Index Vakbarát Hírportál

Újabb tulajdonosváltás a láthatáron: az MTVA-hoz kerülhet a Nemzeti Sport

2024. március 14., csütörtök 11:59 | aznap frissítve

Tulajdonost cserél a Nemzeti Sportot és egyéb, a laphoz köthető termékeket kiadó N.S. Média és Vagyonkezelő Zrt. Az eddigiekben a magyar állam képviseletében tulajdonosi joggyakorlóként eljáró Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. (NSÜ) helyett a jövőben a szintén állami MTVA rendelkezhet a sportlap fölött – erről számolt be a 24.hu.

A lap megkereste az NSÜ-t felügyelő Honvédelmi Minisztériumot, az MTVA-t és a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, Szöllősi Györgyöt is, hogy igazak-e a hírek, valamint ha igen, lesz-e adásvétel nyomán pénzforgalom a két állami cég között.

Az MTVA és Szöllősi György főszerkesztő ugyanazt a választ adta.

Keressük a lehetőségét, hogy miként működhetnek együtt a leghatékonyabban a nemzeti sportmédia különféle felületei.

Az Index azon túl, hogy szintén megerősítheti az értesüléseket, arról is tájékoztatást kapott, hogy a tulajdonosváltás után is Szöllősi György marad a Nemzeti Sport főszerkesztője.

Magyarország legnívósabb sportlapjáról 2022 őszén derült ki, hogy állami tulajdonba kerül. A magyar állam a lap kiadó jogait a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) alá tartozó Mediaworkstől vette meg.

Rovatok