Újabb tradícióval lett szegényebb a magyar, azon belül a budapesti sportélet. Az 1899-ben megalakult Postás SE hiába készült a 125. születésnapjára, a zuglói klub már nem élhette meg a jeles alkalmat. Az Indexet arról tájékoztatta dr. Vörös József, az egyesület elnöke, hogy tavaly őszre anyagilag végképp ellehetetlenültek, így más választásuk nem lévén, benyújtották a klub felszámolási kérelmét. Továbbá jelezték az állami tulajdonú sporttelep joggyakorlója, a Nemzeti Sportügynökség vagyonkezelői osztálya felé, hogy már nem akarják használni a Róna utcai létesítményt, amelyen zsivaj és labdapattogatás helyett amúgy is néma csend honol hónapok óta.
A lejtmenet persze nem mostanság, hanem évek, évtizedekkel korábban kezdődött. Néhány szakosztály ugyan túlélt, harcolt az idővel, olykor még meghatározó szerephez is jutott itthon akár a legmagasabb szinten is – mint például az asztalitenisz és a torna –, a balsors azonban végül csak lecsapott. Pedig szépreményű tervben nem volt hiány, ami átkötést jelenthetett volna a XXI. századra. A zuglói egyesület, még inkább annak sporttelepe azonban megmaradt a XX. század világában, csak útközben sorra veszítette el azokat a jellegzetességeit, amik korábban még tömegeket vonzottak be.
A Postás SE soha nem kért és nem is kapott szerepet a főváros nagy klubjai között. Tisztelet a kivételnek, sportolói sem értek el nemzetközi színtéren kiugró, országos nagy visszhangot kiváltó eredményeket. Sokkal inkább egy utánpótlás és amatőr tömegbázist jelentett, a háttérben egy nagy állami céggel. A Magyar Posta, továbbá a zuglói terület révén jó pár tanintézmény volt becsatornázva az egyesülethez, amely nagy népszerűségnek örvendő sportnapokat, táborokat tartott. A mai, állami sportvezetés Sportoló Nemzet-kampánya – bírjunk mozgásra minél több fiatalt, illetve munka utáni amatőröket – esetükben nem teljesítésre váró nemes küldetés volt, hanem bejáratott gyakorlat.
A klub máig elérhető honlapján nyolc szakosztályt tüntetnek fel (asztalitenisz, atlétika, kerékpár, kézilabda, tájfutás, teke, torna, labdarúgás) az egyéb szakadidősportos lehetőségek mellett. A bejegyzéseket tekintve azonban nem túl friss a hírközlés, a vezető hír a tornász Székely Zóra 2022. júniusi világkupa-szereplése.
A közelmúltban három szakosztály maradt olyan szinten talpon az egyesület keretein belül, hogy kellő versenyzői bázissal és eredményekkel is bírt. Mostanra viszont mindhárom teljesen kiürült.
Bócsa Ernő 21,5 évet töltött a klub kötelékében, az asztaliteniszezők közül az utolsók között távozott. Jelenleg elmaradt fizetésére vár, amiről már jogerős bírósági végzése van, bár annak teljesítése nem történt meg.
A tréner az Index megkeresésére elmondta: 2022 novemberére csupán pár leánykorú versenyzője maradt a szakosztálynak, akik aztán a riválisokhoz, a BVSC-hez vagy az azóta szintén komoly gondokkal küzdő, nagy múltú Statisztikához igazoltak. Bócsa Ernő emlékeztetett: a klub férficsapata a 2000-es években magyar szinten meghatározó volt, válogatott soruk egyeduralkodónak bizonyult idehaza, míg a szintén kiváló erőkből álló, ugyancsak válogatottakat is foglalkoztató női csapatuk pedig megszorongatta, egyszer meg is előzte a legyőzhetetlennek tartott Statisztikát. A férfiak a házon belül körülbelül tíz évig tartó presztízscsatának estek áldozatul, mert két dudás Zuglóban sem fért meg egy csárdában, hogy aztán idővel a női együttes is felaprózódjon.
Ellehetetlenültünk, pedig a körülményekre aligha lehet panasz, szakmai szemmel az ország egyik legjobb termében készülhettünk. Edzőként én maradtam utoljára, 2022 júniusában megkaptam az előző havi fizetésem egy részét, majd négy hónapig fizetés nélkül dolgoztam. Egy darabig tudtam csak várni, aztán pereltem, a bíróság pedig igazat adott nekem, és kötelezte a klubot a tartozás rendezésére. Ami viszont azóta sem teljesült. Munkát nem találtam, nyugdíj nélküli segélyen vagyok, de csak októberig, mert akkor betöltöm a korhatárt. Jelenleg a párom tart el.
