Index Vakbarát Hírportál

A dartsvilág 16 éves zsenijének valóra vált az álma

2024. január 15., hétfő 13:11

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) vasárnapi összecsapásán a Manchester United hazai pályán fogadta a Tottenham Hotspurt, a mérkőzést élőben nézte a „vörös ördögök” nagy szurkolója, Luke Littler, a dartsvilágbajnokság legfiatalabb tehetsége, aki a közösségi médiában posztolt élményéről.

Luke Littler, a 2024-es PDC dartsvilágbajnokság legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy végigverte a mezőnyt, és gyakorlatilag könnyedén jutott a döntőbe, ahol Luke Humphriestól végül vereséget szenvedett. De addigra már bőven beírta magát a sportág történelemkönyvébe. A 16 éves Littlerről már a torna alatt kiderült, hogy óriási Manchester United-szurkoló, és a csapat több játékosa jelezte a közösségi médiában Littlernek, hogy szurkol neki összecsapásain. 

A vb-döntős angol álma tegnap valóra vált azzal, hogy az MU–Spurs-mérkőzésen többek közt a legendás edzővel, Sir Alex Fergusonnal és az MU portugál középpályásával, Bruno Fernandesszel is összeállt egy közös fotóra.

Sőt, a fiatal tehetség még egy saját mezt is kapott Ferguson aláírásával, amelyen beceneve (The Nuke – Az Atombomba) szerepelt, míg a 180-as számozással sportágára utaltak, ami a futballtól azért elég idegen nagyságrend. 

De nem Littler volt az egyetlen sztár a találkozón: többek között a Mercedes Formula–1-es pilótája, George Russell, továbbá az MU-legenda Wayne Rooney is az Old Traffordon volt.

Ahogy azt már megírtuk: a mérkőzés végül 2–2-es döntetlent hozott annak ellenére, hogy a hazaiak kétszer is vezettek. Így végül nem történt változás a tabellán: a Liverpool 45 ponttal az éllovas, mögötte két ponttal lemaradva a Manchester City a második. A Tottenham maradt az ötödik, a Manchester United pedig a hetedik helyen. 

A Spurs legközelebb január 26-án a címvédő Manchester Cityvel mérkőzik meg a Premier League-ben, az MU pedig február elsején lép pályára a Wolves ellen.

Rovatok