Index Vakbarát Hírportál

Áll a bál a NOB és bokszolók között

2024. április 2., kedd 20:16

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Nemzetközi Boksz Szövetség (IBA) fellebbezését, amelyet az után nyújtott be, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly júniusban az úgynevezett elismert státuszból az el nem ismert státuszba sorolta a szervezetet.

A NOB végrehajtó bizottsága két hete kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kimarad a 2028-as Los Angeles-i játékok programjából, amennyiben a sportágnak nem lesz addig olyan nemzetközi szövetsége, amellyel együtt tud működni.

Az ökölvívás a legutóbbi tokiói és az idei párizsi játékokon is úgy került műsorra, hogy a versenyeit, illetve a kvalifikációs viadalait a NOB szervezte.

A vezető testületének márciusi döntése viszont azt jelenti, hogy négy év múlva ilyen formában nem kerülhet sor az ötkarikás boksztornára.

A problémát az jelenti, hogy a bizottság 2019-ben felfüggesztette a korábban AIBA, jelenleg IBA nevű ökölvívó-szövetséget, a két szervezet közötti viszony pedig azóta annyira elmérgesedett, hogy a NOB tavaly júniusban - példátlan módon - el nem ismert státuszba sorolta az orosz Umar Kremljov által vezetett IBA-t. A végrehajtó bizottság két hete kimondta, hogy az IBA a 2028-as játékokon sem rendezheti meg a sportág versenyeit, és azt is, hogy négy év múlva már a NOB sem fogja lebonyolítani a boksztornát, illetve a kvalifikációs sorozatot.

Az IBA az átsorolás miatt fellebbezést nyújtott be, de a CAS érvelése szerint a NOB közgyűlésének állásfoglalása a végrehajtó bizottság ajánlásai alapján született meg. Ezek pedig annak figyelembe vételével fogalmazódtak meg, hogy a szövetség nem hajtotta végre a kért változtatásokat a pénzügyi átláthatóság, a bevételek diverzifikálása, illetve a vezetési kultúra területén. A CAS leszögezi: a NOB-nak joga van meghatározni, milyen feltételek teljesülése mellett ismer el egy szövetséget.

Az ötkarikás testület a márciusi döntésekor jelezte, 

amennyiben nem lesz olyan új sportági szövetség, amellyel együtt tud működni, az ökölvívás nem kerülhet műsorra a Los Angeles-i olimpián.

Az IBA-val ugyanakkor nem csupán a NOB-nak romlott meg a viszonya: tavaly számos nemzeti szövetség kilépett a szervezetből, amiért az engedélyezte orosz és fehérorosz sportolók indulását a női és a férfi világbajnokságon. Az IBA-val szembenálló nemzetek 2023 tavaszán új szövetséget alapítottak az Egyesült Államok vezetésével, de a World Boxingot (WB) a NOB még nem ismerte el.

Rovatok