Fazekas Róbert egyszerre a magyar atlétika egyik kiemelkedő alakja és annak fekete báránya. Az Európa-bajnoki aranyérmes, világbajnoki második diszkoszvető 2004-ben az athéni olimpián mindenkit maga mögé utasított, doppingvétség miatt azonban kizárták. Büntetésének letöltése után visszatalált a versenysporthoz, 2008-ban a pekingi olimpián nyolcadik lett, négy évvel később aztán ismét doppingügye akadt. Fazekas húsz évvel az Athénban történtek után is tartja, hogy bosszú szülte hazaárulás áldozata lett. Az Indexnek adott nyilatkozatában elmondta azt is, hogy nem tekinti magát az atlétika számkivetettjének, a civil életbe viszont zökkenőktől sem mentesen sétált át, 2021 decembere, hétórás transzplantációs műtétje óta pedig német szív dobog benne.
Bevezetőként három fontos dátum és hozzájuk egy-egy történet a 48 éves Fazekas Róbert mozgalmas életéből, akiben magyar vér folyik, de német szív dobog.
1975. augusztus 18.: Szombathelyen jött a világra, ő az egyetlen magyar atléta, akinek kétszer is doppingvétséget varrtak a nyakába. Annak a vasi városnak a szülöttjeként nyert Európa-bajnoki aranyérmet és világbajnoki ezüstöt, majd fogott padlót, de fel is állt onnan, amelynek hírnevét más élsportolók, köztük a kalapácsvető olimpiai bajnok Pars Krisztián eltiltásának ügye csorbította.
2004. augusztus 23.: Pályafutása csúcsán résztvevője volt az athéni olimpiának, ahol huszonnégy órán belül két magyar dobó is győzött: előbb Annus Adrián a kalapácsvetésben, utána vasi földije és klubtársa, Fazekas Róbert a diszkoszvetésben. Örömük tiszavirág-életű volt. Doppingvétség miatt mindkettőjüket kizárták, de előbb Fazekassal a mintaadás közben úgy bántak, mintha ő lett volna a magyar David Copperfield, az utánozhatatlan amerikai illuzionista és bűvész. Mindenáron le akarták leplezni, még az intim zónáit is alaposan szemügyre vették.
Hazatérve, pontosabban Athénből gyorsan távozva hiába fogadtak dörzsölt ügyvédet, fellebbeztek a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál, az eltiltást nem tudták elkerülni.
2021. december 16.: Fazekas, aki húsz év múltán is azt állítja, hogy bosszú szülte hazaárulás áldozata lett, büntetésének letöltése után 2008-ban nyolcadik lett a pekingi olimpián. Négy évvel később last minute teljesítette a nevezési szintet, de miután tiltott készítmény nyomára akadtak a szervezetében, kizárták a válogatottból.
Szeretett volna felkészülni Rióra, de egyre gyakrabban hagyta el az ereje, veleszületett betegsége miatt hol javult, hol rosszabbodott az állapota. Többször is megjárta a halál mezsgyéjét, aztán 2021 decemberében, élete legszebb karácsonyi ajándékaként új szívet kapott a dr. Merkely Béla professzor vezette Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinikán. Közel három hónapig várt a neki megfelelő donorra, életét egy Németországból érkezett szív mentette meg. Transzplantációs műtétje hét órán át tartott, azóta is rendszeresen meg kell jelennie az ellenőrző vizsgálatokon.
„Mielőtt a kérdésekre válaszolnék, tisztázni szeretném, hogy nem vagyok a magam ellensége, ezért senki ne várjon tőlem olyan szavakat, amiket ellenem lehetne felhasználni. Szóval, ahogy eddig, most sem lesz teátrális kitárulkozás. Senkinek se lenne jó, ha húsz évvel az athéni olimpia után hamut szórnék a fejemre, vagy név szerint tennék említést azokról az emberekről, akik bosszút forraltak ellenem, és feljelentésekkel bombázták a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget. Aki magyarként vett részt ebben a piszkos munkában, azokra csak azt mondhatom, hogy gátlástalan hazaárulók voltak. Azok közé sorolhatóak, akikről Széchenyi István, nemzetünk nagyja már az 1800-as években úgy írt, szó szerint idézem, »a magyarnak mindenkor, s most is legnagyobb ellensége a magyar«.
Rafinált alakok voltak az ellenem szövetkezők. Nem Magyarországon adták postára a leveleiket, hanem az első határon túli szlovák városból, miközben további 42 országból is érkeztek angol nyelven fogalmazott feljelentések. Nem győzték iktatni azokat Monacóban, a nemzetközi szövetség központjában.
Így ment ez két éven át, attól kezdve, hogy Európa-bajnok lettem Münchenben, Madridban pedig világkupagyőztes. Tudom, kiknek állt érdekében a befeketítés, honnan fújt a szél, és mire ment ki a játék. Sem én, sem Annus Adrián nem érezhettük magunkat biztonságban, mert borítékolható volt, hogy ilyen »előkészítés« után Athénben ránk fognak szállni. Kaptunk is a fejünkre” – így emlékezik a 20 évvel ezelőtt történtekre Fazekas Róbert.
