Jókötésű, sportszerető fiatalemberből a történelem addig legnehezebb emberévé terebélyesedett, akinek azért fizettek, hogy megossza tapasztalatait a sportállatok tenyésztéséről, na meg persze, hogy lássák elképesztő méreteit. Volt, hogy egy medvének is nekiesett, hogy megvédje kutyáját, máskor mai pénzen számolva 5 millió forintért sem adta el egy kedvencét. Daniel Lambertet a mai napig városa egyik kiemelkedő személyiségének tartják, pedig idestova 215 éve, hogy távozott az élők sorából.
Daniel Lambert 254 évvel ezelőtt, 1770. március 13-án, Leicesterben látta meg a napvilágot, hasonló nevű édesapja a közeli Stamford grófjának vadásza, majd fia születése idején Leicester börtönének őre volt.
A fiatal Daniel lelkes úszó volt, élete nagy részében pedig helyi gyerekeket tanított úszásra, valamint édesapjához hasonlóan állatokkal is foglalkozott, hivatalos vadőrként. Nagyon kedvelte a terepsportokat, különösen a lóversenyeket, a lövészetet, a horgászatot, valamint a vidravadászatot. (Bő száz évvel ezelőtt hasonló témákkal még gazdagon foglalkoztak az újságok sportrovatai, nemcsak Angliában, hanem Magyarországon is.)
Lelkes sportolóként nőtt fel, tinédzserkorának végéhez közeledve pedig a vadászkutyák tenyésztésének szakértőjévé vált. Mindeközben egy birminghami gravírozó és fröccsöntő műhelyben tanult szakmát. Mivel azok a gravírozott csattok és gombok, amelyekre Benjamin Patrick gyára specializálódott, kezdtek kimenni a divatból, a gyár hanyatlásnak indult, Lambert visszatért Leicesterbe, hogy apjának segédkezzen a börtönben, és annak visszavonulása után ő lett az őr a létesítményben.
Köztiszteletben álló személynek számított, sok fogollyal lett baráti viszonya, és rengeteg erőfeszítést tett, hogy segítsen nekik, amikor tárgyalásra került a sor.
Tömege a Leicester visszaköltözésével kezdett el rohamosan emelkedni, bár az okát senki nem tudta valójában. Saját elmondása szerint nem fogyasztott különösebben sok ételt, alkoholt pedig egyáltalán nem.
1793-ra már 200 kilót nyomott, ezért szabadidejét testmozgásra szentelte, addig fejlesztette erejét, hogy már 250 kilót is elbírt. Erejét a feljegyzések szerint egy alkalommal egy medve is megtapasztalhatta...
Történt ugyanis, hogy kutyája társaságában cirkuszba látogatott, ahol az egyik látványos attrakciót egy medve szolgáltatta. A bemutató közben viszont Lambert kedvence valahogy elslisszolt, és megharapta az óriást. A vadállat cserébe a földre vágta a kutyát, a medve gazdája pedig levette a szájkosarát, hogy visszatámadjon.
Ezt Lambert nem nézte szó nélkül, előbb egy rúddal ütötte meg állítólag a medvét, majd egy jól irányzott balossal bemosott neki, amitől az a földre került, kutyája pedig így megszökhetett a szorongatott helyzetből.
Bár egyre nagyobbá és nagyobbá vált, Lambert sokáig fitt maradt, a nagyobb séták sem merítették még ki ekkor, és bár különösebben mozgékonynak nem számított, korabeli elmondások szerint képes volt egyik lábát a talajon megvetve a másikkal hét láb (mintegy 213 centi) magasba rúgni!
Továbbra is tanította a leicesterieknek az úszást, ő maga pedig két felnőtt emberrel a hátán is a felszínen tudott maradni.
Lambert 1801-re már 250 kilóssá terebélyesedett, ami miatt már le kellett mondani a vadászatról, mert sem ő, sem lova nem bírta tartani a lépést a vadakkal és a társakkal. Ennek ellenére továbbra is érdeklődött a sportvadászat iránt, és 30 terrierből álló falkát tartott.
