Index Vakbarát Hírportál

Pétervári-Molnár Bendegúz és Gadányi Zoltána nyerte a szegedi válogatót

2024. március 16., szombat 17:20

Férfi egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz, nőiben pedig az egy év után visszatért Gadányi Zoltána nyerte szombaton az evezősök szegedi válogatóját.

A Maty-éren rendezett verseny az európai kvalifikációs viadalra, a szegedi Európa-bajnokságra, az utolsó kvalifikációs küzdelemre és a világkupákra válogatott, illetve az U23-as világbajnokság előzetes kerettagsága szempontjából volt döntő – kezdte beszámolóját a Magyar Távirati Iroda.

Galambos Péter kétszeres Európa-bajnok a papírformának megfelelően megnyerte a könnyűsúlyú egypárok versenyét, csaknem három hajóhosszal megelőzve közvetlen riválisait. A normálsúlyúaknál pedig a kétszeres olimpiai résztvevő (2016, Rió; 2021, Tokió) Pétervári-Molnár Bendegúz nem talált legyőzőre.

A kormányos nélküli ketteseknél könnyűsúlyban a tavalyi, belgrádi vb-n ezüstérmes Furkó Kálmán, Szabó Bence páros haladt át elsőként a célvonalon, és a normálsúlyúaknál sem történt meglepetés, a szolnokiak favorit egysége – az olimpiai programban nem szereplő – kormányos kettesben világbajnok Juhász Adrián, Simon Béla duó magabiztosan nyert.

A női könnyűsúlyú egypár kivételével minden versenyszámban összevonták az U23-as és a felnőtt korosztály futamait, míg a paraevezősöknél a PR1 kategóriában egyedül Pető Zsolt állt rajthoz, akinek a szintidő teljesítése volt a fő feladata.

A nőknél könnyűsúlyban Bene Dorottya, míg 

normálsúlyúaknál az egy év után visszatért Gadányi Zoltána bizonyult a legjobbnak.

Utóbbi versenyben a második helyért óriási csata zajlott, melyből végül Preil Vivien jött ki jobban, ezzel megelőzte Zsiros Jankát.

A versenyt megelőzően Lőrincz Attila szövetségi kapitány a hazai szövetség honlapjának elmondta, hogy a kvótaszerzésért négy egységet terveznek indítani: a férfiaknál és a nőknél egyaránt egypárt, illetve könnyűsúlyú kétpárt. Az Eb vonatkozásában a férfiaknál normálsúlyban egypár, kettes, négypár és négyes, könnyűsúlyban egypár, kettes, esetleg négypár egységekhez keresik a versenyzőket. A nőknél pedig könnyűsúlyú egypárral, és normálsúlyú kétpárral számolnak.

A szegedi Európa-bajnokságra és európai olimpiai kvalifikációs regattára április 25. és 28. között kerül sor, az eseményt a magyarországi egyetemek nyolcasainak betétfutama színesíti majd. A párizsi olimpia előtti egyik legfontosabb eseményre több mint 30 ország 600 sportolója érkezik.

Magyarország legutóbb 53 évvel ezelőtt rendezett felnőtt evezős Eb-t, akkor a tatai Öreg-tó adott otthont a nők küzdelmének.

Evezős válogató, a győztesek:

férfiak:

nők:

Borítókép: Pétervári-Molnár Bendegúz a ráckevei Duna-ágban, archív. (Fotó: MTI/Kovács Tamás) 

Rovatok