A sportember 2002-ben még az egyik jelölt volt a monacói gálán az Év atlétája címre, aminél ugyan nem jutott előbbre, idehaza viszont tényleg ő érdemelte ki az Év magyar atlétájának járó elismerést.
„Az olimpiai döntő után vizeletvizsgálatra a stadion doppingellenőrző szobájába kísértek, és már éppen nekikezdtem volna a minta »előállításához«, amikor nyílt az ajtó, berontott a helyiségbe dr. Gabriel Dolle, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség orvosi és doppingellenes részlegének akkori francia vezetője két görög segítőtársának a kíséretében. Azon nyomban hozzákezdtek a megszégyenítő vizsgálódásukhoz, amihez hasonlóban addig soha nem volt részem. A francia velem szemben elhelyezkedve fél méterről szemlélte, ahogy pisilni próbálok a gyűjtőedénybe, miközben arra figyeltem fel, hogy az egyik görög bemászik a székem alá, és békaperspektívából mustrálja a hátsómat.”
„Rejtett öntöző szerkezetet kerestek, amiről a feljelentések szóltak, ettől aztán teljesen leblokkoltam, nem tudtam annyi vizeletet produkálni, ami elégséges lett volna a vizsgálat elvégzéséhez. Hiába biztattak, hiába ittam folyamatosan, a kellő mennyiség nem gyűlt össze. Hajnalodott, amikor elengedtek, már akkor sejtettem, hogy a sorsom meg van pecsételve. Nem hiszem, hogy ilyen megalázó körülmények között bárki is úgy tudta volna a dolgát végezni, mintha a saját fürdőszobájában lenne” – idézte fel a történteket Fazekas Róbert.
(Zárójeles kiegészítésként álljon itt: az athéni olimpia tudósítójaként több mint három órát vártam a magyar atlétára abban a reményben, hogy kérdéseket tehetek fel neki a vizsgálóhelyiségben történtekkel kapcsolatban.)
Ugyanazt a dr. Dollét, aki 2004-ben még az igazság védelmezőjének és a csalók könyörtelen üldözőjének vallotta magát, a budapesti fedett pályás világbajnokság IAAF delegátusaként pedig a megközelíthetetlen tisztségviselő látszatát igyekezett kelteni, tíz évvel később aztán mégis letartóztatták, irodájában és a lakásában házkutatást tartottak.
Kiderült, hogy vagyonnal felérő összeggel kenyerezték le, hogy futni hagyja azokat az orosz atlétákat, akiket doppingvétségen értek, de más üldözendő tettéért is felelnie kellett.
„Hálát adok az égnek, hogy amikor elpanaszoltam néhai dr. Pikó Károlynak, a magyar atlétaválogatott egykori orvosának, hogy a szívem rémisztő jeleket ad, hirtelen elgyengülök, máskor meg összeroskadok, azonnal megszervezte a kivizsgálásomat. Így kerültem először a városmajori klinika páciensei közé. Ott is tartottak, majd elláttak egy olyan kis szerkezettel, ami gondoskodott arról, hogy a szívem ne hagyjon cserben. Ezzel el is voltam egy ideig, de aztán tudomásul kellett vennem, hogy ha fel akarom nevelni Rékát, a kislányomat, transzplantációs műtétre van szükségem. Máskülönben megszámlálhatóvá válnának a hátralévő napjaim. Nem törődtem azzal, hogy honnan érkezik a segítség, magyar vagy külföldi donor szíve kerül a szervezetembe, csak arra vágytam, hogy az életmentő műtét sikeres legyen, visszakaphassam a családomat, ők pedig engem.”
Fazekas Róbert nem tekinti magát az atlétika számkivetettjének, nem foglalkozik azzal, hogy Eb-győztesként, vb-érmesként rá „se hederítenek”, kislányát viszont esze ágában sincs az élsport felé irányítani.
„Ha még mindig lennének ellendrukkereim, tudatom velük, hogy jól vagyok, szinte mindennap futok, hegyet mászok, módjával erősítek, és még kerékpározok is. A nagy műtét előtt húsz kilót veszítettem a testsúlyomból, olyan vékony voltam, mint egy fakanál. Most már újra 105 kilós vagyok, amennyire csak lehet, próbálom élvezni az életemet, szeretem a remek családomat, munkám is van a szolgáltatóiparban. Tíz-egynéhány éve annak, hogy végleg felhagytam a diszkoszvetéssel, nem az igazat mondanám, ha azt állítanám, hogy simán átsétáltam a civil életembe. Versenyzőként embertelen tempót diktáltam magamnak, amióta kiszálltam a versenysportból, minden lehetőséget megragadok, hogy legyen keresetem. Magamra vagyok utalva, nem tekintem magamat az atlétika számkivetettjének, már azért sem fortyogok, hogy Európa-bajnokként, világbajnoki ezüstérmesként rám se hederítenek. Örülök annak, hogy a 12 éves kislányom szeret sportolni, de a világért se venném rá arra, hogy az élsport felé vegye az irányt” – mondta befejezésül Fazekas Róbert.
(Borítókép: Fazekas Róbert versenyez a férfi diszkoszvetés döntőjében 2004. augusztus 23-án, a 2004. évi athéni nyári olimpiai játékokon az athéni Olimpiai Stadionban, a Sportkomplexumban, Görögországban. Fotó: Michael Steele / Getty Images)