Index Vakbarát Hírportál

Máris távozik Japánból a nagy reményekkel odaigazoló magyar válogatott futballista

2023. december 15., péntek 17:43

Vécsei Bálint konkrétumokról még nem tudott beszámolni a jövőjével kapcsolatban, de szinte biztosnak tűnik, hogy elhagyja a japán labdarúgó-bajnokságot megnyerő csapatát, a Vissel Kobét.

Mint megírtuk, Vécsei Bálint 12-szeres válogatott labdarúgó a japán élvonalbeli Vissel Kobe csapatához igazolt szeptember elején.

„Még semmi hivatalos nincsen, de 99 százalék, hogy a váltás mellett fogok dönteni, mert tavasszal szeretnék minél többet játszani és úgy érzem, ha Kobéban maradnék ugyanezzel az edzővel, akkor kevesebb lehetőséget kapnék” – nyilatkozta az M4 Sportnak a 30 éves középpályás.

A nyáron a bajnok Ferencvárostól három és fél év után távozott futballista beszélt arról is, hogy örül a bajnoki címnek, viszont szeretett volna többet játszani. A helyzetét nehezítette, hogy a szezon második felére csatlakozott a gárdához, de elmondása szerint nem ez volt a fő oka annak, hogy kevés játékperc jutott neki, mivel a kezdeti lemaradását ledolgozta.

„Egyrészről meg lehetett érteni az edzőt, mert folyamatosan jöttek az eredmények, ezért nem nagyon akart változtatni a csapaton, még a cseréken sem nagyon” – hangsúlyozta a játékos, aki azt is elárulta, hogy őt a sportigazgató vitte a klubhoz, akivel viszont nem volt egy hullámhosszon a vezetőedző, ami szintén nem segített az ő helyzetén.

Vécsei a családjával már visszautazott Magyarországra és jelenleg egyénileg készül egy erőnléti edző segítségével. Mint mondta, képesnek érzi magát arra, hogy a magyar válogatott Európa-bajnoki keretébe bekerüljön, ehhez azonban mindenképpen rendszeres játéklehetőséghez kell jutnia és jól kell futballoznia tavasszal, így most ez a célja.

Azzal kapcsolatban, hogy hol folytathatja a karrierjét, Vécsei Bálint nem tudott konkrétummal szolgálni. Azt mondta, elsőbbséget élvez, hogy visszatérjen Európába, de azt sem zárja ki, hogy Japánban marad egy másik klubnál, mivel az ottani bajnokság megfelelő színvonalú, a családjával pedig kifejezetten jól érezték magukat a szigetországban az elmúlt három és fél hónapban.

Rovatok