Index Vakbarát Hírportál

Jaramában írt autósport-történelmet Kiss Norbert „százados”

2023. október 1., vasárnap 18:06

Kiss Norbert vasárnap századik alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára a gyorsasági kamion Európa-bajnokságon a spanyolországi Jaramában – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Csapatának beszámolója szerint a Révész Racing versenyzője – aki már a múlt héten bebiztosította ötödik kontinensbajnoki címét a kategóriában – az Eb zárásán szombaton mindkét futamot megnyerte, majd a vasárnapi edzésen is a leggyorsabb volt. Ezzel újabb rekordot állított fel, ugyanis idén minden időmérőt megnyert.

A nap első futamában remekül sikerült az ötszörös Európa-bajnok rajtja, de a kilencedik körben egy olajfolt miatt többen ütköztek mögötte, ezért piros zászlóval megállították a futamot, melyet így végül a magyar versenyző nyert. Kissnek ez volt idei 22., pályafutása során pedig a századik győzelme, ami rekord.

A fordított rajtrácsos futamban a nyolcadik helyről startolhatott, majd az utolsó kanyarban feljött a harmadik helyre, így a hétvége mind a négy versenyén dobogóra állhatott.

A magyar pilóta végül 419 ponttal zárta a szezont, megszerezve saját maga ötödik, csapatának pedig a harmadik Eb-címét – összegezte a történteket az MTI.

Rovatok