Index Vakbarát Hírportál

Már nincs remény a hatszoros olimpiai bajnok gyógyulására, végzetes a rákbetegsége

2024. október 20., vasárnap 12:45

Bár már 2024 februárjában közölte a nyilvánossággal a skót bringáslegenda, Sir Chris Hoy, hogy rákos megbetegedéssel diagnosztizálták, eddig mindig optimistán és pozitívan nyilatkozott betegségéről. Továbbra is szerencsésnek tartja magát és családját, viszont legutóbbi interjújában közölte, hogy a rákos sejtek áttéteket okoztak, így már nincs esély a gyógyulására, maximum kettő-négy évet jósolnak neki az orvosok.

Sir Chris Hoy, a hatszoros olimpiai bajnok sportoló nyilvánosságra hozta, hogy halálos rákkal diagnosztizálták. A 48 éves kerékpáros-legendának az orvosok azt mondták, hogy már csak kettő-négy éve van hátra.

Chris Hoy először februárban jelentette be, hogy rákos betegséggel kezelik, de azt mondta, hogy „optimista”, majd a BBC szakértőjeként dolgozott a nyári párizsi olimpián – írta meg a Daily Mail.

A kétgyermekes családapa azonban most elismerte, hogy már egy éve tudja, hogy betegsége végzetes. 

A skót sportoló eredetileg 2023 szeptemberében ment orvoshoz egy vállhúzódás gyanúja miatt, ám kiderült, hogy daganat van a vállában. Egy további vizsgálat megállapította, hogy az elsődleges rák a prosztatában volt, és átterjedt a csontjaira.

Mindannyian megszülettünk, és mindannyian meghalunk, ez csak a folyamat része. De nem vagyok-e szerencsés, hogy van olyan gyógyszer, ami a lehető leghosszabb ideig elhárítja ezt a betegséget?

– mondta a sportoló a The Sunday Timesnak.

Az Instagramon februárban közzétett nyilatkozatában Sir Chris Hoy „optimistának” és „pozitívnak” nevezte magát, a héten kiadott közleményében azonban elismerte, hogy már akkor is tudta, hogy a rákja gyógyíthatatlan. Ennek ellenére Hoy – aki 2004 és 2012 között hat olimpiai aranyérmet nyert a brit csapat színeiben – ragaszkodik ahhoz, hogy még mindig „szerencsésnek” érzi magát.

Optimistán, pozitívan

A sportoló 2010-ben vette feleségül Sarrát, akivel két közös gyermekük van. Mindkét gyermek koraszülöttként jött a világra, a fiuk, Callum 11 héttel korábban érkezett 2014-ben, a lányuk, Chloe négy héttel korábban született 2017-ben. Az esélyek ellenére Callum és Chloe mostanra mindketten teljesen egészségesek.

Sajnos ugyanez nem mondható el a szüleikről, ugyanis Sir Chris Hoy rákja mellett a felesége szklerózis multiplexben szenved.

Még mindig úgy érzem, hogy szerencsések vagyunk. Bármennyire is természetellenesnek tűnik, ez a természet

– mondta Hoy egy újabb interjújában. A kerékpározó elmesélte azt is, hogy a gyerekeinek már beszélt arról, hogy senki sem él örökké, de dacosan kijelentette, hogy reméli, „még sok-sok évig itt lesz”.

sir chris Hoyt 2008-ban lovaggá ütötték, amikor még aktív sportoló volt.

A királyi elismerésre nem sokkal azután került sor, hogy 100 év után ő lett az első brit férfi olimpikon, aki három aranyérmet nyert az ötkarikás játékokon. Sir Chris Hoy, aki 2004-ben nyerte első olimpiai aranyérmét, 2012-ben Londonban még kettőt szerzett, mielőtt 2013-ban bejelentette, hogy visszavonul a kerékpársporttól.

A diagnózis ellenére Sir Chris Hoy továbbra is nagyon aktív. Október elején például részt vett a Peligoni’s wellnesshét eseményén a PACE October 2024 programsorozat keretében, ami hét kerékpártúrát jelentett öt nap alatt Görögországban.

Rovatok