Index Vakbarát Hírportál

Cél az olimpia: tradicionális nemzetközi márkát ütne ki a magyar cég

2024. április 10., szerda 17:22

Magyar olimpikonok és sportolók részvételével a Stopper úszóházban színvonalas program keretében mutatták be a Dorko új, Hungary kollekcióját, amelynek középpontjában a labdarúgó Európa-bajnokság és a párizsi ötkarikás játékok állnak. Ambícióik közé tartozik és küldetésüknek tekintik, hogy a jövőben a magyar olimpikonok a cég felszerelésében versenyezzenek.

Gém Péter, a most tízéves Dorko alapítója kiemelte: a Hungary kollekció az eddigi legfontosabb mérföldkövet jelenti a hazai sportolók bevonásával évről évre fejlesztett termékvonal történetében.

„2024 a sport éve. A magyar labdarúgó-válogatott kijutott az Európa-bajnokságra, legjobb olimpikonjaink pedig a párizsi olimpiára készülnek” – mondta Gém Péter. Kihangsúlyozta: az olimpián több ország is nemzeti márkában lép porondra, többek közt az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Kína, valamint Lengyelország.

„Miért ne lehetne egyszer a magyar olimpiai csapat is magyar márkában? Ez ugyan idén még nem sikerült, de legközelebb újra megpróbáljuk.” A cégalapító kiemelte, kollekciójukat azzal a szándékkal hívták életre, hogy a legjobb magyar sportolókkal és sportszövetségekkel közösen fejlesszenek termékeket.

A Hungary kollekcióval követjük az álmunkat, hogy minden magyar szövetség és szurkoló magyar márkában legyen. Célunk, hogy tíz éven belül a magyar olimpiai csapat, a magyar futballválogatott, az összes jelentős magyar sportági szövetség és a szurkolók bizalmát kiérdemeljük. Ezt hazafias kötelességünknek tekintjük.

Madaras Norbert, a márkával egy éve együttműködő Magyar Vízilabda-szövetség elnöke az eseményen hozzátette: a terv megvalósulása valószínűleg közelebb van, mint azt a cégnél gondolnák, illetve kitűzték maguk elé megvalósításra váró tervként.

A kollekció bemutatóján részt vett Cseh László, hatszoros olimpiai érmes, valamint világbajnok egykori úszófenomén, illetve a párizsi olimpiára készülő Gulyás Michelle, többszörös világbajnoki ezüstérmes öttusázó és Jansik Szilárd, olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó. A cég kiemelt támogatottjaként a közelmúltat Kovács István olimpiai-, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, illetve Szász Emese olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes párbajtőrvívó képviselte.

Kovács István, az 1996-os atlantai olimpia aranyérmese azt mondta: amíg régen a támogatók örültek annak, hogy velük dolgozhatnak, addig most fordult a kocka, és ők örülnek annak, hogy a céggel működhetnek együtt.

Az eseményen számos ismert sportoló, sportszövetségek és művészek is képviseltették magukat.

Rovatok