Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: A Hungaroringnek továbbra is Formula–1-es versenyhelyszínnek kell maradnia

2024. július 20., szombat 20:29

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarországgal és a magyarországi Formula-1 rendezéssel mindenki elégedett. A beruházások folytatódnak, amiket úgy hajtunk végre, hogy az F1 hosszú távon számoljon Magyarországgal versenyhelyszínként. Jelenleg 2032-ig van szerződése hazánknak a futam megrendezésére.

A Hungaroringnek továbbra is Formula–1-es versenyhelyszínnek kell maradnia – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt követően, hogy Stefano Domenicalival, a Formula–1 elnök-vezérigazgatójával, valamint Mohammed Ben Sulayemmel, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökével folytatott tárgyalást a Hungaroringen.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető jó hírnek minősítette, hogy Magyarországgal, a magyarországi rendezéssel mindenki messzemenően elégedett, valamint egységes az az álláspont, hogy Budapestnek, illetve a Hungaroringnek továbbra is F1-es versenyhelyszínnek kell lennie.

Hozzátette: „A vezetők értékelik azt a 39 évet, amely eltelt azóta, hogy először itt a száguldó cirkuszt Magyarország vendégül látta, és egyértelműen úgy ítélik meg, hogy bár a világ rohan előre – a digitalizáció, a modern kultúra, az elképesztő technológiai színvonal egyre nagyobb teret nyer magának –, a tradíciókra, ennek a sportágnak az örökségére igenis szükség van. És mivel a magyarországi futam a második leghosszabb megszakítás nélküli, a versenynaptárban szereplő futam, ezért aztán úgy is tekintenek erre a versenyhétvégére, mint ami a horgonyt jelenti a Formula-1 örökségéhez, a régi hagyományokhoz. Ezért gyakorlatilag azzal számolnak, hogy Magyarország hosszú távon a Forma-1 egyik helyszíne lesz. Most 2032-ig van szerződésünk.”

A Formula–1 menedzsmentje több újítást, beruházást, felújítást kért

Két részletben hajtották, illetve hajtják végre a felújítást, amelynek az első szakasza lezárult, célfotóval a rendezvény előtt. Világos volt, hogy egy ilyen presztízsű eseményen félbemaradt építkezés nem lehet, tehát úgy kellett a felújítást tervezni, hogy az első rész végénél úgy tűnjön, mintha már mindennek vége lenne.

Szijjártó elmondta: több ezer négyzetméterrel megnő az épület hasznos területe, és amikor jövő évben a Formula–1 visszatér, akkor egy teljesen megújult főlelátóval, főépülettel, paddockkal, versenyirányítási központtal fognak találkozni.

Az eddig végrehajtott felújításokkal mind a Nemzetközi Automobil Szövetség, mind a Formula–1 menedzsment vezetői abszolút mértékben elégedettek, és úgy tekintenek a következő beruházások elé, mint ahogy már mindent leegyeztettünk, és hogyha úgy hajtjuk végre, ahogy a megállapodások megtörténnek, márpedig úgy hajtjuk végre, akkor a Formula–1 hosszú távon számol Magyarországgal versenyhelyszínként” – közölte a miniszter.

Rovatok