A francia média beszámolója szerint nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Rocky Elsom ausztrál ex-rögbi sztár ellen, miután Franciaországban sikkasztásért elítélték.
Rocky Elsom az ausztrál válogatott korábbi szövetségi kapitánya 2015-16-ban az egyik legrangosabb francia klub, az RC Narbonne elnöke volt. Pénteken a bíróság bűnösnek találta abban, hogy több tízezer eurót fizetett ki a klub korábbi tisztségviselőinek kevés vagy lényegében semmilyen szolgáltatásért. A hírek szerint, Elsomot 5 év börtönbüntetésre ítélték távollétében – közölte a BBC.
A Sunday Times-nak adott, október 6-án megjelent interjújában Elsom elmondta, hogy a Catholic University Schoolban, egy dublini fiú magániskolában edzősködik. Elmondása szerint decemberig a városban tervezett élni.
A 41 éves sporthíresség Írországban a 2000-es évek végén a Leinster Rugby csapatában játszott, és 2009-ben segített a csapatnak megnyerni a Heineken Kupát, Európa legrangosabb klubrögbi-tornáját. Emellett 2005 és 2011 között 75 alkalommal lépett pályára az ausztrál válogatottban. Visszavonulása után tagja volt annak a konzorciumnak, amely megvásárolta az RC Narbonne-t.
A francia bíróság Elsomot a helyi média beszámolói szerint a klub elnökeként elítélték a vállalati vagyonnal való visszaélésért és okirat-hamisításért. Az Ouest-France újság idézi az ügyben részt vevő Patrick Tabet ügyvédet, aki szerint Elsom „teljesen indokolatlanul” 79 000 eurót (közel 32 millió forintot) fizetett ki egy korábbi edzőnek, és havi 7200 eurós (2,8 millió forintos) fizetést adott egy ausztrál illetőségű személynek, aki „soha nem járt a Narbonne-ban”.
A klubot 2018-ban csődeljárás alá vonták, és alacsonyabb ligákba sorolták vissza.
A bíró az ügyészek által kért két évnél szigorúbb börtönbüntetést szabott ki. Tabet elmondta, hogy a korábbi Wallabies-sztárt arra kötelezték, hogy fizessen vissza mintegy 705 000 eurót (282 millió forintot).