A tornászok is hasonló utat jártak be, mint az asztaliteniszezők. Draskóczy Imre szakosztályvezető lapunknak elmondta: nem volt szándék a csapatot egyben tartani és mozgatni más egyesületbe, mindenki ment, ahová tudott, és örül, hogy a szövetséggel partnerségben sikerült megoldást találniuk a problémára. A tehetséges, a sportágat folytatni szándékozó fiatalok közül akadt, aki az FTC-hez került, más vidéki klubba igazolt.
Pár évvel korábban jóval nagyobb problémát jelentett volna az igazolt versenyzők elhelyezése, tekintve, hogy lényegesen nagyobb volt még a létszám: a 3-4 felnőtt válogatott mellett további 30-40 igazolt versenyzőjük volt, illetve a tanfolyamrendszerükben is foglalkoztattak gyerekeket.
Húsz évvel ezelőtt már a megszűnés szélén állt a szakosztály, onnan sikerült újjáépíteni. A szertorna rendkívül költséges, közel sem rentábilis sportág, nincs is egyesület, ahol önfenntartással működik. Egész évben, télen-nyáron fedett létesítményt igényel, és a tornaszerek is rendkívül költségesek, a rengeteg plusz kiegészítő tárgyról nem is beszélve, ami ugyancsak érezhető kiadás.
Draskóczy hozzátette: hosszú folyamat végére értek, és a magyar sportági szövetség partnerségével pár évvel ezelőtt egy akadémiai lehetőséggel felcsillant ugyan némi remény, a lehetőségből végül nem lett valóság, az csupán terv maradt.
Utolsó szakosztályként az atlétika maradt hírmondónak a Róna utcai sporttelepen, tagjai azonban nem a szélrózsa minden irányába távoztak, hanem az MTK Lantos Mihály Sporttelepére. A sors furcsa fintora: kétszer is volt lehetőség arra, hogy a zöld-fehérek becsatlakozzanak a kék-fehérekhez. A tervek szerint előbb még erre ideiglenes jelleggel került volna sor, sporttelepük átépítésének idejére, majd az utóbbi hónapok az Index információi alapján már az egyesületek fúziós lehetőségéről szóltak. (Ezt lentebb az egyesület elnöke nem erősítette meg konkrétan, nyilatkozatában csupán „a jelenkori magyar sportéletben is meghatározó szerepet betöltő nagy múltú budapesti egyesületre” tesz utalást.)
Végül aztán egyik sem valósult meg, a szakosztály tagjai mégis csomagoltak, és pár kilométerrel odébb találtak új otthonra. Igaz, ehhez közben már átigazolásaikat is módosítani kellett.
A Postásból hetvennyolc atléta igazolt át az MTK-hoz, plusz tíz olyan fiatal tartott velünk, akiknek az új helyen lett meg az első igazolásunk
– mondta az Indexnek Csiszár Gábor, a főállású két Postás-edző egyike, akik a csapattal tartottak az MTK-hoz.
A tréner elmondta: a befogadó klubnál azért is örültek az új tagok érkezésének, mert jellemzően futók alkották a Postás-csapatot, míg az MTK-nál ezen a téren nem voltak annyira erősek létszámban és eredményekben sem.
A 2017 májusában az egyesület elnökének megválasztott dr. Vörös József az Index megkeresésére elmondta: az egyesület őszre anyagilag végképp ellehetetlenült.
„Így nem maradt más választásunk, benyújtottuk a klub felszámolási kérelmét, illetve jeleztük az állami tulajdonú sporttelep joggyakorlója, a Nemzeti Sportügynökség vagyonkezelői osztálya felé, hogy már nem akarjuk használni a létesítményt. Az egyesület relikviáit pedig közben felajánlottuk, és már átadtuk a Sportmúzeumnak.”
A klubelnök felidézte: nem ilyen tervekkel vágott bele a feladatba közel hét évvel ezelőtt, az élet azonban alaposan átírta az elképzeléseiket.
