Index Vakbarát Hírportál

Bronzérmet nyert a magyar női puskás csapat a győri Eb-n

2024. március 2., szombat 18:37

Bronzérmet nyert a Bajos Gitta, Dénes Eszter, Mészáros Eszter összeállítású magyar trió a női puskások szombati csapatversenyében a győri légfegyveres Európa-bajnokságon – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A magyar női puskás trió a hagyományos csapatverseny ezüstérmével a tarsolyában kezdte meg a szombati nem hagyományos viadalt.

A négy szakaszból álló verseny első körében, a rangsoroló részben a magyarok közel kerültek a kieséshez, miután Bajos Gitta második tízes sorozata gyengébbre sikerült (101,8 kör) és csupán 625,3 kört ért el a trió. A továbbjutás aztán – a kilencedikhez képest két tizedes előnnyel – a nyolcadik eredménnyel meglett. Ez pedig minden bizonnyal megnyugtatta a csapatot, amely a negyeddöntőben egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 630,4 körös eredménye pedig a legjobb volt a mezőnyben.

Az elődöntőbe jutás így egy pillanatig sem forgott veszélyben, a harmadik szakasz viszont ismét kicsit visszafogottabban sikerült. Mészárosék ekkor 626,6 kört lőttek, amivel a negyedikek lettek, s ezzel a bronzéremért csaphattak össze az elődöntőben harmadik norvégokkal.

Az éremcsata óriási izgalmakat tartogatott, 11–9 után a magyarok két sorozatot is megnyertek, és 15–9-nél egyetlen pontra kerültek a sikertől. A rivális azonban nem adta fel és 15–13-ra felzárkózott, a következő sorozat aztán döntetlennel zárult, a pontosztozkodás pedig a magyar csapat 16–14-es sikerét jelentette – összegzett az MTI.

Ez volt a magyar felnőtt válogatott hatodik érme az Európa-bajnokságon. Szombaton diadalmaskodott a Fábián Sára Ráhel, Jákó Miriam, Major Veronika összetételű női pisztolyos csapat ésharmadik letta Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István összeállítású férfi puskás csapat. Előtte pénteken Péni egyéniben, a Bajos, Dénes, Mészáros hármas pedig a hagyományos csapatversenyben lett második, míg csütörtökön a női pisztolyosok megnyerték a hagyományos csapatversenyt.

Rovatok