Index Vakbarát Hírportál

Litkey Farkasék aranyérmesek a soling-világbajnokságon

2024. július 1., hétfő 09:59

A Litkey Farkas, Vezér Károly, Wossala Kristóf összeállítású magyar vitorláshajó nyerte meg a norvégiai Hanköben rendezett soling-világbajnokságot, ahol az is eldőlt, hogy 2026-ban majd a Balatonon rendezik a 2000 után az olimpiai programból kikerült hajóosztály legrangosabb viadalát.

Litkey Farkas az Index megkeresésére elmondta: egyértelműen győzelmi célokkal utaztak ki Norvégiába. Tették mindezt annak ismeretében, hogy a felkészülés legfőbb állomásának tekintett Európa-bajnokságon egy norvég hajó végzett előttük, és ellentétben a riválissal, a számukra szokatlan vb-pályáról semmilyen személyes tapasztalattal nem rendelkeztek.

„Az Európa-bajnokságon kisebb volt a mezőny, kevesebb egység küzdött akár a végső sikerért, akár a futamgyőzelmekért, ellentétben a világbajnoksággal, ahol hat-hét hajó is harcolt. A figyelem utóbbi esetén nyilván jobban megoszlik, nemcsak párharcra redukálódik a futam, hanem komoly mezőnytaktikára is szükség van, mi pedig azzal számoltunk, hogy ebből profitálhatunk, nekünk ez kedvezhet, könnyebbé teheti a dolgunkat.”

A csapat kormányosa elárulta azt is: a vb-felkészülés hajráját az Eb-tapasztalataikhoz igazították, ennek eredményeként is sikerült előre lépniük, fejlődniük, és a korábban már tervezett vitorlacserét is meglépték pluszban, amik együttesen további önbizalmat biztosítottak számukra a norvégiai utazás előtt. Még annak ismeretében is, hogy számukra merőben szokatlan közegben kellett helytállniuk.

Rutinos versenyzők vagyunk, különböző széljárásokkal és -erősségekkel már rengetegszer találkoztunk, a tengeri hullámok sem okoztak különösebb fejtörést, viszont most először volt alkalmunk olyan helyszínen versenyzeni, ahol folyó áramlatát is érezni lehetett, méghozzá elég erősen, tekintve, hogy Norvégia legnagyobb folyója itt ér el a tengerig. Nagyon kevés olyan pálya van, ahol ezt modellezni lehet. Mi sem gyakoroltunk, így élesben tesztelhettük magunkat, de a pluszkihívást is sikerült megfelelően kezelnünk. Legalábbis nem éreztük azt egy pillanatig sem, hogy emiatt hátrányban lennénk mondjuk a norvég hajókkal szemben. Pontosabban azt nem éreztük, hogy ők ebből előnyt tudnak maguknak kovácsolni. Mert az Eb-győztes, ezúttal bronzérmes favorit mellett több erős norvég csapat is vízre szállt ezen a vb-n, utóbbiakban olimpikonokkal, vb- és Eb-győztesekkel.

Amint arra az erőviszonyok ismeretében számítani lehetett, a vb Litkey Farkasék, a vb-címvédő brazil és az Eb-győztes norvég egység között dőlt el. A vb-n ez lett a végső sorrend, némi változással:

a 27 pontos magyarok mögött dél-amerikaiak 33 zártak, csak nem a címvédőként ezúttal nyolcadik egység, hanem negyedszer ezüstérmes honfitársaik, míg a hazaiak Legjobb, Eb-győztrs egysége 36 ponttal Végzett harmadikként.

A 12 nemzet képviseletében 37 hajót felvonultató mezőny – ebből 17 volt a házigazdáké – másik magyar egysége (Varjas Sándor, Kovácsi László, Meretei Gábor) 40 ponttal hatodikként végzett.

„Végig szép időnk volt, sütött a nap, a környezet pedig csodálatos: mindenhol apró, csupa zöld sziget, nagyon motiváló a vízen lévők számára. Egy dolog volt igazából szokatlan és zavaró számunkra, hogy éjszaka nagyon világos volt, mintha valaki elfelejtette volna lekapcsolni a lámpát... Nem igazán tudtunk aludni, de szerencsére ez sem befolyásolt minket. Végig egyenletes teljesítményt tudtunk nyújtani, és ez a kiegyensúlyozottság, amire építettük az egész hetünket, hogy majd erre alapozva tudunk nyerni, a végén kifizetődőnek bizonyult. Mert gyenge és erős szélben sem mi voltunk a legjobbak, de mindkettőben képesek voltunk átlag felettit hozni. Az öt verseny harmadik napján azért összejött a futamgyőzelem is, azzal álltunk az élre, és onnantól kezdve olyan előnyünk volt, hogy igazából már csak menedzselnünk kellett a folytatást.”

A vb végére a magyar sikerhez sportdiplomáciai bravúr is társult, a résztvevők arról döntöttek, hogy 2026-ban Magyarországon, a Balatonon rendezik meg a hajóosztály világbajnokságát. Az már korábban eldöntött volt, hogy jövőre Brazília ad otthont a rangos eseménynek. A soling hajóosztály 1972 és 2000 között szerepelt az olimpiai programban.

(Borítókép: Hankø yacht club)

Rovatok