A börtönőri alkalmasságával kapcsolatban is kérdések vetődtek fel, a hagyományos intézményeket pedig idővel a kényszermunka váltotta fel, ennek következtében pedig 1805-ben bezárták a Bridewellt.
Az állás nélkül maradt Lambertnek a leicesteri bírák 50 fontos éves járadékot (mai árfolyamon ez kb. 5408,92 font, mintegy 2,35 millió forint, vagyis nagyjából havi 200 ezer) ítéltek meg érdemei elismeréseként.
Ekkorra már 320 kiló volt a tömege, és ő lett a feljegyzett történelemben hitelesített legsúlyosabb személy (ezt persze azóta már jócskán túlszárnyalták).
Bár a felépítése miatt félénk volt, annyira pénzszűkében volt, hogy nem látott más megoldást, mint azt, hogy közszemlére tegye magát, és látogatóitól belépőt szedjen. Egy speciálisan épített fogattal Londonba ment, ahol a Piccadilly 53. szám alatt minden nap öt órán át fogadta a látogatókat.
Lambert megosztotta a sporttal, a kutyákkal és az állattenyésztéssel kapcsolatos tudását a londoni közép- és felsőosztályokkal, amelyek tagjai szívesen fizették ki az egy shilling (mai árfolyamon 5,62 font, mintegy 2600 forint) belépőt, és mivel naponta mintegy 400-an keresték fel, alaposan meg is szedte magát az érdeklődőkön.
Az angol történelemnek ebben a szakaszában még inkább furcsa csodálattal nézték a termetét, nem pedig nevetség tárgyaként gúnyolódtak rajta. Otthona inkább festett egy divatos üdülőhelynek, semmint kiállítási teremnek, és látogató tiszteletteljesen beszéltek vele, udvariasak voltak, nem csupán látványosságként kezelték.
Az emberek hatalmas távolságokat voltak képesek megtenni azért, hogy láthassák őt, és sokan órákon át beszélgettek vele az állattenyésztésről. Természetesen közkedvelt figurájává vált a karikaturistáknak, jól vegyült a felsőosztállyal, sőt, egy alkalommal még III. György király is fogadta a feljegyzések szerint – bár az itt tárgyalt témákat nem örökítették meg az utókornak.
Csakhamar felkeltette az orvosok figyelmét, és nem sokkal Londonba érkezése után két cikket is közölt róla a Medical and Physical Journal. Megerősítették a korábban egy baráti csínyből (a fogattal hajtottak egy mérlegre, amiből kiugrottak, majd az üres fogat tömegét kivonták az akkor kapottal) megállapított 320 kilogrammos tömegét, magasságát pedig 180 centiméterre jegyezték fel. Utóbbi akkor még bőven átlag felettinek számított.
Az alapos vizsgálatok szerint testi funkciói megfelelően működtek, nem akadályozta tömege a levegővételben sem, tüdeje rendben volt, Lambertet pedig aktívnak és szellemileg ébernek írták le, olvasott embernek, aki kiváló memóriával rendelkezik.
Bár volt lábszárán és combján duzzanat, no meg egy felhalmozott zsírréteg a hasi tájékon, de egy korábbi probléma által okozott pikkelyes és megvastagodott bőrön kívül egészségügyi problémát nem jegyezhettek fel nála.
Nem lehetett biztosra tudni, mi okozta az óriási súlygyarapodást, de valószínűtlennek tartották a genetikai rendellenességet, és a tömeg masszív megemelkedésén kívül pajzsmirigyproblémákra sem utalt semmi, ahogyan számos, hízással összefüggésbe hozható szindróma tüneteit sem vehették észre rajta. Egészségügyi gondjai és hangulati problémái nem voltak.
Lambert úr aligha tudja, milyen érzés betegnek vagy rosszkedvűnek lenni
– állapították meg vele kapcsolatban.
