Index Vakbarát Hírportál

Jön a nagyszabású magyar verseny, amit élőben közvetít az RTL

2024. április 3., szerda 10:47

Májusban a selejtezőkkel rajtol a HELL Boxing Kings elnevezésű nemzetközi versenysorozat, amelynek arca a bokszvilág egyik legismertebb kiválósága, Roy Jones Jr. lett. A MediaFuture páros interjút készített Mádi Tamással, a HELL Energy Promotion ügyvezetőjével és Popovics Adrienn-nel, a HELL marketingigazgatójával, a beszélgetésből pedig kiderült, Magyarországon az RTL közvetíti a gálákat.

Mádi Tamás az interjú elején felelevenítette: ökölvívó-egyesületük, a HELL Fight Club 2018-ban alakult meg, többek között azzal a céllal, hogy újra népszerűvé tegyék a sportágat. A HELL Energy Promotion ügyvezetője szerint a ketrecharc azért is örvend nagyobb nézettségnek és látogatottságnak, mert professzionálisabb marketingtámogatást kap, mint az ökölvívás. A HELL Fight Club újoncainak száma ugrásszerűen nőtt az RTL Sztárbox című produkciója után – derült ki a MediaFuture cikkéből.

Mádi Tamás azt is kiemelte, hogy a HELL jó kapcsolatot ápol a Magyar Ökölvívó Szövetséggel, amelynek főszponzora, és közösen rendezték 2023 decemberében a 100. Papp László Magyar Bajnokságot. A HELL Boxing Kings szervezésében szakmai támogatást nyújt a magyar szövetség.

Arra, hogy ez az eseménysorozat sportszakmailag megállja a helyét, nagyon odafigyelünk. Ez azt jelenti, hogy amatőr szabályrendszer szerint indulunk, és ahogy haladunk előre a show-val, úgy megyünk át profiba. Mivel amatőrversenyről van szó, a szövetséggel közösen dolgozunk eredményesen együtt. Ez azonban csak az amatőr fázisra igaz, a profi ilyen szempontból egyébként sokkal egyszerűbb

– fogalmazott Mádi Tamás.

A HELL Boxing Kings nagykövete Roy Jones Jr. korábbi profi ökölvívó lett. Az amerikai bokszoló a sportág történelmében az egyetlen, aki kisváltósúlyúként kezdte profi karrierjét, és világbajnoki övet tudott nyerni nehézsúlyban. Négy súlycsoportban nyert világbajnoki övet, a sportág történetének egyik legjobb nehézsúlyú bokszolójaként tartják számon, minden idők leghosszabb profi karrierje nehézsúlyban (33 év) is az ő nevéhez fűződik. Az 55 éves klasszissal kapcsolatos tapasztalatokat a forgatásokról Popovics Adrienn osztotta meg.

Nagyon közvetlen volt mindenkivel. Amikor a beharangozót forgattuk, a kép hátterében volt két fiatal bokszoló fiú. A forgatási szünetben nem azt láttuk, hogy Roy leülne és pihenne, hanem tanította a srácokat, foglalkozott velük. Annyira jó volt ezt látni. Ezért örülünk, hogy a HELL Boxing Kings különböző állomásaiban többször is itt lesz velünk, és nagyon büszkék vagyunk, hogy ő is magáénak érzi a projektet.

A magyar kiválóságok közül Erdei Zsolt, Kótai Mihály és Bunyós Pityu is csatlakozik a projekthez, a többi országban az adott nemzet bajnokai segítenek. A versenysorozatba jelentkezők között olimpikonok, világ- és Európa-bajnokok is vannak – összesen 13 ezren jelentkeztek, ami a szervezőket is meglepte.

„13 ezer emberből körülbelül 2500-at hívunk be a castingra, közülük választunk ki országonként és súlycsoportonként 4 embert, tehát 160 emberrel indul el a show. De azért a castingnál is lesz egy csavar, ugyanis az, hogy a HELL Boxing Kingsben az álmok valóra válnak, az nem csak egy hangzatos marketing szöveg. Az egész projekt eleje óta fontosnak tartjuk a Rocky-effektust, azaz ebben a versenysorozatban előfordulhat az is, hogy valaki az utcáról beesve bajnok lesz. Ezt pedig úgy tudtuk biztosítani, hogy a castingon minden országban súlycsoportonként három embert választunk ki sportszakmai alapokon, az eddig elért eredményeik, illetve a casting során mutatott teljesítményeik alapján. De minden országban lesz egy versenyző, akit az adott ország közönsége szavazhat be. Tehát minden súlycsoportban kiválasztunk kilenc embert, akik közül egyet a közönség szavazatai juttatnak tovább” – árulta el Mádi Tamás.

Az utolsó castingot május 9-én tartják, majd jönnek a selejtezők, amikről már megosztanak videókat. Mádi Tamás beszélt a további menetrendről is.

Május 17. és 22. között tervezünk egy ötnapos versenysorozatot. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy amatőr ökölvívó-világbajnokságot vagy Európa-bajnokságot, azaz futószalagon jönnek a mérkőzések. Fontos kiemelnem, hogy az ilyen jellegű amatőr bokszversenyek általában tornatermekben, sportcsarnokokban zajlanak, többek között szerintem ezért sem olyan nézett ez a sport, hiszen a háttérben kilógó bordásfalak és az üres lelátók látványa nem vonzza a nézőket. Mi tudatosan figyeltünk arra is, hogy a selejtezők is nagyon látványos díszletek között történjenek.

Az interjúból kiderült az is, hogy az élő gálákat az RTL fogja közvetíteni.

Rovatok