Index Vakbarát Hírportál

Könnyed győzelem női pólósainktól, jöhet az olimpiai házigazda

2024. január 11., csütörtök 20:38

A magyar női vízilabda-válogatott csütörtökön 21–5-re legyőzte a brit csapatot, így az ötödik helyért játszik az Eindhovenben zajló Európa-bajnokságon. Mihók Attila és Cseh Sándor együttese a szombati zárónap helyosztóján az olimpiai házigazda franciákkal találkozik.

Az már korábban, az olaszok elleni negyeddöntős vereséggel eldőlt, hogy a magyar válogatott nem szerez olimpiai kvótát a kontinensviadalon, erre az utolsó lehetősége a februári, dohai világbajnokságon lesz.

A magyarok 15 fős keretéből ezúttal is kimaradt a horvátok ellen szemsérülést szenvedő Gurisatti Gréta, valamint a gárda egyik legjobbja, Garda Krisztina.

A magyarok már az első negyedben érvényre juttatták az erőviszonyok közti különbséget, a kék sapkában játszó együttes a négygólos Keszthelyi vezetésével 7-1-es előnyre tett szert. Hasonló mederben csordogált tovább a mérkőzés, a második negyed legemlékezetesebb jelenete az volt, amikor Neszmély hárította a rivális ötméteresét.

A harmadik felvonásban főként védekezésben mutatott be néhány feltűnően könnyed és szép megoldást a magyar csapat, ami akárcsak a másodikat, ezt a negyedet is 4-1-re nyerte.

A záró nyolc percre Magyari kapott lehetőséget a kapuban, a britek azonban egy remek centergóllal neki is betaláltak. Ugyan a magyaroktól jöttek a gólok ebben a negyedben is, de több hiba is becsúszott az akciókba, a vége így is 21-5-ös győzelem lett.

„A legfontosabb, hogy újra örömöt leljünk egy csapatként a vízilabdában. Egy picit ilyenkor mindenki bezárkózna és magában próbálná tisztázni ezeket a dolgokat, de erre most egyszerűen nincs lehetőségünk. Azt kell csinálunk tovább, amit elkezdtünk, elsősorban a védekezésben kell fejlődnünk” – utalt vissza az MTI érdeklődésére Mihók Attila még az olaszok elleni negyeddöntős vereséget követő érzésekre.

A britek elleni összecsapással kapcsolatban a társ szövetségi kapitány kiemelte, ez egy olyan meccs volt, melyet le kellett játszani, de tudták, hogy az ellenfél teljesen más kategóriát képvisel:

„Most is próbálgattunk olyan dolgokat, melyeket korábban kevésbé, egy-egy vészhelyzetre próbálunk ilyenkor felkészülni és olyasmit elővenni, ami nincs a repertoárban.”

A franciák elleni, szombati helyosztóról szólva megjegyezte, természetesen győzelmet vár.

„Persze abban biztosak lehetünk, hogy a franciák komolyabb ellenállást tanúsítanak majd, és nem adják nekünk oda a mérkőzést. A legfontosabb, hogy következetesen és fegyelmezetten csináljuk tovább a dolgunkat, legfőképpen védekezésben” – fogalmazott Mihók.

Női Európa-bajnokság (Eindhoven), az 5-8. helyért
Magyarország–Nagy-Britannia 21–5 (7–1, 4–1, 4–1, 6–2)
gólszerzők: Keszthelyi 5, Szilágyi, Faragó, Tiba 3-3, Rybanska, Kuna 2-2, Vályi, Parkes, Mahieu 1-1, illetve Rogers 2, Falvey, Perkins, Brown 1-1

Rovatok