Index Vakbarát Hírportál

Kezdődik Budapest legnagyobb dartsrendezvénye, de az egyik sztárja nélkül

2024. szeptember 19., csütörtök 11:04

Szeptember 20 és 22. között Budapesten csapnak össze a darts világsztárjai a Hungarian Darts Trophy verseny keretein belül a húszezer néző befogadására képes népligeti MVM Dome-ban.

A darts aktuális csillagai igazi sztárok, akiknek a helyszínen tízezrek, a tévéképernyők előtt pedig világszerte tízmilliók szurkolnak. Többek között Michael van GerwenPeter Wright és Michael Smith is hazánkba látogat. Továbbá itt lesz még a tavalyi budapesti bajnok Dave Chisnall, illetve a vb-címvédő Luke Humphries is.

Mindeddig úgy tudtuk, hogy a még csak 17 éves Luke Littler is részt vesz a versenyen, délután azonban kiderült, lemondta a megméretést. 

 Tavaly 19 ezer néző tombolta végig a dartsparádét, várhatóan idén is remek hangulat, valamint négy hazai versenyző, Csóka AndrásBezjian AlbertoJehirszki György és Végső János várja a rajongókat. 

A meccs nem babra megy: a 175 ezer angol font (nagyjából 78 millió forint) összdíjazású torna győztese 30 ezer fontot (több mint 13 millió forint) vihet haza.

A PDC European Tour 11. állomása különleges helyet foglal el a hazai rajongók szívében, hiszen ezt a versenyt Budapesten, az MVM Dome-ban rendezik. A versenysorozatot közvetítő Network4 Media Group helyszíni közvetítéssel és stábbal mutatja meg a hétvége minden fontos pillanatát. A két kommentátor Kassai-Tóth Csaba és Lukács Viktor lesz, a szakkomentátorok pedig Barta Zsolt és Molnár László. A Network4 csapata a helyszínről tudósításokkal, interjúkkal jelentkezik be, a riporterek igyekeznek megszólítani az összes fontos szereplőt. Tizenhárom órától egészen este tizenegyig folyamatosan érkeznek majd a dartstartalmak.

A PDC European Tour budapesti versenyét, a Hungarian Darts Trophyt a Network4 Media Group közvetíti, amit a nézők a MAX4 csatornán és a NET4+ streamingszolgáltatón követhetnek. 

Rovatok