Index Vakbarát Hírportál

Olimpiai bajnokaink világbajnokok lettek, a magyarok mégsem örülhettek

2024. március 18., hétfő 15:44

Bánhidi Ákos ágazati igazgató szerint magyar szempontból elsősorban tanulságos, egyben előremutató volt a rövidpályás gyorskorcsolyázók múlt héten Rotterdamban rendezett világbajnoksága, amelyen a magyar színekben kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok Liu Shaoang a kínai vegyes váltóval lett aranyérmes, majd a férficsapatban testvérével, a szintén magyarként olimpiai és világbajnok Liu Shaolin Sándorral ért csúcsra, és lett részese a kínai váltó címvédésének.

A férficsapat teljesítményén az érződött, hogy jószerivel ugyanaz a négy versenyző küzdötte végig az egész idényt, így a szezon utolsó viadalára „elfogyott” az energia – értékelt Bánhidi Ákos a Magyar Távirati Iroda helyszíni tudósítójának.

Hangsúlyozta, nem feltétlen a vb eredményeiből kell kiindulni, mert az egész idényt tekintve előrelépett a csapat, amit például a váltó bronzérme is bizonyít az utolsó vk-állomáson, ugyanakkor Nógrádi Bence három hónapja a térdével, Tiborcz Dániel a csípőjével bajlódik, a fiatal Csizmadia Márk pedig ételmérgezést kapott Hollandiában.

A nagyhatalmak elképesztő erőforrásokat vetnek be. Az aranyérmes kínai férfi váltónak egyetlen tagja született Kínában, a bronzérmes lengyel stafétában egy-egy kanadai és francia koris szerepel

– mondta a sportvezető, aki szerint utóbbiak utolérhetőek, ha egységesen, az erőforrásokat jól felhasználva dolgoznak tovább.

A női együttes szereplését előremutatónak nevezte, kiváltképpen annak fényében, hogy legjobbja, Jászapáti Petra az egész idény kihagyása után csak a vb-n tért vissza, és így is csak nüanszokon múlt, hogy fináléba jusson a váltó. Úgy vélte, ez az egység, klasszistagjának visszatérésével „döntős kaliberrel” rendelkezik akár egy vb-n vagy olimpián is, mert nagyszerűen ötvöződik benne a fiatalos lendület és a tapasztaltabbak rutinja.

A női válogatott mellett dolgozó Knoch Viktor kiemelte, hogy Kónya Zsófia remekül versenyzett 500 és 1000 méteren, ahogy Sziliczei-Német Rebeka is 1500 méteren, ugyanakkor egy kicsi mindig hiányzott a bravúrhoz – éppen ahogy a váltó esetében a Somodi Maja által elkövetett kapitális hiba esetében.

A tapasztalatlanság okozta, hogy nem tudta, a kínaiak körelőnyben vannak, ezért el kell engedni őket. A pályán csak annyit érzékelt, hogy négyen estek el, azt nem, hogy abból kettő japán volt. A tanulság az, hogy neki kell jobban figyelnie ilyen káoszos helyzetben

– mondta a versenyzőként olimpiai bajnok szakember a női váltó kisdöntőjéről, amelyben sárga lapos kizárással sújtották a magyarokat, akiket így a súlyos szabálytalanság miatt az egész mezőny végére soroltak.

Knoch az 1500 méter 19 éves junior világbajnokáról elmondta, hogy a váltóban évek óta bátran versenyzik, egyéniben is hasonlóra lenne szüksége a szintlépéshez, példaként említette, hogy szélesebben korcsolyázva és magabiztosabban védje a pozícióját. Hozzátette, kis termetéből fakadóan ideális befejezőember lehet belőle a váltóban hosszú távon, akár Jászapáti Petra visszatérésével is, mert könnyű belökni, viszont ő kevésbé tudja átadni a lendületét a társainak.

A magyarok egymást követő második vb-jükön maradtak érem nélkül, ezúttal Sziliczei-Német Rebeka 1500 méteren elért tizedik helye volt a legjobb. A jövő évi vb-t Pekingben rendezik.

A magyar színekben kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok Liu Shaoang a vegyes váltó tagjaként megszerezte első vb-aranyát kínaiként úgy, hogy a hazai váltó egyik legjobbja, az olimpiai és hatszoros világbajnok Xandra Velzeboer az élen korcsolyázva elesett. A szintén olimpiai és világbajnok Liu Shaolin Sándor aztán a kínai férfi váltó címvédésével ért a csúcsra ismét az öccsével együtt.

„Nagyon különleges ez az aranyérem, mert hosszú éveken át üldöztük. Rengeteg munkát végzett az egész csapat, heteken át videóztuk a tavalyi és az idei világkupa futamait, mindenki beletette a maga ötletét” – mondta a 28 éves Liu Shaolin Sándor, aki harmadszor ünnepelhetett világbajnoki címet, de váltóval először diadalmaskodott, mivel korábban a magyar stafétával nem ért csúcsra vb-n.

„Annyira erős csapatunk van, hogy a sorrendet a taktika szerint változtathatjuk. Most a második és harmadik helyen korcsolyáztunk” – mondta a 26 esztendős, immár nyolcszoros vb-aranyérmes Liu Shaoang, aki arról is beszélt, hogy szerinte egyéniben azért csak a kisdöntő jött össze neki és a testvérének is, mert több világkupaversenyt is kihagytak.

Rövidpályás gyorskorcsolya, világbajnokság, Rotterdam:

Éremtáblázat
ország aranyérem ezüstérem bronzérem összes érem
1. Kína 4 0 0 4
2. Kanada 2 0 2 4
3. Egyesült Államok 1 2 3 6
4. Hollandia és Koreai Köztársaság 1 2 0 3
6. Olaszország 0 2 2 4
7. Kazahsztán 0 1 0 1
8. Ausztrália és Lengyelország 0 0 1 1

Rovatok