„Az évtizedekkel korábban még pezsgő életű, de érkezésemre azért már jóval szerényebb keretek között működő, fényéből sokat veszített klub zászlóshajója a tornaszakosztály volt, így felvetődött, hogy a más sportágakban létesített akadémia, országos központ számára ideális helyszín lehetne a Postás zuglói sporttelepe. Abszolút hittünk a projektben, mert véleményem szerint az atlétika és az úszás mellett, illetve mögött az olimpiai sportágak között népszerűségben és nézettségben a torna előkelő helyen áll. A magyar torna igenis megérdemelne egy minden modern szakmai igényt kielégítő központot, ami Győrben adott ugyan, de Budapest olimpiarendezési elképzeléseire tekintettel nem feltétlen előnyös. Mert ugye olimpiára nem elég prezentálni a fő attrakciónak helyt adó létesítményt, hanem azon felül kell egy további helyszín, ahol képesek vagyunk megfelelő színvonalú edzéslehetőséget biztosítani a több mint háromszáz olimpikon tornásznak. A zuglói akadémia erre megfelelő helyszín lett volna.”
Vörös József elmondta: bár történtek bizonyos lépések, megvolt a terep előkészítése, a talajtani vizsgálat, egy tervezőiroda pedig elkészítette a tanulmányterveket, hogy mit hogyan és hol lenne érdemes felépíteni a területen – ami feltétele a beruházási összegre történő pályázatnak –, a további lépésekig nem jutottak.
„A tornaszövetség akadémiai projektje számomra ismeretlen ok miatt megakadt. Nem kezdődött el az érdemi tervezési munka.”
A Postás SE életében az akadémia az előrelépést, a fejlődést, a bővülést, a modernizációt jelenthette volna, nem feltétlen a túléléshez kellett. A klubelnök szerint végül nem annak a projektnek a megakadása, hanem egyéb körülmények vezettek a teljes ellehetetlenüléshez.
A koronavírussal, az orosz–ukrán háborúval és az inflációval senki nem számolhatott. 2020-tól az addig is szerény bevételeink elapadtak, korábbi támogatóink sorra jelezték, hogy immár nem alkalmas részükről a szponzoráció. Ezek kiesésével pedig képtelen magát fenntartani egy klub. Onnantól lejtmenetbe került a működésünk, már csak túlélésért küzdöttünk, és hiába adtam kölcsön saját vállalkozásaimon keresztül negyvenmillió forintot, az is csak arra volt elég, hogy elnyújtsuk ezt a folyamatot, illetve esélyt adjunk a klubnak egy másik formában történő túlélésre.
Vörös József kiemelte: a túlélést a fúzió jelenthette volna egy másik, a jelenkori magyar sportéletben is meghatározó szerepet betöltő, nagy múltú budapesti egyesülettel.
„Amikor már világosan látszott, hogy egyedül nem leszünk képesek megúszni a felszámolást, a beolvadással ezt még elkerülhettük volna. Jogutódként megörökölte volna a Postás eredményeit, a trófeák megillették volna a másik klubot, és azok nem a Sportmúzeumba kerülnek, sportbarátként pedig segíthettek volna a bajba jutott társaiknak, hogy sportolóink keresés nélkül is megtalálják a helyüket. Így talán a klub legendás alakjai sem forogtak volna a sírjukban, hogy mivé lett a munkájuk, mivé lettek az eredményeik. A befogadó egyesület azonban feltételhez kötötte a megállapodást, ennek része volt, hogy a tartozások rendezésére állami segítséget kap. Erre vártunk jó ideig, de miután ez a feltétel nem valósult meg, más választásunk nem lévén lépnünk kellett.”
A Budapesti Posta és Távirda Tisztviselők Sport Egyesülete 1899-ben alakult meg – csakúgy, mint egy másik fővárosi egylet, a Ferencvárosi Torna Club –, amely néhány névmódosítást követően már csak 1956-tól Postás Sport Egyesületként működött. Miként tette azt 1917 és 1918, valamint 1919 és 1950 között is.
Labdarúgócsapatában megfordultak válogatott játékosok, a nemzetközi futballvilágban edzői babérokat arató Csernai Pál, valamint Minder Frigyes, utóbbi szövetségi kapitányként is dolgozott idehaza. Miként a legendás Baróti Lajos, aki edzői karrierje elején ült a Postás kispadján. A csapat nem lett stabilan, évtizedeken át a magyar klubfutball meghatározó alakulata, de a hőskorban, 1905-ben bajnoki ezüstérmesként végzett. Évtizedes tetszhalott állapotából – a ‘80-as évektől szünetelt – lelkes szakemberek egy évtizeddel ezelőtt élesztették fel a labdarúgó-szakosztályt.
A zuglói egyesület életében 2017 tavaszán váratlan és nagy fordulat történt: az elnöki tisztséget 2002-től betöltött Rostás Gábor hiába volt hivatalosan az egyetlen jelölt az új választáson, ő végül lemondott, és maga helyett utódjának a tagok többsége által teljesen ismeretlen Vörös József ügyvédet ajánlotta. Akit aztán a közgyűlés az ismeretlenség ellenére is megszavazott – a szebb és jobb jövő reményében. És a közös út elején még tényleg minden szépen csillogott.
