Index Vakbarát Hírportál

Futballcsapatnál több szakember segíti az olimpiára készülő magyar öttusázót

2024. március 2., szombat 11:42

Nem a 75. életévüket már betöltött nyugdíjasok életét éli a futóedző Kárai Kázmér, aki kétéves szünet után került vissza a már párizsi olimpiára a magyar öttusának tavaly a krakkói Európa Játékokon hetedik helyezésével kvótát szerzett Gulyás Michelle felkészítő stáb tagjai közé. Nem rajta múlott 2021-ben, hogy az UTE olimpia újonca világbajnoki bravúrt jelentő harmadik hellyel a háta mögött csak a 12. lett Tokióban. Abban ugyanis az együttműködésre nehezen rávehető rakoncátlan lova volt a ludas. Gulyás ugyanakkor a 36 tagú olimpiai mezőnyben a hetedik legjobb időt futotta, ezért inkább dicséret járt volna Kárainak, mint sem a menesztése.

A mesteredző, sportberkekben évtizedek óta egyszerűen csak Kazi, beletörődött abba, hogy a sport nem mindig csak a szebbik arcát mutatja, ezért gyorsan túl is tette magát a számára szokatlan eseményen. Ha Michelle az eredményével rászolgált a dicséretre, továbbra is az elsők között gratulált neki.

Egy igazi Ironman váltotta

Kárai helyét az egykor a triatlonversenyeken jeleskedő, majd az Ironman hősök társaságában is helytálló Kropkó Péter vette át. Aki Svájcban dolgozó edzőként vállalkozott a feladat elvégzésére, egészen addig, amig tavaly márciusban újra fordult a kocka.

„A történtek után nem hittem a szememnek, amikor tavaly március 15-én megjelent a mobilomon az UTE szakosztályigazgatójának a neve és telefonszáma, először nem is tudtam mire vélni a hívását. Aztán gyorsan kiderült, hogy fátylat borítva a múltra újra szeretnének futóedzőként a szakmai stáb tagjai között látni. Másfél órás megbeszélés végén megegyezésre jutottunk, nekem ez elégtételt jelentett, Gulyás Michelle-t pedig remélhetően megerősítette abban, hogy a futásával Párizsban sem lesz baj. Nincs már tüske bennem, erről magam gondoskodtam. Néhány nappal ezelőtt még egyszer utoljára magánügyben külföldön jártam, mostantól viszont minden napomat az olimpiai éremesélyesnek szentelem, csak vele fogok foglalkozni. Meg is érdemli, mert igazi profi lett belőle, tudatos sportember. Olyan jó kapcsolatba kerültem vele és a családjával, hogy Michelle-re úgy tekintünk a feleségemmel, mint ha ő lenne a negyedik unokánk” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a Monspart Sarolta-díjas mesteredző.

Mizsér elhagyott cipőjét, Fábián fegyverét őrzi

A futóspecialista szakember több sportágban is szerepet vállalt, százszámra készítette az edzésterveket, volt úgy a nyolcvanas évek vége felé, hogy a 10 tagú magyar öttusa válogatott minden tagja, köztük Fábián László, Martinek János és Mizsér Attila is az ő „kottájából” futott. Közben szokásává vált a sportereklyék gyűjtése.

Mizsér például úgy fejezte ki a háláját, hogy neki ajándékozta azt a fél pár futócipőjét, amit az 1985-ös Melbourne-i világbajnokság zárószámában féltávnál hagyott el a sártól fellazult terepen, és ennek ellenére is ő vehette át az aranyérmet. Fábián László sem fukarkodott, amikor lemondott a „kezéhez nőtt” párbajtőréről, amivel számolatlanul vitte be a találatokat az ellenfeleinek.

„Ezek az extraklasszis versenyzők ma már többgyermekes édesapák. de mindmáig kapcsolatban maradtunk. Mindenkinek úgy emlegetnek, mint aki képes volt a sikert, a kitartást és az odaadást beléjük szuggerálni. Velük is úgy voltam, ahogy most Gulyással: a közös munkát az őszinteségre és a bizalomra építem. A mellébeszélés, a gondok elhallgatása csak zsákutcába vezethet.”

A lovaglás párizsi hattyúdala

Az elmúlt években többször cserélődött, de közben bővült is a magyar öttusázóamazon felkészítéséért felelős szakmai csapat összeállítása, amihez hasonló létszámú és összetételű talán nincs is a határokon belül.

Kárai Kázmér csak egy ebben a futballcsapatnál is nagyobb stábban, amelynek az élén a koordinációs edző áll, vele dolgoznak együtt az egyes versenyszámok szakemberei, szám szerint öten, ugyanúgy az erőnléti edző, az orvos, a teljesítménydiagnosztikai elemző, a terapeuta, a dietetikus és a pszichológus.

Felsoroltak többsége természetesen más élsportolóknak is a segítőtársa.

„Nem szokásom hivalkodni a szerepem fontosságával, mert tudom, hogy azok, akikkel együtt dolgozok, velem együtt mindnyájan szívügyüknek tekintik ezt az izgalmas projektet. Aminek a végjátékában a párizsi olimpián szomorú szívvel elbúcsúzunk a lovaglástól, még ha az olykor a szépsége mellett a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság tényezője is volt. A felkészítés feladata nehéz és bonyolult, sok mindent kell figyelembe venni. Eddig azzal kellett számolni, hogy Michelle a tanulmányait is a lehető legkomolyabban veszi a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, de amióta államvizsgázott és nyomozóként a hívatása lett a bűnüldözés, munkahelyi feladatokat is el kell látnia. Én viszont, közel 77 évesen, már elértem azt a kort, amikor csak azt csinálom, amiben az örömömet lelem, ha valami nagyon nem tetszik, inkább félreállok és kitérek a kihívás elől. Most, hála az égnek, olyan munkába álltam bele, ami éltet és motivál, nincs mese, ezt csak teljes gőzzel lehet végig csinálni.”

Az edző tartja a formáját

Kárainak, az edzők egyik rangidősének, régi jó szokása, hogy önmaga formában tartására is súlyt fektet. Amolyan hiperaktív nyugdíjasként rendszeresem fut és úszik, immár tíz éve szombatonként és vasárnaponként reggel fél 8-tól fél 10-ig, tehát még a nyitás előtt a Városligeti Műjégpályán korcsolyázik néhány régi ismerősével. Nem ritkán abban a megtiszteltetésben részesül, hogy az olimpiai, világ-és Európa-bajnok gyorskorcsolyázó Hunyady Emesével együtt körözhet, máskor pedig a 17-szeres magyar bajnok Bíró Ferdinánd társaságában veszi a kanyarokat.

Erőnlétére és munkakedvének megőrzésére nagy szüksége is lesz az elkövetkezendő öt hónapban. Rajta is múlik, hogy a kenyai edzőtábort megjárt Gulyás – aki néhány napja már megnyerte a fedettpályás nyílt magyar bajnokságot – miként szerepel a március 4-én kezdődő kairói és az április 23-án rajtoló budapesti világkupa versenyeken, majd júniusban a Kínában megrendezésre kerülő világbajnokságon. Az csak ezekután fog kiderülni, hogy a július 8-án kezdődő budapesti Európa-bajnokságon is megméreti magát, mert pontosan egy hónappal később következik az év rangadója, az öttusa olimpiai versenyeinek nyitánya.

Rovatok