Index Vakbarát Hírportál

Orosz versenyzők is ott lehetnek a belgrádi vb-n

2023. augusztus 16., szerda 13:40

Orosz evezősök is indulnak a szeptemberi, belgrádi evezős világbajnokságon – jelentette be az orosz sportági szövetség (FGSZR). A szerb fővárosban két férfi és két női versenyzőjük szerepel egyesben, valamennyien – a Nemzetközi Evezősszövetség (World Rowing) döntésének megfelelően – semleges státuszban állnak rajthoz.

A World Rowing június 7-én határozott úgy, hogy – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlását követve – korlátozott számban, orosz és fehérorosz útlevéllel rendelkező sportolók egyéniben, semlegesként versenyezhetnek a közelgő vb-n.

Viszont – ugyancsak a NOB kívánalmainak megfelelően – nem járult hozzá, hogy a két ország képviselői négyesben és nyolcasban is indulhassanak, tekintettel arra, hogy ezek a hajóosztályok csapathajók.

A NOB 2022 februárjában – pár nappal az ukrajnai orosz invázió megindulása után – javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy akadályozzák meg Oroszország és a háborúban őt támogató Fehéroroszország sportolóinak versenyzését.

Idén március végén módosított korábbi indítványán, azt tanácsolva, hogy az oroszok és a fehéroroszok csak semleges sportolóként indulhassanak nemzetközi versenyeken, és csak olyanok, akik nyilvánosan nem szólaltak fel az ukrajnai háború mellett, és nem állnak kapcsolatban sem a fegyveres erőkkel, sem nemzetbiztonsági szervekkel.

A NOB álláspontja szerint oroszok és fehéroroszok nem képviseltethetik magukat a csapatsportokban.

Az evezős világbajnokságot szeptember 3. és 10. között rendezik Belgrádban.

Az orosz és fehérorosz versenyzők szereplése világversenyeken erősen megosztja a nemzetközi sportéletet, mindez egy évvel a párizsi olimpia előtt. Tekintve, hogy megváltozott a NOB korábbi egyértelmű javaslata, és a sportági szövetségek hatáskörébe utalta a döntést.

A közelmúltban a vívók milánói világbajnokságán akadt ebből nemzetközi visszhangot kiváltó eset.

A négyszeres világbajnok ukrán Olga Harlan a kizárás sorsára jutott, mert nem volt hajlandó kezet fogni orosz ellenfelével.

(MTI/Index)

Rovatok