Mindenekelőtt rendeződött végre a terület évtizedek óta húzódó, olykor vitára is okot adó tulajdonjoga. Az állam 1,7018 milliárd forintért kivásárolta a három tulajdonost – Magyar Telekom (470/1000), Antenna Hungária (50/1000), Magyar Posta (480/1000) –, amelyek már inkább nyűgnek, tehernek érezték a sporttelepet, mintsem lehetőségnek. 2019 márciusában pedig már az jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy Budapesti Nemzeti Tornasport-akadémiát terveznek a területre, és a beruházás előkészítése érdekében átcsoportosítottak 418 459 500 forintot. (Négy évvel ezelőtt az mfor.hu közben arról írt, hogy a munka ennek az összegnek majdnem pont a duplája lehet, nettó 833 millió forint, legalábbis a közbeszerzési eljárás összefoglaló dokumentuma szerint.)
Az elhanyagolt, kissé talán el is feledett sporttelepre eközben régen látott élet költözött.
A felmérések után elkészültek az előzetes tervek: hová kerülnek a teljesen új csarnokok, a főépület, hol lesz és merre forgatják a futballpályát. Ezen felül megvolt annak ütemezése, hogy mikor mit bontanak az egyik részen, illetve építenek szinte párhuzamosan közben a másikon, mikor kinek és mennyi időre kell ideiglenes edzéslehetőség után néznie.
Az elgazosodott, cserjékkel, bokrokkal alaposan benőtt utcafronti részeken kertészek szorgoskodtak. Az akkor komoly mennyiségben kivágott fa viszont azóta is felhalmozva áll a kerítések mentén, pedig valakinek, valahol akár értéket is jelenthetne. Vagy jelenthetett volna. Időközben ugyanis ismét felütötte a fejét a gaz, és a kivágott fák állagán látható nyomokat hagyott az eltelt idő.
A Róna utca, Mogyoródi út, Báróczy utca, Egressy út által határolt, a Posta Járműtelep tőszomszédságában lévő terület évtizedekkel korábban még sportolóktól volt visszhangos, és különösen a névadó vállalat, valamint az általa patronált tanintézmény sportnapjain telt meg élettel. Mostanra azonban teljesen síri hangulat uralkodik a főváros egyik igen frekventált, személyautóval és tömegközlekedéssel egyaránt könnyedén megközelíthető részén.
Amelyről éppen emiatt a rendszerváltás utáni években elterjedt, hogy ott köztisztviselőknek lakóparkot, más információk szerint bevásárlóközpontot létesítenek. Utóbbit azért némiképpen megkérdőjelezi, hogy a környék kimondottan el van látva hasonlókkal, bár ebben a fogyasztói társadalomban olyan nagy csodálkozást talán még így sem keltene.
Persze aligha alaptalanul keltek szárnyra ilyen jellegű hírek akkoriban: tucatnyi, egyes gyűjtések szerint bőven száz feletti számban tűntek el futballpályák és sporttelepek Budapesten, hogy kereskedelmi célú építmények vagy házak foglalják el a helyüket. Ezt a „támadást” az egyesület, majd a magyar sport még kivédte, és bár hasonló veszély talán már nem fenyeget, jelen állás szerint klub sincs már, amely ezt érdemben kihasználná.
Tavaly sokáig tartotta magát a hír, hogy a Postás beolvad az MTK-ba. A két klub ennek érdekében közös szándéknyilatkozattal kereste fel a sportállamtitkárságot, de miután a tartozások (közüzemi számlák és bérek) rendezésére kért összeget, információink szerint mintegy 150 millió forintot nem kapták meg, az MTK végül elállt a fúziótól.
Az tehát már eldöntött, hogy mi lesz a Postás SE sorsa, az azonban még nem, hogy mi lesz az értékes zuglói sportteleppel. Ennek érdekében megkerestük a cikkünkben már szóba került szervezeteket (Magyar Tornaszövetség, NSÜ, MTK).
Amint mindháromtól megkapjuk kérdéseinkre a válaszokat (az MTK és az MTSz ennek már eleget is tett), tájékoztatjuk olvasóinkat. Az ígéretek alapján és reményeink szerint pedig már a héten teljes lesz a kör.
(Borítókép: A Postás SE zuglói sporttelepe 2024 februárjában. Fotó: Szollár Zsófi / Index)