Index Vakbarát Hírportál

Továbbra is kérdéses az ökölvívás a Los Angeles-i olimpián

2023. október 16., hétfő 12:57

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közgyűlése hétfőn megszavazta a végrehajtó bizottság múlt pénteki határozatait, így az öttusa és a súlyemelés a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjában is szerepel majd, ahogyan az amerikai szervezők által javasolt öt sportág, a flag football, a krikett, a lacrosse, a fallabda, illetve a baseball/softball is.

Az előzetes műsorból kihagyott három sportág közül változatlanul kérdéses az ökölvívás sorsa, mert egyelőre nem kapta meg a vb és a közgyűlés támogatását. 

Ennek elsősorban az az oka, hogy az ökölvívásnak jelenleg nincs olyan nemzetközi szövetsége, amelyet a NOB elfogad partnernek, a sportág nemzetközi szövetségét, az IBA-t ugyanis korábban felfüggesztette a szervezet.

A program bővülése pedig azt jelenti, hogy

a 2028-as játékokon a sportágak száma 35 vagy akár 36 is lehet, ami történelmi rekord. 

(MTI)

Rovatok