Index Vakbarát Hírportál

Három magyar is döntős az öttusa-Európa-bajnokság férfiversenyében

2024. július 12., péntek 19:04

Három magyar sportolónak – név szerint Koleszár Mihály, Tamás József és Bereczki Richárd – is sikerült bejutnia a döntőbe a magyar rendezésű öttusa Európa-bajnokságon. Regős Gergely is hatalmasat küzdött, de nem sikerült megelőznie Bereckit, így ő lemaradt. Ez az eredmény a fináléra vetítve azt jelenti, hogy a magyar csapat legrosszabb esetben is a harmadik helyen zárja a sorozatot.

Koleszár Mihály után a második elődöntős csoportból Tamás József és Bereczki Richárd jutott fináléba a budapesti öttusa-Európa-bajnokság férfiversenyében – számolt be az MTI. Tamás a csütörtöki körvívásban 23 ellenfelét győzte le, és 12-től kapott ki, ezzel második volt a pénteki kezdésnél. Bónuszvívásban egy sikeres asszóval két pluszpontot szerzett, majd a 200 méteres úszásban 1:58.63 perccel a második legjobb időt érte el. Ezzel – az ukrán Olekszandr Tovkajjal holtversenyben – az élen állt a kombinált szám előtt. A lövészetekkel megszakított 5×600 méteres futásban elég volt neki egy visszafogottabb 11:05.60 perces eredmény is ahhoz, hogy harmadikként simán jusson tovább.

Bereczki – aki Koleszárral párban ezüstérmes volt hétfőn a férfiak váltóversenyében – 17/18-as mérleggel zárta az egy nappal korábbi körvívást, és a 11–12. helyről kellett kiharcolnia az első kilenc közé kerülést, ami finálét ért. Az emelt páston négy pontért két ellenfelét győzte le, majd 2:03.31 percet úszott, és az összetett szám rajtjánál már nyolcadik volt. Keményen küzdött, hogy megőrizze pozícióját, és ez 10:32.87 perccel sikerült is neki.

Regős Gergely a 15 sikeres és 20 vesztett asszójával 14–15. volt a pénteki indulásnál. A bónuszvívásban nem növelte pontjai számát, úszásban pedig 2:05.16-tal kilencedik lett. A kombinált számnak a kilencediktől 17 másodperccel lemaradva a 14. pozícióból vágott neki. A lövészetes futásban nagyon jó teljesítményt nyújtott, 10:23.16 perccel a második legjobb eredményt érte, és ezzel a tizedik helyig jött fel. Neki a döntőhöz mindenképpen meg kellett volna előznie Bereczkit, mert a szabály szerint egy elődöntős csoportból egy országból legfeljebb két versenyző kerülhet a fináléba.

Legrosszabb esetben is megvan a bronz

Azzal, hogy az A csoportban győztes Koleszárral három magyar lesz ott a döntőben, eldőlt, hogy a hazai együttes legrosszabb esetben harmadikként zár, mert rajta kívül csak az olaszok és az ukránok szerepelnek három fővel.

Joci a jó vívásának köszönhetően elölről indult, így volt lehetősége a döntőre tartalékolni, simán, könnyedén jutott tovább. Bereczkinek viszont végig »élesben kellett lennie«, küzdenie kellett, hiszen mögötte jött a kombinált számban jól teljesítő Regős. Utóbbinak a sorsát gyakorlatilag a vívása pecsételte meg, hiába volt jó az utolsó számban, ez kevésnek bizonyult

– összegezte Martinek János szövetségi kapitány.

Szombaton a 18-as női döntő – benne Erdős Ritával és Simon Saroltával – 10.25-kor kezdődik, a férfiak fináléját pedig – többek között Koleszárral, Tamással és Bereczkivel – 15.55-től rendezik meg a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok melletti uszodában, illetve a Puskás Aréna szoborparkjában kialakított központi versenyhelyszínen. Az Eb vasárnap a vegyes váltóval, illetve a lovas versenyszám búcsúztatásával zárul.

Rovatok