben az olasz Ivano Fontana azonban kihúzta ellene, csak egyhangú pontozással maradt alul. Az ok egyszerű volt: akkoriban még lehetett egy napon két meccset vívni, és Laci délelőtt kiütötte Cavignacot, este azonban kissé fáradtan mozgott az olasz ellen, aki így megúszta lábon.

A döntőben a hazaiak reménysége, John Wright volt az ellenfél, akinek az egyetlen törekvése arra szorítkozott, hogy állva kibírja a háromszor három percet. Ez sikerült, de egyszer számoltak rá, és a végén térképen kellett megmutatni neki, merre van a szorító sarka.

Az egyhangú Papp-fölény nem lehetett kétséges, amikor kihirdették Laci győzelmét, Forray Árpád, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke a partról beugrott a medence vizébe, és ruhástól, úszva tempózott oda Papphoz, hogy megölelhesse.

A híres angol sportszerűség ezúttal is megmutatkozott, a nyolcezer néző felállva tapsolta meg a magyar olimpiai bajnokot. Másnap az angol lapok azt írták, hogy Wright állkapcsát ki kéne állítani a British Museumban, amiért törés nélkül kibírta Papp gyilkos erejű ütéseit.

Hazatérve őrjöngő tömeg fogadta Papp Lacit a Keletiben, egy vagabund örömében a nyakába vette a bajnokot, és négy sarkot rohant vele...

Kell-e ennél méltóbb fogadtatás?!

Az alábbiakban azt teszteljük, mennyire ismeri az olvasó Papp László életét, pályafutását!

(Borítókép: Papp László 1983. május 11-én. Fotó: Petrovits László / MTI)

Rovatok