Index Vakbarát Hírportál

Az ökölvívók zsarolással vádolják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot

2024. október 5., szombat 19:55

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) zsarolásnak és elfogadhatatlan beavatkozásnak minősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) levelét, amelyet a nemzeti olimpiai bizottságoknak küldött.

A körlevélben a NOB arra szólította fel a nemzeti ötkarikás szervezeteket, hogy az adott ország bokszszövetségeit vegyék rá: szakítsanak meg minden kapcsolatot az orosz irányítás alatt álló és a Gazprom orosz állami olajipari óriáscég pénzéből működő IBA-val – összegezte az eddigi történéseket a Magyar Távirati Iroda. 

Az IBA álláspontját, amelyet az insidethegames.biz portál ismertetett, a 198 országot tömörítő nemzetközi szervezet főtitkára, Chris Roberts fejtette ki. Az IBA-nak – írta – „nincs gondja az olimpiai mozgalommal, tiszteljük értékeit, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal fennálló feszültséget a NOB vezetésével való konfliktus váltotta ki”.

A főtitkár szerint az IBA továbbra is „egységes és erős a boksz fejlődéséért vívott harcban", a nemzeti olimpiai bizottságoknak írt NOB-levél pedig az IBA család belügyeibe való durva beavatkozás példája. 

„Az ökölvívás hosszú történelmét nem lehet eltörölni néhány rövidlátó ember által játszott politikai játszmával" – szögezte le Roberts, aki bírálta a NOB-ot azért is, mert a jelenleg 44 országot a soraiban tudó új bokszszervezettel, a World Boxinggal akarja az IBA-t lecserélni. 

A finanszírozás és a vezetői kompetencia hiánya miatt a sportág fejlődését biztosítani nem tudó szervezetbe való átállás szorgalmazása az egyik legrégebbi olimpiai sportág történetének rombolására és jövőjének aláaknázására irányuló felforgató kísérlet.

– fogalmazott az MTI által idézett főtitkár.

A NOB-nak huzamos ideje ellenséges a viszonya a 2020 decembere óta az orosz Umar Kremljov által vezetett IBA-val, amelyet – mielőtt 2023 júniusában kizárta volna az olimpiai mozgalomból – megfosztott az olimpiai bokszversenyek szervezésétől, saját hatáskörben bonyolította le mind a tokiói, mind az idei, párizsi ötkarikás játékok boksztornáját, egyúttal kilátásba helyezve, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjában már nem is fog helyet kapni a sportág.

Rovatok