Index Vakbarát Hírportál

Történelmi magyar siker: Vas Kata Blanka világbajnok lett az U23-asok között

2023. augusztus 13., vasárnap 18:02

Vas Kata Blanka aranyérmet nyert vasárnap az U23-asok között, mivel korosztályában legjobbként a 11. helyen zárta a női országúti mezőnyversenyt a glasgow-i kerékpáros-világbajnokságon.

Az M4 Sport azt írja, a fiatal sportoló történelmi sikert aratott, ugyanis megszerezte a magyar kerékpársport első világbajnoki aranyérmét.

A több mint 200 induló között két magyar, az U23-as korosztályban ezen a vb-n egyaránt ötödik helyeket bezsebelő bringás volt: hegyikerékpárban Vas Kata Blanka pénteken, Zsankó Petra az időfutamban csütörtökön érte el az előkelő helyezést.

A Nagy-Britannia legnagyobb tavától, a Loch Lomondtól induló, 154,1 kilométeres táv elejétől aktívan versenyzett a magyar bajnok, a két éve a felnőttek között vb-negyedik Vas az első, hétfői szökésbe bele is került, ám a Glasgow-ig tartó úton található egyetlen emelkedőn leszakadt erről a csoportról, amelyet röviddel később utol is ért a mezőny.

Innen Zsankó ekkortájt szakadt le, Vas viszont jól helyezkedett az esélyesek között, még az sem zavarta meg, hogy a rövid, de meredek utcákkal és 48 kanyarral nehezített, technikás körpályára érve előtte történt bukás.

A pályafutása utolsó idényét töltő címvédő, a holland Annemiek van Vleuten két technikai probléma után indult meg, ezzel kettészakítva az esélyesek csoportját az utolsó 35 kilométerre, Vas a másodikban maradt további két, az U23-as korosztály érmeire pályázó bringással.

Két körrel a vége előtt ez a boly több mint egy perccel követte a hosszú ideje egyedül szökésben lévő svájci Elise Chabbey-t, és ötven másodperccel tekert az esélyeseket, így a belga Lotte Kopeckyt és a holland Demi Volleringet, valamint az utóbbit segítő Van Vleutent magában foglaló csoport mögött.

Az U23-as érmekért vívott csatában végül a 21 esztendős Vas bizonyult a leggyorsabbnak, így ő lett az U23-as világbajnok a holland Shirin van Anrooijt és a brit Anna Shackley-t megelőzve. Ezzel három szakágból van vb-érme ebből a korosztályból: hegyikerékpárban és terepkerékpárban 2020-ban egyaránt második volt, írja az MTI.

A korábbi gyorskorcsolyázó Zsankó Petra csoportját a körpályán kiintette a zsűri, így ő nem fejezte be a vb-t. Elöl az utolsó körre az esélyesek beérték Chabbey-t, az élbolyt folyamatosan próbálták támadásokkal szétszedni, ez végül a nagy esélyes Kopeckynek sikerült: a 27 esztendős belga klasszis a tavalyi ezüstérme után ezúttal szólóban ért célba, és még ünnepelni is tudott.

A glasgow-i világbajnokságról pedig négy medállal tér haza, mivel a pályán győzött a pontversenyben és a kieséses számban, omniumban pedig bronzérmes lett.

Az elmúlt hat évben ötször győztes hollandoknak be kellett érniük Vollering ezüstérmével, aki lesprintelte a dán Cecilie Uttrup Ludwigot. Van Vleuten nyolcadik hellyel búcsúzott.

Rovatok