Index Vakbarát Hírportál

Helifék nélkül rendezhetik a következő női boksz-vb-t Belgrádban

2024. augusztus 17., szombat 16:46

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) bejelentette, hogy jövő márciusban, Belgrádban rendezik a női világbajnokságot. A férfi vb májusban lesz, színhelye pedig a kazah főváros, Asztana – ugyancsak az IBA közlése szerint.

Mivel a sportág ötkarikás jövőjéről még 2025-ben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), ezért az IBA-nak és a helyi szervezőknek roppant fontos a márciusi esemény.

A NOB és az IBA kapcsolata viharos. Az ötkarikás testület az IBA-t 2019-ben megfosztotta olimpiai jogaitól, például a szövetség nem szervezhette és nem rendezhette meg a 2021-es tokiói, illetve az idei párizsi játékok boksztornáját, mert az IBA vezetősége az orosz elnökkel, Umar Kremljovval az élen nem teljesítette a NOB előírásait.

A NOB kijelentette, négy év múlva semmiképpen sem akarja megrendezni a boksztornát, ahogy azt a japán és a francia fővárosban tette.

Az IBA mellett tavaly létrejött egy másik nemzetközi szövetség is, de ennek egyelőre csak 42 tagszervezete van. Thomas Bach NOB-elnök – aki jövőre távozik hivatalából – jelezte: legkésőbb 2025-ben döntenek arról, hogy az ökölvívás szerepel-e a 2028-as Los Angeles-i játékok programjában.

A múlt vasárnap zárult párizsi olimpia ökölvívótornáját beárnyékolta, hogy két olyan versenyző, az algériai Imane Helif és a tajvani Lin Jü-tin is szerepelt (és végül aranyérmes lett), akiknek szervezetében magas a tesztoszteronszint és a férfiakra jellemző XY-kromoszómáik vannak, mégis a női mezőnyben indulhattak.

Előbbi Hámori Lucát búcsúztatta a női 66 kilogrammos súlycsoport szombati negyeddöntőjében, emlékeztet az MTI.

Az IBA a két férfias kinézetű bokszolót nem engedte indulni az általa szervezett 2023-as világbajnokságon kromoszóma-rendellenességek miatt. Minden bizonnyal ők Belgrádban sem léphetnek a szorítók közé.

Rovatok