Index Vakbarát Hírportál

Magyarországra kellett utaznia a brit győztesnek élete legjobb pályájához

2024. február 12., hétfő 13:11

Idén már harmadik alkalommal rendezték meg a több szakágat ötvöző Banked Bakony hódeszkaversenyt, amelyen nyolc kategóriában összesen 128 résztvevő állt rajthoz szombaton – derül ki a szervezők közleményéből.

A banked szlalom egy speciális, de egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szakága a szabadstílusú hódeszkának, melyben az indulók legalább tíz döntött kanyarból álló, hullámokkal és egyéb épített elemekkel tűzdelt pályán csúsznak le, és versenyeznek a legjobb időeredményért.

A szervezők tájékoztatása szerint a tavalyi évhez hasonlóan idén is sikerült nemzetközi mezőnyt összehívni, így a magyar hódeszkások mellett többek között osztrák, német, román, amerikai, brit és argentin versenyzők is rajthoz álltak. A legfiatalabb résztvevő hét-, míg a legidősebb 56 éves volt.

A nőknél az aspeni X Gamesről érkezett német Annika Morgan nyert, a két legjobb magyart, Tóth Emmát és Brunner Blancát megelőzve. A férfiaknál a brit Jake Simpson diadalmaskodott.

Nem gondoltam volna, hogy Eplénybe kell utaznom ahhoz, hogy életem legjobb bankedszlalom-pályáján csússzak. A szűk kanyarok és magas falak technikássá és rendkívül változatossá tették a pályát, amin tényleg olyan érzés volt lejönni, mintha egy hullámon szörföznék. Jövőre mindenképpen szeretnénk visszajönni!

– mondta Simpson, akinek a tavalyi győztes, a mostani versenyt térdsérülése miatt kihagyó Fricz Botond adta át a trófeát.

Eredmények:

férfiak:

1. Jake Simpson (brit) 27.03 mp

2. Antonio de Brauw (argentin) 27.49

3. Reisz Zoltán (romániai) 27.56

nők:

1. Annika Morgan (német) 28.35 mp

2. Tóth Emma 29.21

3. Brunner Blanca 29.32

Rovatok