Szombat 2 óra 40 perc 07 másodperckor, több mint negyvenegy és fél órás vitorlázás után a 456. helyen befutott az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj utolsó hajója, a Prosecco, amelyet a célban az abszolút győztes MLS Raiffeisen Fifty-Fifty csapatának tagjai köszöntöttek.
A verseny honlapjának tájékoztatása szerint a csütörtökön elrajtolt 510 hajóból 456 teljesítette szintidőn belül a légvonalban mintegy 150 kilométeres távot. A versenyen a rajt után a vártnál gyengébb szélben indult el mezőny. Végig nagy taktikai csata zajlott, meglepetésre a címvédő MLS Raiffeisen Fifty-Fifty a balatonkenesei bóját a kilencedik, míg a siófokit a tizedik helyen vette csak. A címvédővel akkor még a leggyorsabb egytestű vitorlások – a Liberák osztályába tartozó Raffica, valamint a Principessa – is fel tudták venni a versenyt.
Eközben az élen a Prospex-Delta, az RSM és a Process Solutions sokszor szinte fej fej mellett haladt, többször helyet cseréltek.
A nyugati medencében a Fifty-Fifty sorra érte utol vetélytársait. Keszthelyen a hatodik helyen fordultak Józsa Mártonék, akkor még 1 óra 48 perces hátránnyal. Aztán míg a három hajóból álló élboly tagjai visszafelé többször szinte egy helyben álltak, a Fifty-Fifty egyre közelebb került hozzájuk. Ráadásul az élen haladó katamaránok a középső medencében szembe találták magukat a több száz hajóból álló főmezőnnyel, ami további nehézségeket okozott nekik.
A befutó előtt a Fifty-Fifty már az éllovas Prospex-Deltát üldözte, és az utolsó pillanatokban sikerült megelőznie.
A győztes Józsa Márton a parton egy fogalmazott: ez volt eddig a legkomolyabb, a legélesebb győzelmük, a legizgalmasabb csatájuk.
A szervezők tájékoztatása szerint Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke azt hangsúlyozta: hogy a Kékszalagon nincsenek vesztesek, mindenki elismerést érdemel, aki teljesíteni tudja a távot.
Holczhauser András, a szövetség főtitkára szerint nem volt még ilyen fordulatos a Kékszalag élmezőnyének küzdelme, ami rámutatott a vitorlázás változatosságára.
A főtitkár a verseny honlapjának arról is nyilatkozott, hogy bevált az új nyomkövető eszköz, amelyet a hozzá tartozó online alkalmazással együtt a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja a Magyar Telekommal közösen, a Magyar Vitorlásszövetséggel együttműködésben fejlesztett.
Az 56. Kékszalag első tíz helyén csak katamaránok végeztek:
A leggyorsabb egytestű hajó, a Principessa Oroszlán Péterrel a 11. helyen végzett (14:42:55). Nagy harcot folytatott a Király Zsolt kormányozta Rafficával, amely a 12. helyen (14:54:44) futott be.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, a hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban több mint 150 kilométeres út vár. A balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a Tihanyi-szoros érintésével haladnak, majd Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.
A Kékszalag időrekordját továbbra is a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty tartja - saját korábbi eredményét tavaly megdöntve 5 óra 3 perc 56 másodperces idővel -, legtöbbször, tizenháromszor pedig Litkey Farkas győzött.
A szervezők közleménye szerint 120 ezren nézték az élő közvetítést és több mint félmillióan látták a közösségi médiában Európa legnagyobb létszámú, legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét. A 90 éves múltra visszatekintő viadal szombat esti díjátadó ünnepségén 37 hajóosztályban hirdetnek győztest.