Index Vakbarát Hírportál

Világbajnokot vert a fiatal magyar Pekingben

2024. szeptember 21., szombat 11:03

Szombaton kisütött a nap, így elkezdődött a pekingi Teqball World Series. Levik Boldizsár meglepetésre két szettben búcsúztatta a világbajnokot, elmondása szerint saját magát is meglepte, hogy ennyire jól játszott.

A pénteki időjárás nem volt kegyes a Teqball-családhoz, amely ezen a hétvégén a kínai fővárosba utazott, hogy a világ legjobb versenyzői megmérettessék magukat az idei World Series sorozat legnagyobb összdíjazású eseményén.

Az első napra rányomta a bélyegét a borongós időjárás, eső áztatta a pályákat és az asztalokat. Szombaton azonban visszatért a nyár, a felhők elvonultak, és szikrázó napsütésben vette kezdetét a verseny.

A feszes programterv és a szabadtéri rendezés miatt a csoportmérkőzéseket törölték a szervezők, és új sorolás után, azonnal a kieséses szakasszal indultak az összecsapások.

A Pekingi Olimpiai Parkban a kirándulók bizonyára hamar realizilták, itt bizony különleges sportesemény zajlik. A városban most először rendeznek teqballversenyt, ráadásul egy olyan helyszínen, ami a 2008-as nyári játékoknak is otthont adott, most pedig a modern sportok egyik leginnovatívabb képviselője igyekszik itt is teret hódítani.

A közelgő kínai Arany Hét előkészületei szintén érezhetők a környéken, az emberek izgatottan várják a nemzeti ünnep alkalmából induló szabadságot. A park környékén színes lampionok, vásárok és ünnepi díszletek jelzik az eseményeket, a Teqball World Series pekingi állomása egyfajta előfutárává vált a nagy ünneplésnek.

Az esemény közelében, a kordonok mellett árgus szemekkel figyelik a járókelők, hogy mi történik, több száz tekintet szegeződik az asztalok környékére.

A verseny dinamikája egyértelműen megváltozott az utóbbi években. Új stílusok jelentek meg, és bár még mindig dominánsak a magyar sportolók, egyre több nemzetközi játékos ér el sikereket.

A thai sportolók például a sepak takraw nevű játékból hoznak elemeket, és színesítik repertoárjukat, teszik mindezt úgy, hogy jól is szerepelnek, és eredményesek. De az ázsiai és európai versenyzőkön kívül a közel-keleti régióból és Afrikából is érkeztek teqballosok.

Érdekesség egyébként, hogy míg korábban többen más sportágakból (például labdarúgás, futsal) nyergeltek át a teqball világába, ma már sokan kifejezetten teqballjátékosnak készülnek, specifikus edzésmunkát végeznek, és szinte mindennap edzenek.

A szombati nap egyik legnagyobb meglepetését Levik Boldizsár szolgáltatta, aki két szettben legyőzte (12–6, 12–4) a regnáló világbajnok lengyel Adrian Duszakot.

Nagyon örülök, számomra is meglepetés volt, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogok teljesíteni, és sikerül győznöm

– mondta a 20 éves győri játékos, aki kiemelte, hogy a kulcs a koncentráció és a fegyelmezettség volt.

Levik párosban is továbbjutott Tóth Benjámin oldalán, lapunknak elárulta, egyéniben és a duóval is legalább az elődöntőig el szeretne jutni. Ehhez még egy kört biztosan mennie kell.

Folytatás vasárnap, utána pedig október 3. és 6. között Budapesten, az év utolsó WS-tornáján.

Rovatok