Index Vakbarát Hírportál

Ez a kérdés a Szoborparkban: a lovakat nem lövik le, ugye?

2024. július 4., csütörtök 14:56

A Puskás Aréna szoborparkjában búcsúznak el a lovaglástól az európai öttusázók, a párizsi olimpia után életbe lépő forradalom – az akadályverseny, az OCR sportágba illesztése – előtti utolsó kontinensbajnokságot hétfőtől vasárnapig rendezik Budapesten. Az eseményen csaknem száz versenyző indulása várható, de az olimpikonok jórészt távol maradnak, a mieink közül csak Guzi Blanka indul, ő is csak a váltóban.

Az egzotikus, bár felettébb szeles helyszínen, a Halászbástyán tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Eb versenyhelyszíneit egy 200 méter sugarú körben, a Puskás Ferenc Stadion és a BOK Csarnok által közrefogott Szoborparkban alakítják ki – írja az MTI.

Balogh Gábor, a honi szövetség elnöke, olimpiai ezüstérmes és világbajnok öttusázó kiemelte, amellett, hogy a magyar versenyzők hazai közönség előtt versenyezhessenek, azért volt fontos idehozni az idei Európa-bajnokságot, hogy „méltó módon búcsúztassuk el a lovaglást”. 

A versenyen a párizsi olimpia közelsége miatt, az egyesületek döntése alapján, a magyar olimpikonok közül csak Guzi Blanka indul, ő is csak a váltóban, a többiek (Gulyás Michelle, Bőhm Csaba, Szép Balázs) rápihenés, illetve a sérülésveszély miatt távol maradnak az eseménytől. Balogh Gábor azt is bejelentette, hogy az eseményen búcsúztatják el a pályafutását befejező olimpiai bronzérmes, világbajnok Marosi Ádámot, a magyar öttusázás utóbbi húsz évének legnagyobb egyéniségét.

Az Index kérdésére válaszolva Balogh elmondta, hogy a finoman fogalmazva is ellentmondásos megítélésű Klaus Schormann, a nemzetközi szövetség, az UIPM 31 éve regnáló, immár 77 éves elnöke az olimpia után nem jelölte magát újból, azaz véget ér az a korszak, amely a sportág nemzetközi szinten történő elsorvadását hozta.

Sajnos ez idehaza is tetten érhető, hiszen Balogh elmondása szerint hazánkban a gyermekeket is figyelembe véve mindössze 415 öttusázót tartanak számon. A szakma abban reménykedik, hogy az OCR bevezetésével emelkedhet a sportággal ismerkedni vágyók létszáma. 

Az Eb zárónapján gálaműsorral köszönnek el a lovaglástól. A gála rendezője Vaszkó Bence. A sajtótájékoztatón részt vevő Koleszár Mihály, az idei magyar bajnok nagyon örül, hogy fiatal versenyzőként hazai világversenyen indulhat, és bízik benne, hogy aranyéremmel örvendeztetik meg a hazai szurkolókat. Elhangzott, hogy 44 női és 45 férfi versenyző nevezése érkezett meg a rendezőkhöz. Az eseményre a belépés ingyenes.

A budapesti Eb-n induló magyar csapat:

férfiak: Bereczki Richárd, Koleszár Mihály, Demeter Bence, Tamás József, Regős Gergely, Gáll András.

nők: Erdős Rita, Simon Sarolta, Réti Kamilla, Bauer Blanka, Alekszejev Tamara, Barta Luca

férfi váltó: Koleszár Mihály, Bereczki Richárd

női váltó: Guzi Blanka, Eszes Noémi

vegyes váltó: később jelölik ki

A program:

Rovatok