Index Vakbarát Hírportál

Öngyilkos lett Roy Jones Jr. fia

2024. június 25., kedd 07:18

Roy Jones Jr. korábbi profi világbajnok bokszoló hétfő éjszaka számolt be fia halálhíréről a közösségi oldalán. Mint mondta, „nehéz időkön megyünk keresztül, de semmi sem ér annyit, hogy kioltsd az életed”.

Öngyilkos lett DeAndre Jones, Roy Jones Jr. korábbi ökölvívó fia, melyet az apa saját Facebook-oldalán osztott meg.

A sportoló azt írta, „hálás vagyok, hogy itthon lehettem pénteken, és az utolsó estéjét velem és a családjával töltötte”.

„Tudom, hogy nehéz időszakon megyünk keresztül, de semmi sem ér annyit, hogy kioltsd az életed. Isten adja, és Isten legyen az, aki elveszi” – írta a korábban négy súlycsoportban is világbajnoki címet szerző Roy Jones Jr.

Roy Jones Jr. nemrég Budapesten járt

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Roy Jones Jr. Budapesten járt, ekkor lapunknak is nyilatkozott gyerekkoráról, valamint a filmes és zenei pályafutásáról is.

Mint profi bokszoló Muhammad Ali volt az első számú példakép számomra, ő a legnagyobb ikon ebben a sportágban. Gyerekként azonban nem csak egyfajta követendő példát vagy elérni kívánt célt lát maga előtt az ember. Természetesen kamaszként az első példa, amit maga előtt lát az ember, az az édesapja, engem pedig fiatalon az nyűgözött le a legjobban, hogy őt mennyire lenyűgözi az, amikor Muhammad Alit látja bokszolni

– mesélt lapunknak a kezdetekről a korábbi ökölvívó.

„Emiatt kezdtem el az ökölvívást én is, olyan akartam lenni, mint ő. Amikor láttam a meccseit, feltűnt, ahogy hergelte, heccelte az ellenfelét a ringben, kihasználva annak haragját. Mert amikor az ember elveszti a fejét, akkor hibázik. Ő sokkal inkább ésszel és szívvel küzdött, mintsem erővel, én pedig pontosan ilyen próbáltam lenni. Úgy gondoltam, erre én magam is képes vagyok, édesapám pedig szülőként és edzőként is mindent megtett azért, hogy a sportban maradjak, és egyszer profi legyek” – tette hozzá Roy Jones Jr.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 80-20-55-20-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu/

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-00-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu/

Rovatok