Index Vakbarát Hírportál

Kopasz Bálint aranyérme fémjelezte a szegedi kajak-kenu világkupa szombati napját

2024. május 11., szombat 15:43

A magyar versenyzők egy arany- és két bronzérmet szereztek a szombat délutáni döntőkben a szegedi kajak-kenu világkupa-versenyen.

Az 1000 méteren olimpiai bajnok Kopasz Bálint világbajnoki címvédőhöz méltóan versenyzett K-1 500 méteren. Az már a pénteki elő- és középfutamban látszott, hogy jó erőállapotban érkezett a vk-ra, és ezt a fináléban is bizonyította. Bár mellette a kanadai Simon Mctavish kezdett a legjobban, 200 méternél Kopasz átvette a vezetést és ugyan a hajrában a riválisok megpróbáltak közelíteni hozzá, a célig megőrizte fél hajóhossznyi előnyét. A szám másik magyarja, Szántói-Szabó Tamás a hetedik helyen végzett az erős mezőnyben.

„Jó taktikát állítottam fel, egy 95 százalékos rajttal indítottam. Új lapátra váltottam, ehhez nagyobb erő kell. Elégedett vagyok ezzel a formával, de a csúcsforma még messze van” – mondta az M4 Sportnak a győriek 26 éves kajakosa. – „Délután 1000 méteren megyek egy előfutamot, holnap pedig szeretném megcélozni a dobogó valamelyik fokát. Nehéz dolgom lesz, mert a döntő előtt kora reggel még vár rám egy középfutam.”

A kajak kettesek 500 méteres döntőjében szintén két hazai egységért szoríthattak a nézők: a múlt heti válogatót megnyerő Kurucz Levente, Opavszky Márk duó két futamgyőzelemmel került be a legjobb kilenc közé, a négyessel délelőtt hatodik Nádas Bence, Tótka Sándor kettős pedig az első és a második pályáján is harmadik lett.

A döntőben is a fiatal, tavaly magyar bajnok páros teljesített jobban, sokáig harcban volt a dobogóért, és végül remekül versenyezve a negyedik helyen haladt át a célvonalon. Nádasék a jó kezdés után visszaestek, és az utolsó kétszáz méteren sem tudtak újítani, így az utolsó, kilencedik helyen értek be.

Sajnos a rajtnál volt egy kis hibám, nem mondom, hogy biztosan emiatt, de sajnálom, hogy lecsúsztunk a dobogóról. Ez azt mutatja, hogy dolgoznunk kell, edzenünk kell tovább. A következő időszakban azon leszünk, hogy tovább gyorsuljunk

– nyilatkozott Opavszky.

Az olimpiai műsorban nem szereplő számokban két harmadik helyet gyűjtöttek a hazai versenyzők.

A három kenus szám mellett a női K-1 200 méter volt a kakukktojás, ebben a Kovács Katalin Akadémia 20 éves kajakosa, Fojt Sára képviselte a magyar színeket és hatodik lett.

A kenusoknál Korisánszky Dávid 200 méteren, párostársa, Fekete Ádám pedig 500-on szállt vízre egyesben. Előbbi lengyel és litván ellenfele mögött remek hajrával elcsípte a bronzérmet, pedig a táv közepén még csak a középmezőnyben haladt.

„Elégedett vagyok, tök jó pályát tudtam menni. Egy hetet készültem most csak erre a számra, persze régen sokat mentem. Már az előfutam is nagyon jól sikerült, és bár ma nagyon gyors volt a lengyel srác, de a mumusomat, Zazát (Zaza Nadiradzét) sikerült megvernem és ennek nagyon örülök” – értékelt a KSI 31 éves kenusa.

Fekete, aki hét év szünet után indult ismét egyesben, a megismételt rajt után jól kezdett, féltávnál a negyedik helyen lapátolt, de aztán elfáradt és nem volt harcban a dobogóért, a hetedik helyet szerezte meg.

A Bragato Giada, Benkucs Kíra duó az 500 méteren délelőtt elért ötödik hely után 200-on negyedik, míg ugyanebben a számban Opavszky Réka és Csorba Zsófia ötödik lett a nyolc hajót számláló mezőnyben. A szoros futam után mindkét magyar hajó hajszállal maradt csak le a dobogóról.

A vegyes kenu párosok 500 méteres versenyére négy egység nevezett, közülük a Kiss Ágnes, Molnár Csanád kettős egy riválisát megelőzve megszerezte a bronzérmet.

A vk – amelyen 63 ország képviselői versengenek – vasárnapig tart a Maty-éri pályán. A magyar csapat jelenleg két aranynál, egy ezüstnél és négy bronznál tart.

(MTI)

Rovatok