Index Vakbarát Hírportál

Történelmet ír 16 éves sportolónk, aki büszkévé tenné hazáját

2023. november 22., szerda 16:28

Endrefi Zalán révén először indul magyar versenyző a Nemzetközi Szörfszövetség (ISA) égisze alá tartozó junior világbajnokságon.

A 16 éves sportoló nemrégiben a Costa da Caparica partjainál szervezett Hungarian Surf Festivalon is részt vett, amely során a nemzetközi bemutató során a legjobb magyarként a harmadik helyen zárt két cseh rivális mögött. 

„Mexikóból érkeztünk a családommal, majdnem három éve szörfözünk. Először vagyunk Portugáliában, nagyon élveztem, bár az open kategóriának az elődöntőjét még kicsit elizgultam. Amikor ott kiestem, akkor kicsit lelazultam, és így indultam neki a nemzetközi versenynek, amelyen harmadik helyen sikerült végezni, aminek nagyon örülök” – összegezte októbere közepén portugáliai tapasztalatait a fiatal sportoló.

Aki egy gyűjtésnek köszönhetően most rajthoz állhat Brazíliában, november 24. és december 3. között ugyanis Rio de Janeiróban rendezik meg a junior világbajnokságot.

Magyar versenyző eddig még nem indult ezen a viadalon, így Endrefi Zalán mindenképpen sporttörténelmet ír a helyezésétől függetlenül.

Nagyon büszkévé, ugyanakkor alázatossá tesz az a tény, hogy hazámat, Magyarországot képviselhetem a junior világbajnokságon. Ez lesz az első alkalom, hogy egy magyar sportoló részt vesz a sorozatban, és szeretném büszkévé tenni a hazámat, a családomat, az edzőimet, és mindenkit, aki segített abban, hogy rajthoz állhassak Rióban

– idézi az esemény honlapja a fiatal sportolót. 

(Borítókép: Hungarian Surf Fest)

Rovatok