Index Vakbarát Hírportál

Olyan készül a kerékpársportban, amilyen még sose volt

2023. augusztus 21., hétfő 18:22

Valter Attila célja, hogy a világ egyik legjobb segítője legyen, és a szombaton kezdődő Vuelta Espana országúti kerékpáros körversenyen győzelemhez segítse csapatát, a Jumbo-Vismát.

A magyar bajnok Valter hétfői közleményében jelezte: az első dolog, ami eszébe jutott a vasárnapi kerethirdetés után, hogy óriási megtiszteltetés egy ilyen sorral indulni az első Vueltáján.

Hálás vagyok mindazért a csapatomnak, amit értem tettek idén, és hogy megszavazták nekem a bizalmat egy ilyen fontos versenyen. Idén a Girót és a Tourt is megnyertük, így teher nélkül érkezünk majd az első szakaszra, Barcelonába. Hihetetlen, hogy tagja lehetek egy olyan alakulatnak, amelynek esélye lehet megnyerni mindhárom háromhetest egy éven belül

– fogalmazott.

Hozzátette: „A célom az idei Vueltán, hogy a világ egyik legjobb segítője legyek a Jumbo két kapitányának, hegyen-völgyön és mindenhol. Készen állok mentálisan és fizikálisan is karrierem eddigi legnagyobb kihívására!”

A holland csapat azzal a céllal vág neki a szeptember 17-én záruló viadalnak, hogy

egy naptári évben megnyerje mindhárom háromhetes körversenyt, ez korábban még egyik istállónak sem sikerült.

A Giro d'Italián a szlovén Primoz Roglic, a Tour de France-on a dán Jonas Vingegaard nyert, ezúttal ők ketten együtt lesznek a csapat kapitányai: Roglic 2019 és 2021 között sorozatban háromszor megnyerte a spanyol körversenyt – az idei Giro előtt –, Vingegaard pedig kétszeres Tour-győztesként várja a barcelonai rajtot.

Egyértelműen úgy vágnak neki a versenynek, hogy győzzön a jobb. Ugyanazt a segítséget fogják kapni a csapattól, ezért nincs bennük harag a másik irányába. Illetve azt is tudják, hogy óriási dolog a Vueltán nyerni, így mindketten a győzelemre hajtanak, de ezt nem úgy fogják elérni, hogy egymás ellen versenyeznek. Ki fogjuk használni a csapat erejét

− mondta az M1 aktuális csatorna megkeresésére Valter, aki azt is elárulta, hogy várhatóan féltávnál fog kirajzolódni, hogy melyiküknek van nagyobb esélye, és afelé fog eltolódni a csapat. Ennek ellenére elmondása szerint az is előfordulhat, hogy a hajráig mindketten ott lesznek az élmezőnyben, és ha ez bekövetkezik, akkor viszont nehéz dolga lesz az istállónak.

A segítőik között lesz Valter mellett az amerikai Sepp Kuss, a holland Dylan van Baarle, Wilco Kelderman és Robert Gesink, illetve a szlovén Jan Tratnik.

A 25 esztendős, mezőnyversenyben és időfutamban egyformán magyar bajnok Valter pályafutása negyedik Grand Tour-versenyére készül: a Girón 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben indult, két éve három napig viselte az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót is, tavaly pedig közel állt a szakaszgyőzelemhez azzal, hogy negyedik lett szökésből a 19. etapon.

Ha bennem van egy szakaszgyőzelem, akkor azt hosszú távon többszörösen is vissza fogom kapni, de nem fogok a csapat utasítása ellen, saját kútfőre megpróbálni okos dolgokat, szökéseket vagy esetleg szakaszgyőzelmet

– hangsúlyozta a magyar bringás, majd hozzátette, a segítői feladat, amelyet rábíztak, hatalmas lépés lehet a karrierjében.

A Vuelta mezőnyében Valter a második magyar versenyzőként lesz ott: Bodrogi László 2004-ben, 2006-ban és 2007-ben szerepelt a spanyolországi viadalon.

Rovatok