Index Vakbarát Hírportál

Kizuhant a 17. emeletről, meghalt az olimpiai bajnok röplabdázó

2023. szeptember 24., vasárnap 11:26

Csütörtökön, 43 éves korában meghalt Walewska Oliveira olimpiai- és világbajnok brazil röplabdázó. A Sao Pauló-i rendőrség azt feltételezi, hogy a sportoló öngyilkosságot követett el.

Walewska Oliveira 1979-ben született Brazíliában. 1998-ban került be a brazil röplabda-válogatottba, akikkel 2000-ben olimpiai bronzérmet, a 2008-as pekingi olimpián pedig aranyérmet szereztek.

Szeptember 21-én feltehetőleg öngyilkosságot követett el, lezuhant egy épület tizenhetedik emeletéről. Az épülethez mentőegységet küldtek, akik megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni – írja az Otempo.

Az ügyet a Sao Pauló-i rendőrség jelenleg is vizsgálja.

A rendőrségi jelentések szerint a tragédia estéjén Walewska egyedül ment be annak az épületnek a szabadidős részébe, ahol lakik.

Egy asztalon egy üveg bor volt egy pohárral, mindkettő félig tele borral, valamint egy mobiltelefon és egy mappa, amelyben egy levél volt, nyilvánvalóan az áldozat búcsúlevele

– olvasható a jelentésben.

A Brazil Röplabda Szövetség közleményt adott ki, melyben sajnálatát fejezte ki a sportoló halála miatt.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok