Horváth Csaba, Zugló polgármestere az Indexnek azt mondta: kérdéseikre és kéréseikre az önkormányzati választások hajrájában, „jelen politikai helyzetben” aligha kapnának végső és korrekt válaszokat az állami tulajdonú sporttelep joggyakorlójától, a Nemzeti Sportügynökség vagyonkezelői osztályától, továbbá éppen emiatt a Postás SE felszámolási ügymenete is elhúzódhat addig. Ezért egyelőre nem áll szándékukban lépéseket tenni az ügy érdekében. Utána viszont annál inkább.

A kerület elképzelése szerint tömegsportbázisként lehetne hasznosítani a Róna utcai létesítményt. Persze, nem az önkormányzatnak, mert ezt nem teszik lehetővé a törvények. Erre egyesületi formában nyílna mód, akár új klub belépésével, akár a Postás feltámasztásával, továbbvitelével. Utóbbi talán még szerencsésebb is lenne, mert a jogutód nélküli megszűnés az semmiképp nem jó, sőt, annak kifejezetten rossz az üzenetértéke.

A polgármester hozzátette: nem kizárólag saját szervezésű vagy inkább kiszervezésű működésben gondolkodnak, mert a XIV. kerület sportéletében főszerepet játszó kiemelt, nagy egyesületekkel, úgy az MTK-val, mint a BVSC-vel is el tud képzelni valamilyen összefonódást, tekintve, hogy mindkettő több szakosztályt működtet a kerületben.

„Fontos, hogy semmiképpen nem élsportban, hanem tömegsportban és/vagy utánpótlásban gondolkodunk. Továbbá az sem elhanyagolható szempont, sőt, különösen fontos, hogy a már most is modernizációra, felújításra váró sporttelep komoly fejlesztést igényel. Alaposan meg kell nézni, mi az, ami menthető, és ebben az esetben milyen renováláson kellene átesni, és mi az, amit mindenképpen teljesen újra kell tervezni. Ehhez azonban az önkormányzati támogatás önmagában biztosan nem lesz elég, így viszont kormánytámogatásra van pluszban szükség. Ez pedig újabb tárgyalásokat igényel az érintett szereplőkkel. Miután Magyarországon a sport, azon belül a sportirányú fejlesztések, különösen a nagy költségvetésű kiemeltek monopolizáltak, a feladat számunkra nem tűnik egyszerűnek.”

Horváth Csaba működő példaként említette a Postás pálya tőszomszédságában található Varga Zoltán Sportpályát – a két sporttelep bejáratát körülbelül 200 méter választja el egymástól –, ami önkormányzati tulajdonban van. A pályát a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-profit Kft. üzemelteti, miként a Rákos patak mellett lévő Mogyoródi úti Sportközpontot is. A Kövér Lajos utában található pálya két iskola – a Herman Ottó Általános Iskola és az Egressy Gábor Technikum – közvetlen szomszédja, így délelőttönként az ott tanulók is használják, míg hétköznap délutánonként a szakosztályoké, a kluboké a terep.

Megfordultak ott egyebek mellett az MTK leány labdarúgói is. Hétvégén aztán amatőr futballcsapatok kapcsolódnak be a sporttelep életébe, míg nyaranta napközis táborokat szerveznek a zuglói iskolákból érkező több száz gyerek részvételével.

„Az valóban egy jól, példaértékűen kihasznált terület, amelyen töretlen lelkesedéssel és tisztelettel ápolják az olimpiai bajnok Varga Zoltán emlékét. Egy hónappal ezelőtt a Ferencváros, a Honvéd, az MTK és a Vasas U11-es csapatainak részvételével rendezték meg ezúttal a hagyományos emléktornát.”

A magyar futball és a Ferencváros legendás labdarúgója 2010. április 9-én öregfiúk-mérkőzésen lett rosszul. Varga Zoltán játék közben összeesett, a helyszínre kiérkező mentők pedig már nem tudták megmenteni az életét.

Lehet élet a klinikai halál után?

A Postás SE történelmében főszerepet játszott Rostás Gábor, aki a klub elnökei közül a leghosszabb ideig volt hivatalában. Rostás Gábor lapunk megkeresésére elmondta: az egyesületet vissza lehet és kell hozni „a klinikai halál” állapotából.

Biztos vagyok abban, hogy a klub egy részét a kerület szerepvállalásával újra lehetne éleszteni. Ennek érdekében már egyeztettem a zuglói önkormányzatnál, továbbá a sportállamtitkárságon is fogadtak.

Rostás Gábor 1987-ben mellékfoglalkozású edzőként kapcsolódott be a Postás asztaliteniszezőinek életébe, öt évvel később lett főállású tréner, valamint a szakosztálynál a női szakág vezetője. 2002-től 2017 májusáig elnökként irányította a klubot, majd posztjáról távozott ugyan, de 2018-ig még ő vitte a napi ügyeket. Akkor úgy köszönt le, hogy utódja érkezésével konszolidálni lehet az egyesület anyagi helyzetét.

„A mandátumom 2016 végén lejárt, de az volt a megállapodás a szakosztályokkal, hogy a tisztújítást kitoljuk május végéig, amíg nem kapjuk meg a nekünk már odaítélt állami pénzt a tartozások rendezésére. Bár az erre vonatkozó ígéreteknek a birtokában voltam, nem voltam abban a helyzetben, hogy saját ambíciómat előtérbe helyezve az elnöki poszton maradjak. Ezért a klub érdekeit figyelembe véve másfél héttel a közgyűlés előtt, amikor az erre vonatkozó határidőkből már messze kifutottunk, egyetlen elnökjelöltként magam helyett Vörös Józsefet ajánlottam, aki azt ajánlotta, hogy ő el tudja érni az egyre csak késő konszolidációt. Úgy voltam vele, ne a személyemen múljon, hogy a klub mikor jut a támogatáshoz. Persze, ha tudtam volna, hogy a váltás után mi történik, pontosabban mi nem történik, akkor erre a lépésre aligha szánom rá magam, és inkább maradok. Biztos vagyok abban, hogy egy év alatt az általam irányított klub is megkapta volna a támogatást, amiből rendezem az adósságokat, és akkor nem szélednek szét a szakosztályok.”

Rostás Gábor kiemelte: döntésébe közrejátszott, hogy 2016-ra a klub meglévő szakosztályai közül a két legfajsúlyosabb, az általa képviselt asztalitenisz, illetve a torna elmondása szerint már „csatázott egymással”. A nézeteltérést erősen generálta a volt elnök érintettsége a női asztaliteniszezőknél. 

„2015-ben tárgyaltam le a Lázár János vezette miniszterelnökséggel az adósságkonszolidációt, illetve a női asztalitenisz és női torna kiemelt fejlesztését. Bár biztos információval nem rendelkezek, erős sejtésem azért van, hogy végül miért nem érkezett meg a klubnak már megítélt 300 millió forintos állami támogatás. Belső energiáinkat pedig meg közben lekötötte és felemésztette, hogy egymással viaskodtunk. Megítélésem szerint a torna szakosztály vezetésének fontosabb volt az önös érdekek előtérbe helyezése, mint az egyesület egésze, benne a pingpongosok jövője, még inkább jelene. A vitát az generálta közöttünk, hogy a fenntartással felmerülő költségeik kivétel nélkül az egyesületet terhelték, a tornacsarnokból származó bevételeik viszont kizárólag a szakosztálynál maradtak. Így ahelyett, hogy vállvetve segítette volna egyik a másikat, maradt a házon belüli viaskodás. Pedig egységes álláspont esetén talán soha nem jutott volna ebbe a helyzetbe a klub, és a két szakosztály is működőképes lenne a mai napig.”

Rostás Gábor állítja: nem az egyesület pénzét fordította aránytalanul a női pingpongozókra, hanem ez pont fordítva történt, a szakosztály bevételeiből kellett átcsoportosítani a klub kiadásaira.

„A nézők és a szponzorok felé csak és kizárólag a női asztaliteniszt lehetett eladni. Folyamatosan hoztuk az eredményeket, hazai meccseinkre mindig jöttek a nézők, és a csarnokunk befogadóképessége ugyan nem idézte a húszezres MVM Dome-ot, azért néhány szponzori molinót mindig el lehetett helyezni. Szóval, akár több pénz is maradhatott volna a szakosztály kasszájában, csak az egyesület működéséhez abból hozzá kellett pótolni olykor.”

A volt elnök felidézte: a viharfelhők korábban is gyülekeztek már a klub, valamint a Róna utcai létesítmény fölött. Még az elődje idején, 2000-től kiadásokat korábban fedező Magyar Telekom, az Antenna Hungária és a Magyar Posta cégtrió kihátrált a fizetett élsport finanszírozásából, majd amikor 2002-ben először választották elnöknek, már mindenféle sporttámogatást megvontak tőlük. Ezt követően 2007-ben pedig már azt szerették volna elérni az akkori tulajdonosok, hogy az egyesület hagyja el a létesítményt. Rostás Gábor kiemelte: három ilyen volumenű cég előtt sem hajolt meg, pert kezdeményezett, tárgyalásokat folytatott, és kétéves munka eredményeként a „rémálom nem valósult meg”, a „támadást” sikerrel kivédekezték. 

A klubot nem tudták kirakni a sporttelepről, igaz, közben elveszítettük az anyagi támogatásukat. Azért nem mindet, a Posta a per alatt is utalt százmillió forintot működésre... 2011–2012 környékén azonban anyagilag már nagyon rosszul álltunk. Gyűltek a tartozások, a közüzemi számlákat nem tudtuk fizetni, az ingatlan folyamatosan amortizálódott. Nullás igazolás hiányában pedig pályázni sem tudtunk különféle állami támogatásokra, programokra.

Rostás Gábor állítja, és a mai napig abban hisz, hogy akár a több szakosztályos, ráadásként profi élsportot felvonultatni képes klubmodell is életképes lehetett volna Budapesten, még a kiemelt fővárosi egyesületek mellett is.

Példaként az ezredfordulós Dunaferrt említi, ahol a dunaújvárosi mamutcég országos, sőt, nemzetközi színtéren is jegyzett csapatokat, szakosztályokat, versenyzőket volt képes támogatni, működtetni, fenntartani. Kiemelte: a Postásnál is adott volt az eredményes asztalitenisz szakosztály – benne az 1993 óta már teljesen önállóan működő férfi és női szakággal –, volt Tour de Hongrie-bajnok kerékpároscsapatuk, valamint hazai szinten meghatározó, nemzetközi mezőnyben az országot képviselő tornászaik. A klub mögött álló, a sporttelepet együtt birtokló három nagy vállalat számára éves szinten és közösen a létesítmény működtetésére számolt 200 millió forint, plusz a szakosztályoknak szánt további 500 millió forint az ő költségvetésük egészét tekintve a „kerekítési tényező” kategóriába tartozott volna. Véli a volt elnök.

„A Posta a klubunkon kívül támogatta Sopronban a női kosárcsapatot, Újpesten a labdarúgókat. Aztán váltás történt a cég élén, és az újonnan érkezők megvonták a sporttámogatást. Hozzánk, sportban élőkhöz erről az időszakról és a változásról az jött le az új vezetőtől, hogy amit elődjei a sportra költöttek, az lopás volt... A felszámolási folyamatok információim szerint most még nem indultak el visszavonhatatlanul, tehát jogilag még mindig létezik a Postás SE. A választások után bármilyen színű önkormányzattal összefogva érdemes lenne a most még tetszhalott állapotban lévő klubot megmenteni és az egyesületet újraépíteni. A megvalósításhoz elengedhetetlen, hogy akinek a szerepvállalása előidézte ezt a helyzetet, azok viszont a jövőben ne jussanak szerephez az újjáépítésben.”

(Borítókép: Fotó: Zuglói Postás Sporttelep. Szollár Zsófi / Index)