Száz nappal a játékok előtt már öt aranyat jósol a magyaroknak a párizsi olimpián a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote – írja a Magyar Távirati Iroda.
A legújabb előrejelzés szerint 19 érmet, öt aranyat, nyolc ezüstöt és hat bronzot szerez a magyar csapat, és ezzel az éremtáblázat 13. helyén végez majd.
A februári elemzésben három győzelem mellett kilenc második és hat harmadik helyezéssel a 14. helyre rangsorolta Magyarországot a Gracenote.
Ezzel kapcsolatban anno olvasóink véleményére is kíváncsiak voltunk, a szavazatok épp a mostani eredmény felé tendáltak:
A statisztika alapján továbbra is az Egyesült Államoktól és Kínától várható a legjobb szereplés, az amerikaiaktól 123 érmet (39 arany, 37 ezüst és 47 bronz), míg a kínaiaktól 89-et (35 bajnoki címet, 30 második és 24 harmadik helyezést) várnak az elemzők.
A párizsi játékok megnyitójára július 26-án kerül sor, de már 24-én rendeznek sporteseményeket a francia fővárosban, ahol augusztus 11-én zárulnak a küzdelmek.
A lehetőség újra itt van olvasóink előtt, tippeljenek, hogyan zár a magyar csapat!
(Borítókép: Gareth Fuller/PA Images via Getty Images)