Index Vakbarát Hírportál

Gyulay Zsolt: Félre kellene tenni a politikai csatározásokat

2024. október 25., péntek 13:16

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Budapestnek is jót tesz, ha részt vesz a MOB-bal és a Magyar Paralimpiai Bizottsággal (MPB) közösen abban a párbeszédben, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) lehet lefolytatni, és amely nem irányul konkrét olimpiarendezésre, csupán ennek a lehetőségéről szól.

Ahogy az Index is beszámolt róla, a MOB és az MPB csütörtökön azért kérte fel Budapest Főváros Önkormányzatát közös tájékozódásra és döntés-előkészítő együttműködésre, mert szakmai szempontból jó lehetőségnek és nagy kihívásnak tartják a NOB-bal folytatott párbeszédet – mondta a sportvezető a Nemzeti Sportrádió Sportreggel című adásában pénteken. 

Nem ismerem túlzottan a politikai összetételt, de azt látom, hogy ma a fővárosban kialakult egy patthelyzet. Örülnék neki, ha a MOB és az MPB tudna vinni egy olyan témát, amelyben megegyezés születne, mert a konszenzus minden fővárosi lakos számára nagyon fontos. Ráadásul ez egy olyan nagy ügy, amely ciklusokon átívelő lehet. Félre kellene tenni a politikai csatározásokat, és inkább közösen gondolkodni, annak az eredményét pedig megismertetni mindenkivel, és aztán mondjanak erről ítéletet, hogy jó-e az országnak, vagy nem

– nyilatkozta Gyulay Zsolt. Hozzátette, meg kell értetni mindenkivel, hogy ez a folyamat most nem az, amelynek során „rengeteg pénzt elköltünk az adófizetők pénzéből drága pályázatokra, amelyeknek a végén van egy győztes és négy síró vesztes”.

„Arról van szó, hogy egy önmagunk számára is nagyon fontos folyamatban vegyünk részt, mert ez egy nagy kihívás, és a fővárosnak is jót tesz, ha részt vesz egy ilyen párbeszédben” – jelentette ki.

Gyulay Zsolt elmondta, a tájékozódási folyamat kettőtől négy évig tarthat, és azt szeretnék megvizsgálni a fővárossal együtt, hogy hogyan tudnak egy olyan tervet „letenni az asztalra”, amelynek eredményeként a NOB meghívná Magyarországot a célzott tárgyalásra.

Fővárosközpontú olimpiáról beszélünk, de nagyon fontos, hogy a meglévő sportinfrastruktúrát használjuk, ne kelljen új létesítményt építeni, és egy ilyen esemény kiterjedhet az egész országra vagy akár az országhatáron túlra is

– mondta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját is betöltő Gyulay.

„Ha nagyon jók vagyunk, akkor is olyan országokkal leszünk versenyben, amelyek elképesztő potenciállal rendelkeznek. A mi régiónkban ugyanakkor egyedül Magyarországnak van esélye nagy sporteseményt szervezni, erre a legjobb példa a Forma–1-es Magyar Nagydíj, amelyet jövőre 40. alkalommal rendezünk meg, miközben a körülöttünk lévő országok négy évtizede irigykedve néznek minket” – fogalmazott.

Szabó László, az MPB elnöke hangsúlyozta, úgy érzik, a jelenlegi egy ideális pillanat arra, hogy a fővárossal közösen megállapodjanak abban, hogy bekapcsolódjanak a NOB által kínált lehetőségbe és részt vegyenek a konzultációs folyamatban.

Főpolgármester úr elmondta, hogy úgy látja, a közgyűlés döntő többsége támogatni fogja ezt a folyamatot, ezt az esélyt pedig meg kell ragadni, bármennyire is bonyolult politikai helyzet alakult ki a Fővárosi Közgyűlésben.

Hozzátette, az olimpia és a paralimpia megrendezése az egész országról, sőt Magyarország esetében akár a környező országokról is szólhatna, függetlenül attól, hogy budapesti olimpiának és paralimpiának hívnák az eseményt.

„Úgy érezzük, hogy most van egy olyan politikai és sportpolitikai helyzet, amit érdemes megragadni, ráadásul itt egy tárgyalási folyamatról van szó, nem pályázatról. Utóbbi egyszeri döntés lenne, míg előbbiben számtalan szempontot lehet felmérni, miközben természetesen vannak globális szempontok is, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni” – mondta Szabó László.

A főpolgármester a „budapesti olimpiáról való gondolkodásról” sajtótájékoztatóján elmondta, hogy erős feltételek mellett támogatna egy hazai rendezésű olimpiát. Erről bővebben ide kattintva olvashatnak.

(MTI)

Rovatok