A Network4 Media Group vezérigazgatója nem érti, hogyan alakulhatott ki ez a helyzet, de bíznak abban, hogy sikerült megoldást és megnyugvást hozni azoknak az életébe, akik szeretnék követni az olasz bajnokságot.
Ahogyan arról beszámoltunk, az elmúlt három szezonban a Sport TV közvetítette a Serie A mérkőzéseit, azonban a csatorna a szerződésük lejárta után nem vette meg ismét az olasz labdarúgó-élvonal közvetítési jogait, így bizonytalanná vált, hogy a foci szerelmesei hogyan követhetik nyomon a sorozatot.
Azonban az Index értesülései szerint a probléma megoldódott, ugyanis a Network4 Media Group szerezte meg az olasz bajnokság mérkőzéseinek jogát, így a rajongók az Arena4, illetve a Match4 felületein már a hétvégén nézhetik a Serie A első fordulójának mérkőzéseit.
Borsány-Gyenes András a Network4 vezérigazgatója megerősítette lapunk információit, majd kifejtette, hogy nagyon gyorsan kellett dönteniük arról, hogy szeretnék-e a bajnokság közvetítési jogait, de úgy érezték, kötelességük kielégíteni a sportrajongók vágyait.
Azért léptünk ebben a helyzetben, mert úgy éreztük, hogy Magyarországon van egy közönsége az olasz labdarúgásnak, és mi, akik különböző televíziócsatornákat készítünk, tartozunk annyival nekik, hogy valamilyen megoldást találjunk a kialakult helyzetre. Ez volt az, ami minket motivált ebben a döntésben
– szögezte Borsány-Gyenes András.
„Az nem szokványos, hogy ilyen kevés idővel egy bajnokság kezdete előtt ne legyen egyértelmű, hogy ki közvetíti majd azt” – tette hozzá a vezérigazgató, aki szerint a Network4-nél mindig arra törekednek, hogy hosszú távra szerezzék meg a legfontosabb bajnokságok jogait, így például a Bundesliga, vagyis a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság jogaira 2029-ig kötöttek szerződést.
Borsány-Gyenes kifejtette, hogy most beillesztették a programjukba az olasz bajnokságot, de nyitottak az együttműködésre, mivel jelenleg is nagyon gazdag kínálattal rendelkeznek, hiszen ők sugározzák az angol, a skót és a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságokat is, sőt az NFL közvetítésének jogai is a Network4-nél vannak. Szerinte nagyon abszurd helyzet az, hogy ennyi sportcsatorna mellett se legyen közvetítve a Serie A.
Azon persze el lehet gondolkozni, hogy a Premier League után a másik három nagy bajnokságot nézve mi az erősorrend, de úgy érzem, hogy a Serie A-nak rengeteg rajongója van. Tehát van egy valós igény az olasz labdarúgásra, és mivel mi egy olyan cég vagyunk, akiknek fontosak a nézők, ezért megpróbáltunk megfelelni ennek az igénynek
– mondta Borsány-Gyenes.
A vezérigazgató kifejtette, látták, ahogy fokozódik a hangulat a Serie A-val kapcsolatos ügy miatt, ezért léptek, de nem teljesen világos számára, hogy mi történhetett a háttérben, ami miatt „csatorna nélkül maradt” az olasz bajnokság.
„Régen mind a négy nagy bajnokságot a Sport TV közvetítette, így különösen furcsa helyzetet eredményezhet az, ha egyetlen bajnokság sem lesz a csatornánál” – értékelte a helyzetet Borsány-Gyenes, majd kifejtette, hogy nem feltétlenül van előszerződési, elővásárlási joga annak a csatornának, aki korábban közvetítette az adott bajnokságot, ugyanis ez a megállapodástól függ, de egy ilyen szerződést akár egy évvel, de legalább hónapokkal a korábbi megállapodás lejárta előtt rendezni szoktak.
Arra a kérdésre azonban nem adott választ, hogy ők milyen szerződést kötöttek a Serie A jogaival kapcsolatban.
Mi kínáltunk egy gyors megoldást. Maradjunk annyiban, hogy a hétvégén nem maradnak olasz foci nélkül az emberek
– fogalmazott a vezérigazgató, aki hozzátette, hogy nagyon gyorsan kellett dolgozniuk az utóbbi napokban a kialakult helyzet miatt, de belátható időn belül részletesebb választ tudnak majd adni az olasz labdarúgás sugárzásának jövőjét illetően.
„A néző érdekek alapján cselekedtünk egy rendezetlen helyzetben, és reméljük, hogy egy fajta megnyugvást eredményez a mostani megoldás” – hangsúlyozta Borsány-Gyenes András.
A Network4-nek nem lesz teljesen idegen terep az olasz labdarúgás, ugyanis több olyan kollégájuk is van, akik korábban más csatornáknál már közvetítették a Serie A-t.