A HELL Boxing Kings stábja beszámolója szerint lezajlott az újabb válogató, hiszen a legutóbbi belgrádi volt a hatodik castingállomás. A versenysorozatra már összesen több mint 13 ezren jelentkeztek, és az eddigi hat országból több ezer bokszolót hívtak már be a személyes válogatókra.
A HELL Boxing Kings egyedülálló versenysorozat, ahol 10 ország legjobb bokszolóit keresik. A válogatókon a jelentkezőknek egy speciálisan erre a célra megépített pályán, egy edzői stáb előtt kell megmutatni, hogy mire képesek – tájékoztatta szerkesztőségünket a HELL Boxing Kings stábja.
A szervezők először Budapesten építették meg ezt a pályát, majd a magyar válogató után elindult az „utazó cirkusz”. Ez is az egyik érdekessége a castingnak, hiszen ezt a pályát minden részt vevő országban megépítik, így ugyanazzal a díszlettel utazik a HELL Boxing Kings 70 fős stábja.
Mádi Tamás, a HELL ENERGY Promotion Kft. ügyvezetője a belgrádi válogató után azt mondta, minden korábbi számításukat felülmúlta a jelentkezők száma.
Immáron túl a hatodik állomáson, nyugodtan kijelenthetem, hogy nemcsak mennyiségben, de minőségben is messze túlteljesítettük azt, amit előzetesen célul tűztünk kimagunknak. Az eddigi válogatókon minden ország legjobbjai vettek részt, az ország legjobbjai adták át egymásnak a kesztyűket. Azt láttuk, hogy a versenysorozatunkat legalább annyira komolyan veszik, mintha olimpiáért selejteznének. Sokan mindent egy lapra feltéve jöttek el hozzánk, hiszen tudják, hogy győzelem esetén az egész életük megváltozhat
– fogalmazott.
Mint írták, a mezőny szerencsére nagyon színes. Mindenkinek más és más a motivációja, a kategóriánként elnyerhető 100 000 dolláros fődíj felforgatta a 10 érintett ország bokszolótársadalmát.
Kiemelték, hogy a magyarországi jelentkezők között talán az egyik legérdekesebb induló egy 65 éves sportoló volt, aki a legendás Papp Lacitól tanulta az ökölvívást. De van olyan korábbi profi labdarúgó, aki indulatkezelési terápiaként kezdett küzdősportolni, és annyira bejött neki, hogy sorra nyerte a ketrecharcos versenyeket, és most kesztyűt húzott, mert eltökélte, hogy végigveri egész Európát és profi ökölvívó lesz belőle.
A közleményből kiderült az is, hogy a példa nélküli magas nyeremény az, amit a legtöbben említenek, amikor azt kérdezték tőlük, hogy miért most és miért a Hell Boxing Kings ringjében akarnak bizonyítani.
Számtalan olyan történetet hallani a válogatókon, amik arról szólnak, hogy ebben a versenyben látják a rossz anyagi körülményeik megoldását: az egyik cseh fiú például közel egy évig élt hajléktalanként Írországban, csak azért, hogy az egyik legnagyobb példaképétől tanulhasson. És most azért vesz rész a válogatókon, hogy megmutassa, mit tud.
Mint írták, a legutóbbi belgrádi jelentkezők között volt például korábbi nemzeti bajnok, aki már több mint öt éve szögre akasztotta a kesztyűt, azonban most újra belevágott.
A közlemény a Rocky-film szereplőválogatásához hasonlítja a castingokat, mivel nemcsak a bokszolókat látni, de rengeteg emberi történetet is megismerhetünk a válogatókon. Például az egyik szerb jelentkező felmondott a munkahelyén, hogy csak erre a versenysorozatra tudjon koncentrálni, annyira motivált volt és annyira szeretetett volna bekerülni, hogy napi 4-5 órát edzett.
Az egyik legextrémebb eset pedig egy olyan sráchoz kapcsolódik, aki a HELL Boxing Kings felhívását látva határozta el, hogy belevág a kalandba. Akkor ment le életében először a terembe és 20 edzéssel a háta mögött jött el a válogatóra.
Erdei Madár Zsolt, aki az amatőrök között 1997-ben világbajnok, majd 2000-ben Sydney-ben olimpiai bronzérmet szerzett, majd a profik között előbb WBO félnehézsúlyú világbajnoka lett, majd a WBC cirkálósúlyú övét is megszerezte. Madár most a Hell Boxing Kings edzői stábjának vezetőjeként vett részt a válogatáson.
A lehető legkomolyabban szeretném kihangsúlyozni, hogy ha az én időmben ilyen lehetőségeink lettek volna, mint amit most a HELL Boxing Kings kínál a srácoknak, akkor már az egész sportág előrébb tartana. Látva a jelentkezőket, nagyon erős mezőny gyűjt össze, azt gondolom, a követkető sztárbunyó két résztvevője, Mike Tyson vagy Jake Paul is megizzadna ellenük a ringben
– mondta Erdei Zsolt.
Hozzátette, hogy „rengetegen jelentkeztek, és ezek a srácok olyan helyekről jönnek, ahol tudják, milyen az igazi bunyó. Szakmai szemmel nézve ez a versenysorozat nemcsak egy nagyon jó kezdeményezés, hanem óriási lehetőség is a bunyósoknak.”
„Olyan lehetőséget kapnak a kezükbe, amellyel belépőt nyerhetnek a profi boksz világába. Már most látszik, hogy nagyon komoly versenyzők léphetnek majd be a HELL Boxing Kings ringjébe, olyanok, akiktől már most kezdhetnek félni a profi sztárok Amerikában és Angliában egyaránt” – fogalmazott.