Következésképpen végül azt valószínűsítették, hogy az ok nem fizikai rendellenesség, hanem a túlevés a mozgáshiány kombinációja volt. Különösen akkor indult meg a gyarapodás, amikor hirtelen az inkább ülőmunkának számító börtönőri hivatását elkezdte. Bár ő maga azt állította, hogy nem eszik kiemelkedően sokat, és alkoholt sem fogyaszt, azért az életstílusával és társadalmi pozíciójával összhangban valószínűleg a társasági eseményeken bőven volt lehetősége nagy mennyiségű hús, valamint sör bevitelére, ami ugyancsak hozzájárulhatott a növekedéshez.
Ugyan a helyi társadalom tisztelte, minél tovább maradt Londonban, annál ingerlékenyebbé vált. Félénk és önérzetes emberként zavarta, ha a ruhaméretéről faggatták, meg arról, hogy mégis mennyibe kerül ilyen óriási ruhadarabokat készíttetni.
1806-ban egy teljes öltönye amúgy 20 fontba került, mai számokra lefordítva nagyjából 2250 font, vagyis valamivel több mint egymillió forintba!
Jó érzéke volt ahhoz, hogy a szerencsekufárok és kéretlen befektetési tanácsadók ne nullázzák le a jövedelmét, és az év szeptemberében gazdag emberként tért vissza Leicesterbe, hogy hódoljon kedvenc időtöltéseinek, a sportkutyák tenyésztésének, valamint a kakasviadaloknak.
Anglia egyik legpompásabb terrier szukáját szívesen megvették volna tőle ekkoriban, de mai összegben kifejezve ötmillió forintnak megfelelő ajánlatért sem volt hajlandó eladni.
Az új év elején egy rövid időre visszatért Londonba, ahol a szennyezett levegő miatt megbetegedett, és nem sokkal később már ismét Leicesterben volt. A túráival ekkor sem hagyott fel, 1809-ben Ipswichben már 335 kilósan mérlegelték, ekkor viszont már nem tudott lépcsőzni sem, úgyhogy Stamfordban egy földszinti szállása lett.
1809. június 21-én a szokásoknak megfelelően ébredt, jó egészségi állapotban mutatkozott, ám amikor borotválkozni kezdett, légzési nehézségekre panaszkodott. Tíz perccel később összeesett, és meghalt.
Boncolás nem volt, így a halál oka ismeretlen. Néhány forrás a szív zsíros degenerációját vagy az azt ért stresszt nevezte meg a probléma forrásának, a halála előtti időszakban mutatott viselkedése nem egyezett meg a szívelégtelenségben szenvedőkével, egy későbbi feltételezés a tünetek és kórtörténetet figyelembe véve arra jutott, hogy a legvalószínűbb ok a hirtelen tüdőembólia lehetett.
Arra nem volt opció, hogy a holttestét visszaszállítsák Leicesterbe, így június 22-én egy hatalmas koporsóba helyezték – miután szállásáról falbontás után elszállították a tetemet –, és bár lejtős útszakaszt alakítottak ki, így is húsz ember közel félórás erőfeszítésébe tellett, mire behúzta azt a sírba.
Népszerűsége azonban halálát követően sem szűnt meg. Anglia-szerte, de különösen Leicesterben és Stamfordban számos szállót neveztek el róla, sőt utóbbi futballcsapatát miatta becézik The Danielsnek.
Neve egy időben a túlsúlyosság szinonimájaként szerepelt a köznyelvben, majd ez nagysággá módosult, Herbert Spencer a Szociológia tanulmányozása című könyvében például a „tanulás Daniel Lambertje” kifejezést használta.
Lambert még a mai napig népszerű figura Leicesterben, 2009-ben a Mercury a város egyik legbecsesebb ikonjaként emlékezett róla, halálának 200. évfordulóján pedig a város Daniel Lambert napját ünnepelte.
(Borítókép: Daniel Lambert egy korabeli grafikán. Fotó: Pierce Archive LLC / Buyenlarge / Getty Images Hungary)