Index Vakbarát Hírportál

Aranyérmet nyert a remekül vívó Szilágyi Áron

2024. február 10., szombat 16:18

Szilágyi Áron aranyérmet nyert a férfi kardozók georgiai világkupaversenyén Tbilisziben.

A háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-győztes vívó

A főtáblán még négy magyar vívott: Rabb Krisztián remek eredményt elérve hetedik lett – a negyeddöntőben Pakdaman állította meg –, Iliász Nikolász egy asszót nyert, Szatmári András és Horváth Gergő pedig az első fordulóban vereséget szenvedett.

A férfiaknál a magyarok olimpiai részvétele gyakorlatilag biztos a világbajnok csapat remeklése folytán, vasárnap pedig véglegesítheti is a válogatott a helyét az ötkarikás mezőnyben, írja az MTI.

Köszönöm a gratulációt, egyáltalán nem unom a sikereket, remélem, lesz még belőle jó néhány. Azért kicsit rozsdásan kezdtem a napot, a fiatal olasz megizzasztott. Aztán, ahogy mentünk előre, jobban és jobban megéreztem a vívást. A négyes döntőben már végig kontrolláltam az asszókat, és természetesen nagyon örülök az aranynak. Legbelül ugyanakkor éreztem, hogy van még mit finomítanom a védekezésben és a támadásban egyaránt, bőven lesz még feladat az olimpiáig

nyilatkozta Szilágyi Áron az aranyérem megszerzése után.

Rovatok